lap tetejére--------------

 

Google PageRank
 

Nézz be ide is:

 

https://www.facebook.com/Margitanya

 

 

ű

 

 Nem haragszom soha az emberekre, ha másképpen vallják a dolgokat, mint én, mert tudom, hogy az ő igazságuk is éppen olyan igazság a maguk szempontjából, akár az enyém. ... Az élet sok apró igazsága között talán nem is az igazság a fontos. Hanem a békesség, mellyel megszorítjuk egymás kezét az igazság fölött.-Wass Albert

 

 

 

  

Nem igaz,
hogy az ember
a szenvedéstől megtisztul,
jobb lesz, bölcs és megértő.
Az ember hideg lesz,
beavatott és közömbös.
Mikor az ember, először életében,
igazán megérti a végzetet,
csaknem nyugodt lesz.
Nyugodt és olyan különösen,
félelmesen magányos a világban.

/Márai Sándor/ 

 

 

 

 

 

 

Szeretettel

köszöntelek

névnapodon!

 

 

 
 

 

 

 

 

 

 

 

--,, --.. ++++++++


++++++


+++++++

 

 


--,, --,,


 

 

A biztos rosszat is jobb tudni, mint a bizonytalan legrosszabbra várni.

 

 

  

 

 

 

 

 

Van egy hasznos szabály az életre: nem neked kell megvívni az összes csatát, ami az utadba kerül. Válaszd ki azokat, amelyek fontosak és hagyd, hogy valaki más küszködjön a többivel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

A remény olyan, mint a vér. Amíg áramlik az ereidben, addig élsz.

Dmitry Glukhovsky

 

 

 

 

 

 

 

 Mezőnek virág,

rétnek eső,
búzának meleg,
asszonynak csók,
anyának gyerek,
gyereknek játék -
Magamnak: semmi,
fekete éjszaka.

 

 

 

FRIEDRICH NIETZSCHE VERSEI

 

 

ECCE HOMO
ECCE HOMO
 
Úgy van! Tudom, honnét jöttem!
Telhetetlen láng-gyönyörben
égek, izzok, pusztulok.
Fény lesz mind, amihez érek,
szén, amiből már nem kérek:
úgy van, úgy van, láng vagyok!
 
SZABÓ LŐRINC
 
......................................
 
RÉG VOLT REGGEL
MORGEN IST VORBEI
 
Rég volt reggel, dél veri
főnket forró sugarával,
üljünk árnyas lugasokban,
s a barátságról daloljunk:
az volt hajnalpírja, az lesz
alkonypírja életünknek.
Hanem délben csak a dal
szól: a reggel nem igérhet
esténknek szebb nyereséget.
 
LATOR LÁSZLÓ
 
....................................
 
EZ NEM KÖNYV
DIES IST KEIN BUCH
 
Ez nem könyv: mi fontos a könyvön!
Mi fontos koporsón és szemfedőkön!
Ez itt most akarat, ez itt igéret,
ezek a végső híd-összetörések
felszedve horgony, tajtékos a tenger,
beállt a kormány, zúgó kerekekkel,
ágyú bömből, tűz, füstje tekereg,
és nevet a tenger, a szörnyeteg -
 
HAJNAL GÁBOR
 
...........................................
 
AZ ISMERETLEN ISTENNEK
DEM UNBEKANNTEN GOTT
 
Hogy továbbállnék újra egyszer,
pillantásom előreküldve,
kezem árvultan emelem fel,
s kereslek, feléd menekülve,
kinek mélyes mélyen szivemben
emeltem szent oltárokat,
hogy hangodat
újra halljam, szólítson engem.
 
S izzik rajtuk: Az ismeretlen
istennek! - ez, mélyen bevésve.
Övé vagyok, bár latrok seregébe
tartozom most is mind e percben:
övé - és érzem kötelékem,
mely harc közben lehúz, lefog,
s megfuthatok,
mégis őt szolgálom egészen.
 
