lap tetejére--------------

 

Google PageRank
 

Nézz be ide is:

 

https://www.facebook.com/Margitanya

 

 

ű

 

 Nem haragszom soha az emberekre, ha másképpen vallják a dolgokat, mint én, mert tudom, hogy az ő igazságuk is éppen olyan igazság a maguk szempontjából, akár az enyém. ... Az élet sok apró igazsága között talán nem is az igazság a fontos. Hanem a békesség, mellyel megszorítjuk egymás kezét az igazság fölött.-Wass Albert

 

 

 

  

Nem igaz,
hogy az ember
a szenvedéstől megtisztul,
jobb lesz, bölcs és megértő.
Az ember hideg lesz,
beavatott és közömbös.
Mikor az ember, először életében,
igazán megérti a végzetet,
csaknem nyugodt lesz.
Nyugodt és olyan különösen,
félelmesen magányos a világban.

/Márai Sándor/ 

 

 

 

 

 

 

Szeretettel

köszöntelek

névnapodon!

 

 

 
 

 

 

 

 

 

 

 

--,, --.. ++++++++


++++++


+++++++

 

 


--,, --,,


 

 

A biztos rosszat is jobb tudni, mint a bizonytalan legrosszabbra várni.

 

 

  

 

 

 

 

 

Van egy hasznos szabály az életre: nem neked kell megvívni az összes csatát, ami az utadba kerül. Válaszd ki azokat, amelyek fontosak és hagyd, hogy valaki más küszködjön a többivel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

A remény olyan, mint a vér. Amíg áramlik az ereidben, addig élsz.

Dmitry Glukhovsky

 

 

 

 

 

 

 

 Mezőnek virág,

rétnek eső,
búzának meleg,
asszonynak csók,
anyának gyerek,
gyereknek játék -
Magamnak: semmi,
fekete éjszaka.

 

 

 

Őszi anzix

Petőfi Sándor:
Itt van az ősz, itt van újra...
Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? De szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

VERLAINE, Paul :
ŐSZI CHANSON

Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón.
S én csüggeteg,
halvány beteg,
mig éjfél
kong, csak sirok,
s elém a sok
tűnt kéj kél.

Óh, múlni már,
ősz! húllni már,
eresszél!
Mint holt avart,
mit felkavart
a rossz szél...

Tóth Árpád fordítása

Dsida Jenő:
Jegenyék
 

Figyelted-e
szélben a fákat?
A két jegenyét
nézd csak a kert
közepén, ama két
nyúlánk jegenyét.

Zümmög a távol
torka, süvölt
az ősz szele,
borzong a föld
s a két sudár fa
bólogat és leng.

Jobbra az egyik,
jobbra a másik,
balra az egyik,
balra a másik;
egyforma ütemre
ringanak ők.

A légben, a szélben,
fent, odafent
egyszerre tagadnak
s intnek igent
és - jaj, sose tudnak
összeborulni...

Kányádi Sándor:

Valami készül

Elszállt a fecske,
üres a fészke,
de mintha most is
itt ficserészne,
úgy kél a nap,
és úgy jön az este,
mintha még nálunk
volna a fecske. 
Még egyelőre
minden a régi,
bár a szúnyog már
bőrét nem félti,
és a szellő is
be-beáll szélnek,
fákon a lombok
remegnek, félnek.
Valami titkon,
valami készül:
itt-ott a dombon
már egy-egy csősz ül:
 
Nézd csak a tájat,

de szépen őszül. 

 

Móra Ferenc:

Kertem alján

 

Kertem alján
lombot ontva
vén akácfa vetkezik,
ablakomba
búcsút mondva
nyújtogatja ágkezit.

Ha szükellő
őszi szellő
simogatja sudarát,
gallya rebben,
halk zörejben
sírja vissza szép nyarát.

Puszta ágad
bármi bágyadt,
bármi búsan bólogat,
vén akácom,
e világon
nincsen nálad boldogabb!

Viharával,
nyomorával,
átaluszod a telet-
új virággal,
lombos ággal
kelteget a kikelet.

TÓTH Árpád:

ŐSZI BESZÉLGETÉS

Nézem a pöffedt
Holdat, mily sárga
Bánattal töpped
Az őszi fákra:
Hamuszín tarló,
Üres berek
Fölé lehajló
Vaksi öreg.

