lap tetejére--------------

 

Google PageRank
 

Nézz be ide is:

 

https://www.facebook.com/Margitanya

 

 

ű

 

 Nem haragszom soha az emberekre, ha másképpen vallják a dolgokat, mint én, mert tudom, hogy az ő igazságuk is éppen olyan igazság a maguk szempontjából, akár az enyém. ... Az élet sok apró igazsága között talán nem is az igazság a fontos. Hanem a békesség, mellyel megszorítjuk egymás kezét az igazság fölött.-Wass Albert

 

 

 

  

Nem igaz,
hogy az ember
a szenvedéstől megtisztul,
jobb lesz, bölcs és megértő.
Az ember hideg lesz,
beavatott és közömbös.
Mikor az ember, először életében,
igazán megérti a végzetet,
csaknem nyugodt lesz.
Nyugodt és olyan különösen,
félelmesen magányos a világban.

/Márai Sándor/ 

 

 

 

 

 

 

Szeretettel

köszöntelek

névnapodon!

 

 

 
 

 

 

 

 

 

 

 

--,, --.. ++++++++


++++++


+++++++

 

 


--,, --,,


 

 

A biztos rosszat is jobb tudni, mint a bizonytalan legrosszabbra várni.

 

 

  

 

 

 

 

 

Van egy hasznos szabály az életre: nem neked kell megvívni az összes csatát, ami az utadba kerül. Válaszd ki azokat, amelyek fontosak és hagyd, hogy valaki más küszködjön a többivel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

A remény olyan, mint a vér. Amíg áramlik az ereidben, addig élsz.

Dmitry Glukhovsky

 

 

 

 

 

 

 

 Mezőnek virág,

rétnek eső,
búzának meleg,
asszonynak csók,
anyának gyerek,
gyereknek játék -
Magamnak: semmi,
fekete éjszaka.

 

 

 

Nyári anzix

Van valami mélységesen megnyugtató abban, 

ha az ember egy szép nyári napon a verandán üldögél

és nézi, ahogy mások dolgoznak.

Weöres Sándor: Kánikula

Szikrázó az égbolt
aranyfüst a lég,
eltörpül láng-űrben a
tarka vidék.
Olvadtan a tarló
hullámzik, remeg,
domb fölött utaznak
izzó gyöngyszemek.
Ragyogó kékségen
sötét pihe-szál:
óriás magányban
egy pacsirta száll.
 

Kányádi Sándor: Napsugár-hívogató

Tavaszutó, nyárelő,
meggyet érlelő,
mézillatú napsugár,
bújj elő!

Tavaszutó, nyárelő,
mézet pergető,
búzasárga napsugár,
bújj elő!

Tavaszutó, nyárelő,
búzát érlelő,
barna bőrű napsugár,
bújj elő!

Tavaszutó, nyárelő,
bőrünk perzselő,
júniusi napsugár,
bújj elő!

Sík Sándor: Nyári zsongás

 

Zsong a nyári rengeteg,
Zeng a napsugár.
Sárga búza megremeg,
Sarlajára vár.
Napraforgó napba néz,
Lepke mondja: rózsaméz,
Búza mondja: nyár.

Rád szakadt a nyár, szivem,
Forrón, gazdagon.
Búzafürtös földeken
Érik asztagom.
Bókol már a telt kalász,
Közeleg az aratás:
Delet ért napom.

Csorduló nyaram delén
Fönn a hegyfokon,
Szerteszét merengek én
Völgyön, partokon.
Mostan mindent értek én,
Most ez élő földtekén
Minden fű rokon.

Lelkem, élő lant-ideg,
Most be jó neked!
Minden, minden a tied:
Földek és egek!
Zsongd az ég-föld-szív zenét,
Emberét és Istenét:
Zsongd ki mélyedet.

-----------------------------------------------------------------------------------------

-----------------------------------------------------------------------------

Rónay György:
Nyári zenekar

"Eredben ellankad a vér, a nap
sziszegve csap le rád.
Ó, zengő sugarak! a sejtjeidben
meglapul a világ,
csattan a víz és sárgán bugyborognak
a nyári trombiták..."

Heltai Jenő: Nyári éjszaka

"...Emlékszem egy édes, nyári éjszakára
Ezüstösen tűzött le a hold sugára.
A legszebb asszonnyal sétálgattam együtt,
Akácfa virágát együtt tépegettük.
Fülébe susogtam balgán udvarolva,
Pedig ölelhettem, csókolhattam volna!
Meg sem is öleltem, meg sem is csókoltam,
Istenem, istenem, de húszéves voltam!"

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------

--------------------------------------------------------------------------

 

Andók Veronika:
Vakáció

Láttam a napot, súgta a szélnek:
Várnak a tavak, csónakok, stégek.
És tényleg a táblán virul egy szó,
Csupaszín betűkkel: VAKÁCIÓ!