Úgy ismernélek, Ismeretlen!
Téged, mélyen lelkembe nyúlva,
életem, mint viharzás, összedúlva,
Megfoghatatlan, Rokonom benn!
Úgy ismernélek, szolga lényed.
 
TANDORI DEZSŐ
 
........................................
 
A VÁNDOR
DER WANDRER
 
"Nincs ösvény! Mélység s halotti csönd van csak" -
így akartad! Az ösvényt el te hagytad!
Rajta, vándor! Nézz tisztán s hidegen!
Elveszejt, vélnéd - a veszedelem.
 
GARAI GÁBOR
...........................................
 
ÉJI VIHAR UTÁN
NACH EINEM NÄCHTLICHEN GEWITTER
 
Mint a ködpalást, ma úgy leped be,
komor istennő, ablakomat.
Ráng, süvít a fehér pihe telje,
ráng, zuhog belé a telt patak.
 
S jaj, míg villámfények kergetőztek,
s zabolátlan zengtek az egek,
s dőlt a köd, te boszorkány, kifőzted
halálhozó méregfőzeted.
 
Éjfelekkor lestem dermedetten
kéjed s kínod vad hörgéseit,
láttam, mint villan szemed, s kezedben
mennyköved baltája mint süvít.
 
Így álltál meg puszta ágyfejemnél,
villogtatva vad páncélzatod,
vasláncoddal ablakomra vertél,
s rámdörögtél: Halld hát, mi vagyok!
 
Amazon: nagy, öröklényegű nő,
nem asszonyi, galamb-forma, lágy:
férfi-dühű, férfi-gőgű küzdő,
győztes s nősténytigris egyaránt.
 
Sarkam, amit érhet, tönkrehágja,
vad nézésem fáklyát hajigál,
eszmém méreg! Térdre hát! Imára!
Vagy lobbanj ki! Lidérc! Fénybogár!
 
TELLÉR GYULA
.......................................
 
HEGYEN
IM GEBIRGE
 
Nincs vissza se, följebb se út?
Tovább már a zerge se jut?
 
Hát várok és megragadom,
mit elér szemem és karom.
 
Öt lábnyi hely, hajnalsugár
s ott-lent: világ, ember, halál.
 
TELLÉR GYULA
 
...........................................
 
VELENCE
VENEDIG
 
A hídon álltam
a minap a barna éjben.
Ének zendült messziről:
arany cseppek esője futott
végig a remegő vizen.
Gondolák, fények, zene -
részeg ringás vitt ki a homályba...
 
Lelkem tündöklő gyönyöre
láthatatlan ujjak alatt
titokzatos gondola-dalt
dalolt, repeső cimbalom.
- Hallgatta valaki?...
 
SZABÓ LŐRINC
 
......................................
 
AZ ITTAS ÉNEK
DAS TRUNKNE LIED
 
Ember, figyelj!
A titkos éjfél mit üzen.
Éj szállt le rám.
Mély álomból ocsudtam fel.
A világ mély;
mélyebb, mint hittem éberen.
Gyötrelme fáj,
de kínjánál mélyebb a kéj.
Kín szól: halál!
De öröklétre vágy a kéj;
mély öröklétre vágy a kéj.
 
KERESZTURY DEZSŐ
 
..................................
 
A BARÁTSÁGHOZ
AN DIE FREUNDSCHAFT
 
Üdv, barátság!
Legnagyobb reményem
hajnalhasadása.
Végtelennek
tűnt az út s az éj,
és az élet
rossznak, céltalannak.
Újra élni vágyom,
hajnalfényt látok szemedben
s győzelmet, te kegyes
szent Istenasszony.
 
TELLÉR GYULA
 
.........................................
 
A TITOKZATOS CSÓNAK
DER GEHEIMNISSVOLLE NACHEN
 
Tegnap éj, alvó világ,
épp csak a szél tétovázva
lihegett utcákon át,
s nem adott nyugtot a párna,
sem a mák s mi álmot ád
máskor - lelkem tisztasága.
 