Hej, égi testvér,
Didergő bolygó,
Tüzet keresnél,
Vén, őszi golyhó?
Lenyomva orcád
Földhöz közel,
Bámulod holtát,
S nem hiszed el?

Vagy csöndes őszbe
Halkan leszállván,
Megbújni jössz-e
A bús Föld vállán:
Két hűlő csillag,
Két régi bú,
Egymáshoz ballag,
S meghalni bú?

Míg hulló lombok
Rőt fénye rebben,
Ó, mit is mondtok
Egymásnak ketten?
Hold mondja: "Már csak
Jegem ragyog",
Föld mondja: "Várj csak,
Fáradt vagyok".

"Várj türelemmel,
Jövök már, meglásd,
Átkom, az ember,
Kiirtja egymást,
És csend lesz aztán,
Mély, őszi csend,
S az égi pusztán
Holt por kereng..."

Nézem a pöffedt
Holdat, mily sárga
Bánattal töpped
Az őszi fákra:
Hamuszín tarló,
Sötét terek,
S öldöklő, gyarló,
Rossz emberek...

Sík Sándor:

Az ősz dalol

Síró fuvalmak
Zörgőn kavarnak
Hűs éjszakára
Port az avarnak
Hantja alól.
Halovány árnyak
Zokogni járnak
Ravatalára
Az ifjú nyárnak.
Az ősz dalol.

Sápadtra sárgul
S a szürke ágrul
A lomb lezördül
S egy volt világrul.
Mesét mesél.
Bús esti pírba
Bámulok sírva
S a könny úgy gördül
Szemembül, mint a
Halott levél.

Mert minden sír ma.
Holt szegfű szirma,
Halott szerelmek,
S mely dalaimra
Borul, a dér.
És sír a fény is,
A nap szemén is
Könny könnyre dermed
És sírok én is.
Mert minden él,
És minden elmegy.

Wass Albert: 

Lombhullás ünnepén

Mikor az erdőn,
a lélekerdőn,már félve lapul egy
őszi sejtelem,s a legelső leröppenő levél
ravatalozva áll a lelkeden
 
és eltemeted néma döbbenettel:
(hej, eltemetsz utána ezer-annyit!)
ezt megsirathatod,
hiszen ez a legelső halott,lelkednek első igaz bánata.
Nem szégyen, hogyha sírsz.
 
Ha majd az ősz lecsalta mind
aranylombját a régi fáknak
mesélheted az unokáknak:
,,napról-napra úgy gyöngült a fény..."
- mesélheted -
,,halálra táncolta magát a Napsugár
lombhullás ünnepén!"

Gyóni Géza:

ŐSZ VAN

Ősz van. A zöld, lombos ligetből
Csak puszta, zörgő gally maradt...
Oh visszasírom sokszor, sokszor
Az eltűnt, elszállt szép nyarat.

Ahogy a hűs akácasorban
Kisértelek, én kedvesem -
Csak a nyarat éreztük akkor
S haladtunk szótlan, csöndesen.

Még nem vallottuk meg szerelmünk,
Még akkor nem is tudta más -
De oh köröttünk tisztán szólott
A legékesebb vallomás.

A kis kerítésen kihajlott
Egy-egy kiváncsi rózsafa
Szerelmet ontott rózsák kelyhe,
Madár csicsergő ajaka.

Csak ép szívemre nem borultál,
Csak ép meg nem csókoltalak -
Oh visszasírom sokszor, sokszor
A csóktalan elszállt nyarat.

 

Charles Baudelaire: 
Őszi ének

 

Szeretem hosszu zöld szemeid ragyogását,
szép gyönyöröm, de ma oly keserű vagyok,
s nem szomjazom szemed, szobád s a tűz varázsát,
csak a napot, amely a tengeren ragyog.

De azért légy anyám, szeress, hajolj szivemre,
még ha rossz vagyok is, hálátlan s hűtelen;
szeretőm vagy hugom, légy édes naplemente
vagy őszi glória tűnő életemen.