Két hónap napfény vár ránk a nyárban,
Kószálunk vígan viruló tájban,
Hűsítő tavakra, strandokra járunk,
Nincs is ilyenkor boldogabb nálunk.

Read more: http://www.operencia.com/versek/nyari-versek#ixzz1zOg2Fmur

Balogh József:
Nyár

Nyár kacsint be az ablakon
egy tikkadtságos hajnalon,
    fénye a redőnyt törve át
magával füröszt hűs szobát.

Paplant ébreszt és takarót,
    lajháros-lusta ágylakót,
    tarisznyájában új virág,
- nem kap a szirma hőgutát -,

s van benne friss vakáció,
egy tópartra szánt rádió,
fecskék cikázó röpte száz,
veríték-lázas kerti ház…

A dinnye tőle cukrosul,
nevet a Nap rá huncutul,
  izzad az erdő, fű, a rét,
  patak párolog, és az ég
szinte önmagát fényli szét.

Vihar, ha orvul mennydörög:
kugliznak fönn az ördögök,
  fürge felhő száll, dús-esős,
  lenn fű között időz az őz,
hisz’ messzi még az ősz, a csősz.

Read more: http://www.operencia.com/versek/nyari-versek#ixzz1zOgiKhWF

Süt a nap a rétre, házak tetejére,

Árnya sincs a fáknak, kutak mélye száraz, 

fenekére láthatsz, 

Marhacsorda bőgve, fekszik ottan körbe.

Délibábos égen, megfordított réten,

sehol sincsen felhő, árnyat szövő kendő.

Juhász Gyula:

Augusztus

Sötét szemem az éjbe réved,
Köszöntelek,dús álmú élet!
Ott künn a rózsák násza van ma:
Az örök vágynak diadalma !

Az éj szerelme szerte árad,
Mámor ölébe hull a bánat,
Halk dal száll, száll, erőre kapva
És szilajan törtet az agyba.

S a szentiváni boldog éjjel
Szűz fátylát oldja, bontja széjjel,
S én álmodom gyönyörűt, mélyet,
Felüled Élet, Élet, Élet!

 

Ezernyi szín a végtelen, ezernyi nyíló szenvedély,

a fénylő napkorong lázasan fut az égen, alant

a búzatáblák tövében alélt tücskök és fényes páncélú bogarak

szenderegnek a hőségben, a fák odvába riadt macska bújt a rekkenő hőség égető tüze elől,

a legelőkön a langy szélben papírsárkányok fénylenek szelíden,

halk remegés fut át a tájon, olyan ez mint amikor a mosolyok

átfordulnak nevetésbe, még csak éledez az öröm, még nem lép

be a szférák csendjébe a vágy, még csak halkan lélegzik, pulzál,

bizonyítékokat keres, önmagát keresi születő érzéseiben, s csak remél,

remél szüntelen, és tisztán és nyílón fordulnak a szelíd napraforgók

a felhők mentén születő friss zápor első érkező cseppjeihez… 

 

Bartos Erika:
Gyümölcskosár

Itt van a nyár, száz napsugár
hívogat a kertbe!
Érik a sok édes gyümölcs,
szaladj gyorsan, szedd le!

Piros almát almafáról,
körtefáról körtét,
akassz meggyet füleidre,
szedj apró ribiszkét!

Read more: http://www.operencia.com/versek/nyari-versek#ixzz1zOhUNNcu

Nemes Nagy Ágnes: Nyári rajz

Hogy mit láttam? Elmondhatom.
De legjobb, ha lerajzolom.
Megláthatod te is velem,
csak nézd, csak nézd a jobb kezem.

Ez itt a ház, ez itt a tó,
ez itt az út, felénk futó,
ez itt akác, ez itt levél,
ez itt a nap, ez itt a dél.
Ez borjú itt, lógó fülű,
hasát veri a nyári fű,
ez itt virág, ezer, ezer,
ez a sötét gyalogszeder,
ez itt a szél, a repülés,
az álmodás, az ébredés,
ez itt gyümölcs, ez itt madár,
ez itt az ég, ez itt a nyár.

Majd télen ezt előveszem,
ha hull a hó, nézegetem.
Nézegetem, ha hull a hó,
ez volt a ház, ez volt a tó.

Weöres Sándor: Égi csikón léptet a nyár

Égi csikón léptet a nyár,
tarka idő ünnepe jár,
táncra való, fürdeni jó,
nagy hegy alatt hűsöl a tó.

Hogyha kijössz, messzire mégy,
hogyha maradsz, csípdes a légy.
Habzik az ég, mint tele-tál,
tarka idő szőttese száll.

--------------------------------------------------------------------------------------------

-------------------------------------------------------------------------

Kosztolányi Dezső:

A nyár  

A nyár az én szerelmem, érte égek,
halálthozó csókjára szomjazom,
erdőket áldozok szilaj tüzének,
bár ajkam is hervadna el azon.

Görnyedve várom télen a szobámba,
a tűz körül álmodva csüggeteg,
lángóceánját képzeletbe látva,
mely semmivé hamvasztja a telet.