Végre álmom űztem el,
és kifutottam a partra.
Lágy lég s holdfény - ott hever
homokon férfi és sajka,
álmos pásztor s birka kel -
s így szállt a sajka a habra.
 
Egy óra, kettő ? - lehet,
vagy akár egy év volt? - S még ép
eszem s gondolatom végképp
örök közönybe esett,
és egy határtalan mélység
nyílt meg - s azzal vége lett!
 
Megvirradt: a mély szinén fenn
áll egy csónak, nem mozog...
Mi történt? hangzott, s eképpen
száz hang: Mi volt? Vér folyott? - -
Semmi sem! Aludtunk mélyen
Mind - be jó, be jó dolog!
 
GARAI GÁBOR
 
..............................................
 
ÉJ VAN
NACHT IST ES
 
Éj van - most hangosabban
beszél hozzám minden szökőkút
- s te magad is, én lelkem,
az vagy, egyik szökőkút.
Éj van - most ébredez éppen
dala minden szeretőknek.
S az vagy magad is, én lelkem,
dala egy szeretőnek.
 
VIDOR MIKLÓS
 
 
 
ÉJ VAN
NACHT IST'S
 
Éj van: megint fönn jár a tetőkön
a hold bolyongó, faggyas arca.
Minden kandúrok legféltékenyebbje,
féltékenyen néz minden szeretőt
s sápatag, hájas "Holdbéli Férfi".
Minden sötét sarkon kéjjel lopakszik,
ablakok résénél terpeszkedik,
hájas, kéjenc szerzetes, jár ripőkül
az éjszaka tilalmas útjain.
 
TANDORI DEZSŐ
 
...........................................
A TOLL KAPAR
DIE FEDER KRITZELT
 
A toll kapar: Ördög vigye!
Mit kárhoztatsz kriksz-krakszolásra? -
Tintatartóm nyitom, s... bele!
Írok, mint a... tinta folyása.
Hogy ömlik, árad, fut kötetlen!
Már minden akadályt lebírok!
... Hogy írásom kivehetetlen ? -
Sebaj! Ki olvasná, mit írok?!
 
TANDORI DEZSŐ
 
.............................................. 
 
CSILLAG-ERKÖLCS
STERNENMORAL
 
Kit rendelt csillag-pálya vár,
mit neked, csillag, a homály?
 
Zúgj át üdvözülten a mán!
Nézz túl idegen nyomorán!
 
Fény hazád a nagymesszi ég;
ne tűrd meg a részvét bünét!
 
Parancsod csak egy: tiszta légy!
 
SZABÓ LŐRINC
............................................
 
A KÉTKEDŐ SZAVA
DER SKEPTIKER SPRICHT
 
Élted fél-útra ért:
a mutató fut, lelked hánytorog -
mert kószált, visszatért,
keresett s nem lelt. Egyhelyben topog!
 
Élted fél-útra ért:
kín volt s zavar, s órád forog-forog!
Mit keresel? S: miért?
Ezt, éppen ezt: az okot, az okot!
 
TELLÉR GYULA
........................................
 
AZ ÉN KEMÉNYSÉGEM
MEINE HÄRTE
 
Száz lépcsőn át kell felhaladnom,
fel kell jutnom, s szavatok hallom:
"Kemény vagy! S testünk kő, igen?" -
Száz lépcsőn át kell felhaladnom,
s nem lenne lépcső senki sem.
 
GARAI GÁBOR
 
..........................................
 
ALBATROSZ MADÁR
VOGEL ALBATROS
 
Ó, csoda! Még repül?
Emelkedik csak, szárnya bár pihen!
Mi tartja ott felül?
Mi vonzza, védi, mi vezérli fenn?
 
Magast ért - s az egek
maguk viszik már, győztes szárnyalót:
és nyugszik, csak lebeg,
győzelmet s győztest feledve suhog.
 
Mint csillag-lét: örök;
fenn jár, messze kerüli életünk,
az irigység fölött
is részvéttel; s nézzük - és száll velünk.
 
Ó, albatrosz madár!
Magasba vonnál, örök vonzalom.
Csak rád gondolva már
könnyre könnyem hull - szeretlek, tudom!
 
TANDORI DEZSŐ
 
...............................................
 
A SZÓ
DAS WORT
 
Az élő szó, kezeskedem,
előszökik jókedvüen,
illendőn, szépen meghajol,
a bajban is kedves nagyon,
van benne vér, vígan cicázik,
siketnek is fülébe mászik,
tekergőzik, csapong vigan,
akármit tesz, kedvünkre van.
De érzékeny: egy semmiségtől
megbetegszik, s csakúgy felépül.
Ha azt akarod, hogy megéljen,
kezed hozzá vigyázva érjen,
ne nyomorgasd, ne törd-gyötörd meg,
kit egy rossz pillantás megölhet,
s már ott fekszik szegény, olyan
lélek nélkül s alaktalan,
csúnyán eltorzult kicsi teste,
a haldoklás, halál kikezdte.
A halott szó ocsmány dolog,
csontszárazon zörög-kopog.
Ocsmány ipar, mely hatra-vakra
halált hoz szócskákra s szavakra!
 
LATOR LÁSZLÓ
 
........................................
 
ELHAGYATVA
ABSCHIED
 
A varjuraj
város felé surrog tova:
hó lesz hamar -
boldog, kinek van otthona.
 
Sötéten állsz,
s hátra meredsz - mióta már!
Mondd: merre szállsz
a tél elől, bolond madár?!
 
Feléd havas
sivár puszták ásítanak.
Nem nyughat az,
ki oly kifosztott, mint te vagy.
 
Sors átka ver:
téli bolyongással gyötör,
füst vagy, amely
mind hidegebb egekbe tör.
 
Károgd siket
pusztákba hörgő gyászdalod!
Vérzik szived?
Dacba, jégbe takarhatod!
 
A varjuraj
város felé surrog tova:
hó lesz hamar -
jaj, akinek nincs otthona!
 
KÉPES GÉZA
 
..........................................
A MISZTRALHOZ
AN DEN MISTRAL
 
Misztrál-szél, te felleg-űző,
bánat-gyilkos, eget seprő,
zúgó, hogy szeretlek én!
Nem egy öl szült engem s téged,
nem egy végzet, egy ítélet
költözött beléd s belém?
 
Sima sziklás úton lépek,
táncolva futok elébed
ahogy fütyülsz és dalolsz:
ki, se hajód, se lapátja,
Szabadság szabadabb bátyja
bősz tengeren át ugorsz.
 
Hívtál, épphogy fölriadtam,
sziklafokokhoz rohantam:
sárga fal a tengeren.
Hej! már jöttél fényesen te,
mint gyémánt zuhatag egyre
a hegyekből győztesen.
 
Égi szérük sík határát
láttam s lovaid futását,
s a kocsit, mely száll veled,
láttam ahogy kezed rándul,
s villámló ostorcsapástól
lovak háta megremeg. -
 
Láttam, kocsidból kiperdülsz,
gyorsabban lefele lendülsz,
s lényed nyíllá rövidül,
egyenest mélybe hatolva -
mint az aranyfény a rózsa
hajnalpírján átvetül.
 
Táncolj hát ezernyi háton,
hullám-háton s -hamisságon -
éljen ki új táncba fog!
Járjuk ezerféleképp ezt,
bennünk majd szabad művészet
s boldog tudomány lobog!
 
Minden tőröl egy virágot
tépjünk, jóhírt, boldogságot
s koszorunak levelet!
Mint a trubadúrok járjuk
szentek s ringyók közt a táncunk:
Isten s világ közt lebeg!
 
Ki nem táncol a szelekkel,
kinek pólya-göngyöleg kell,
s zord és korcs-agg a szive,
ki itt álszent-Jankó mása,
erény-mafla, szűz-libácska -
Édenünkből ki vele!
 
Forgassuk az utcaport a
betegek orrába szórva,
beteg-sarjat űzve szét!
Hajtsuk el a partról végképp
száraz mellek pihegését
s bátortalanok szemét!
 