S ha lángszerelme sápadt őszbe vénül,
s zöld pártadísze hullong a fejérül,
virrasztom árva, bús menyasszonyom.

Zokogva már hülő keblére fekszem,
s elsírva ottan legnagyobb szerelmem,
sápadt, aszú haját megcsókolom...

Petőfi Sándor:

A gólya


Sokféle a madár, s egyik ezt, másik azt
Leginkább kedveli,
Ezt ékes szólása, amazt pedig tarka
Tolla kedvelteti.
Kit én választottam, a dal-mesterséghez
Nem ért az a madár.
S egyszerű, mint magam... félig feketében,
Félig fejérben jár.

Nekem valamennyi között legkedvesebb
Madaram a gólya,
Édes szülőföldem, a drága szép alföld
Hűséges lakója.
Tán ezért szeretem annyira, mert vele
Együtt növekedtem;
Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor
Kerepölt fölöttem.

Vele töltöttem a gyermekesztendőket.
Komoly fiú valék.
Míg társim a hazatérő tehéncsordát
Estenként kergeték:
Én udvarunkon a nádkúp oldalánál
Húztam meg magamat,
S némán szemléltem a szárnyokat-próbáló
Kis gólyafiakat.

És elgondolkodtam. Jól tudom, az gyakran
Fordult meg fejembe':
Miért hogy az ember nincs úgy, mint a madár,
Szárnyakkal teremtve?
Csak a messzeséget járhatni meg lábbal
S nem a magasságot;
Mit ér nekem, mit a messzeség? mikor én
A magasba vágyok.

Fölfelé vágytam én. Ah, ugy irigyeltem
Sorsáért a napot,
A föld fejére ő tesz világosságból
Szőtt arany kalapot.
De fájt, hogy estenkén megszúrják... mert hiszen
Foly keblébül a vér;
Gondolám: hát így van? hát aki világít,
Ilyen jutalmat nyér? - -

Kívánt időszak az ősz a gyermekeknek,
Mint anya jön elé,
Aki fiainak számára kosarát
Gyümölccsel terhelé.
Én ellenségeműl néztem az őszt, s szólék,
Ha gyümölcsöt hozott:
Tartsd meg ajándékod, ha kedves madaram,
A gólyát elcsalod.

Szomorodott szívvel láttam gyülekezni,
Midőn távozának;
Miként most eltűnő ifjuságom után,
Ugy néztem utánok,
S milyen bús látvány volt a házak tetején
A sok üres fészek,
Szellő lehelt reám, sejtés halk szellője,
Hogy jövőmbe nézek.

Mikor tél multával fehér hó-subáját
A föld levetette,
S virággal zsinórzott sötétzöld dolmányát
Ölté föl helyette:
Akkor az én lelkem is felöltözék új,
Ünnepi ruhába,
S gólya-várni néha elballagtam egész
A szomszéd határba. -

Később, hogy a szikra lángra lobbant, ahogy
Ifju lett a gyermek:
Talpam alatt égett a föld, nekiesem,
És paripán termek,
S megeresztett kantárszárral vágtaték ki
A puszták terére...
Még a szél is ugyan nekigyürközött, hogy
Lovamat elérje.

Szeretem a pusztát! ott érzem magamat
Igazán szabadnak,
Szemeim ott járnak, ahol nekik tetszik,
Nem korlátoztatnak,
Nem állnak körűlem mogorva sziklák, mint
Fenyegető rémek,
A csörgő patakot hányva-vetve, mintha
Láncot csörgetnének.

És ne mondja senki, hogy a puszta nem szép!
Vannak szépségei,
De azokat, mint a szemérmes lyány arcát,
Sürű fátyol fedi;
Jó ismerősei, barátai előtt
Leteszi fátyolát,
S rajta vesz merően a megbűvölt szem, mert
Tündérkisasszonyt lát.

Szeretem a pusztát! be-bekalandoztam
Tüzes paripámon,
S midőn már ott jártam, ahol fizetésért
Sincs emberi lábnyom:
Lovamról leszálltam, gyepre heveredtem.
Egy futó pillanat
A tóra mellettem, s benne kit látok meg?
Gólya barátomat.

Oda is elkísért. Együtt ábrándoztunk
A puszta legmélyén,
Ő a víz fenekét, én a délibábot
Hosszasan szemlélvén.
Igy töltöttem vele gyermekségemet és
Ifjuságom javát,
Azért kedvelem, bár se' tolla nem ragyog,
Se' szép hangot nem ád.

Mostan is kedvelem és úgy tekintem én
A gólyamadarat,
Mint egyetlen valót, mely egy átálmodott
Szebb korból fönnmaradt.
Megérkezésedet még mostan is minden
Esztendőben várom,
S kivánok szerencsés útat, ha távozol,
Legrégibb barátom!

Szalonta, 1847. június 1 - 10.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Belépés
Kereső
0.044 mp