Űzzük az ég-beborítót,
föld-homályt, felleg-taszítót,
legyen a menny tiszta fenn!
Zúgjunk... minden szabad lelkek
lelke, üdvöm temelletted
zúg viharként lelkesen. -
 
S hogy őrizd örök emlékét
ily üdvnek, vedd örökségét,
íme koszorút viszel.
Vidd messzebbre, magasabbra,
égi létrán fölrohanva,
akaszd - csillagokra fel.
 
GARAI GÁBOR
 
............................................
 
A TÁJRA MESSZI MENNY DÖRÖG
FERN BRUMMT DER DONNER
 
A tájra messzi menny dörög,
és csepp a cseppre hull:
pedáns, siet, fecseg-gügyög
elfojthatatlanul.
A nap, konok morc, néz reám,
s lámpám húny, nem kitartó!
Ó, jóéjt! Ó, magány!
Ó, könyv! Ó, tintatartó!
Minden szürke lesz s fáj csupán.
 
TANDORI DEZSŐ
 
......................................... 
 
A VÁNDOR
DER WANDERER
 
Vándor megy csöndes éjjelen,
gyorsan halad.
Viszi a görbe völgyet, a
zöld halmokat.
Szép éjszaka -
Nem áll meg, megy - mi végre? hisz
nem tudja, útja merre visz.
 
Madár dalol szép éjjelen -
"Ó, madár, mit tettél velem?
Béklyó szívemen, lábamon
ez az édes szívfájdalom,
marasztal, meg kell állanom,
a lágy dalon
merengni - mért csábítsz vajon?"
 
Elhallgat s szól a kismadár:
"Nem téged csábítani száll
az énekem -
van madárpárom énnekem,
azt hívom én:
nem szép az éj, ha nincs velem.
Nem néked szól a dal - no menj,
jobb, ha nem állsz meg sohasem.
 
Mit vársz, mit állsz?
Mért fogott meg dalom, szegény
vándorlegény?"
Töpreng a madár rejtekén:
"Mért fogta meg dalom, szegény
mit vár, mit áll? -
Szegény, szegény vándorlegény."
 
LATOR LÁSZLÓ
 
...........................................
 
A LEGMAGÁNYOSABB
DER EINSAMSTE
 
Most, hogy a nap
belefáradt a napba s minden vágy patakja
új vigaszt csobog,
s minden égbolt, arany pókhálón függve,
minden megfáradthoz így szól: "pihenj hát" -
mért nem pihensz, sötét szivem,
mi űz, mért menekülsz, míg felsebzed lábad...
 
mit vártál?
 
kétségbeeső te! magad is jól tudod,
mily merészséget adsz azoknak,
kik rád figyelnek
ó hogyan panaszkodsz! -              
hova meneküljek?
Ó kiket legeltetsz!
Kiket befogtál még legelteted is.
Milyen nyugalmas a nyugtalanoknak
egy börtön!
mily mélyen alusznak a bűnös
lelkek ha befogták -
Most hát az egér szülte meg a hegyet -
 
Hol vagy teremtőerő?
 
Ó melengessetek! szeressetek
nyújtsátok meleg kezetek
ne rémüljetek meg jegemtől!
Túl sokáig voltam kísértet gleccsereken - - -
 
ide-oda űztek, felkavartak,
hol az a tükör melyre rá nem telepedtem -
én, por minden felületen,
nem tudtam hova lenni az odaadástól,
mint a kutya
 
Üreg, barlang, méreggel teli s éji madarakkal
megéneklik s megrémülnek tőle,
magányos -
 
Ti utonállók! a markotokban vagyok!
mit akartok váltságdíjul?
Akarjatok sokat - ezt mondja gőgöm.
De röviden! - ezt mondja másik gőgöm.
 
Némán fekszem -
kinyújtózva,
mint a félholt, kinek a lábát melegítik
- a férgek félnek tőlem
 
ti féltek tőlem? A megfeszített íjtól nem féltek?
Jaj nektek ha valaki ráteszi nyilát
 
HAJNAL GÁBOR
 
............................................
A MÉLABÚHOZ
AN DIE MELANCHOLIE
 
Ne haragudj, Mélabú, ha neked
hegyezem tollam, hogy téged dicsérjen,
s nem kuporgok, lehajtva fejemet,
egy fatönkön remetemódra mégsem.
Sokszor láthattál így, s tegnap kivált,
a meleg napsütésben kora reggel:
a völgyben mohó keselyű kiált,
holt fán ülve álmodik holttetemmel.
 
Szilaj madár, csalódtál, jóllehet
a rönkön múmiaformán pihentem,
nem láttad élénk tekintetemet,
amint derülten ide s oda rebben.
Igaz, nem a te csúcsaidra szállt
távoli felleghullámokba veszve,
hanem befelé, hogy fénysugarát
a lét mélységes mélyeibe vesse.
 
Csúful görnyedve a puszta felett,
mint mikor áldozni akar a barbár,
Mélabú, hányszor megidéztelek,
mint ki vezekel máris, fiatal bár!
Élveztem a keselyűszárnyalást,
mennydörgő lavinák sebes futását,
s szóltál, zordul s igazat, soha mást:
nem tudod, mi az emberi csalárdság.
 
Szeretsz, barátném, vad sziklavilág
úrnője, itt lenni a közelemben,
s fenyegetően mutatsz lavinát,
keselyűnyomot - megtagadni engem.
Körül liheg, vicsorog, ölni vágy,
gyötrődve küzd minden, hogy éljen.
Lepkék után sóvárog a virág
az igézetes sziklameredélyen.
 
Borzongva érzem, hogy mind én vagyok,
virágszál, elcsábított tarka lepke,
keselyű, szél, röptében megfagyott
jégzuhatag, a te dícséretedre,
haragos, ádáz istennő: fejem
térdemre hajtva reszketeg kiáltom,
téged magasztalva, hogy szüntelen
csak élni, élni, élni, élni vágyom.
 
Haragos istennő, zokon ne vedd,
hogy rímhálómmal így körülkerítlek!
Reszket, rémarc, akihez közeledsz,
megrándul, akit gonosz jobbod illet.
Remegve dalra dalt dadogok itt,
rángok alakzatokban, ütemekben:
fröcsköl a toll, a tinta szétfolyik -
ó, istennő, engedj hát cselekednem!
 
PÓR JUDIT
...........................................
 
GYÖNYÖRŰSÉG!
MEIN GLÜCK
 
Galambjaid, San Marco, látom ismét:
kihalt a tér, nyugodt dél tündököl.
Kósza dalaimat küldöm a friss lég
szárnyán galambrajként az égbe föl,
    majd visszabűvölöm,
hol tollukat új rímek ékesítsék...
- Ó, mily öröm!
 
Te tiszta égbolt, kék fényű selyemből,
mily védőn állsz a tarka kép felett,
melynek lelkét unnám, melyet szivemből
szeretek, féltek és irigyelek!
    Róla lemondanék?
Te szem varázsmezője, szót se erről!...
- Gyönyörüség!
 
Zord torony, mily hősi-könnyen veted te
magasba itt oroszlán-súlyodat,
mély hangon az egész teret bezengve!
Tán franciás accent aigu-je vagy?
    Tudom, hogy börtönöm,
ha itt maradnék, selyempuha lenne...
- Ó, mily öröm!
 
Halkulj, zene! Várj, míg az árnyak újra
visszahozzák a langyos, barna éjt!
Korán e hang, nem fest az alkony ujja
arany cirádákon még rózsafényt,
    jut még idő elég
költészetre, magányra, mélabúra...
- Gyönyörüség!
 
KÁLNOKY LÁSZLÓ
 
 
 

FRIEDRICH NIETZSCHE VERSEI hozzászólásai

Szólj hozzá

Belépés
Kereső
0.061 mp