Rövid szerep! A sír már les az áldozatra!
Óh, vond öledbe, vond, s öleld homlokom át,
hadd élvezzem, fehér s forró nyarunk siratva,
az őszutó szelíd és sárga sugarát!

(Szabó Lőrinc fordítása)

Az ősz egy második tavasz, amikor minden levél virággá változik
/Albert Camus/
(Autumn is a second spring when every leaf flower changes)

 Petőfi Sándor:

Jön az ősz

Jön az ősz, megy a gólya már,
Hideg neki ez a határ;
Röpül, röpül más országba,
Hol jobban süt a nap rája.

Hej, van oka a gólyának,
Hogy más hazát néz magának;
De, galambom, hogy elhagytál,
Nem t'om, mi okot találtál.

Hív voltam én hozzád mindig,
Elejétől utójáig,
Nem volt szívemben ősz, tavasz,
Érted, mint a nyár, égett az.

S vajon akihez röpültél,
Nem lesz-e annak szívén tél?
Megeshetik, szép galambom,
Noha neked nem kívánom.

Mert a gólya ha visszaszáll,
Virító szép tavaszt talál;
Hej, de mire te visszaszállsz,
Csak puszta sírhalmot találsz.

Kecskemét, 1843. március 14-e előtt

 

Wass Albert:

Ha jön az ősz

Ha majd az ősz,
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?

Eljössz-e akkor simogató szóval,
mikor a lelkem többé nem nevet,
s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget,
hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket,
amiket egyszer én mondtam neked?

Ha akkor eljössz:
áld`ni fogom a lábaid nyomát,
s áldott legyen a rózsaszínű út,
az út, melyen menni fogsz tovább,
áldott legyen a szív, mely erre kerget,
s áldott legyen, áldott legyen a lelked,
legyen a boldog álmok temploma.

Hanem azért
áldani foglak téged akkor is,
ha nem gondolnál rám többet soha.

 

Szabolcsi Zsóka

Lennél-e...?

Lennél-e kedvemért felhő, kapkodó szél?
Lennél-e kedvemért széllel szálló levél?
Lennél-e értem pitypangbóbita,
ha én lennék az ősz hűvös sóhaja?


Ha Te lennél a tél hideg lehelete,
lennék kedvedért hullongó hópihe.
Lennék kedvedért hófúvás vihara,
vagy lennék miattad csipkés zúzmara. 

Dsida Jenő
Ősz

Mért van, hogy a szivem
Csupa, csupa bánat? -
Siratom halálát
A gyönyörű nyárnak.

Siratom halálát
A hulló levélnek,
Lassú hervadását
A virágos rétnek.

Siratom halálát
Égő forró könnyel...
...Csicsergő madárdal
Tavaszi virággal
Csak mégegyszer jöjj el!

1923. november hó

 

Antonio Vivaldi: Az ősz

Vigad a pór, táncolva, énekelve,
a bő termést örvendezőn fogadja,
ma még Bacchus borától víg a kedve -
holnap álomba hamvad majd vigalma.
Minden vigadjon, dalra, táncra kelve!
Legyint a langyos légtenger fuvalma,
a gazdag évszak mintha integetne:
édes álomból szép gyönyörbe csalna.

A vadászok hajnalban útra kelnek,
kürttel, puskásan, alvó falvakon túl
vadat hajszolva jó nyomot követnek.
A megriadt vadállat puskaportul
prüszköl, rohanna, ám futása sebzett,
bukdácsol még, aztán a fűre fordul.

Ady Endre:
PÁRISBAN JÁRT AZ ŐSZ

  
Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

 Petőfi Sándor:
Itt van az ősz, itt van ujra

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

(Erdőd, 1848. november 17–30.)

József Attila:

Ősz

Tar ágak-bogak rácsai között
kaparásznak az őszi ködök,
a vaskorláton hunyorog a dér.

Fáradtság üli a teherkocsit,
de szuszogó mozdonyról álmodik
a vakvágányon, amint hazatér.

Itt-ott kedvetlen, lompos, sárga lomb
tollászkodik és hosszan elborong.
A kövön nyirkos tapadás pezseg.

Batyuba szedte rongyait a nyár,
a pirosító kedvü oda már,
oly váratlanul, ahogy érkezett.

Ki figyelte meg, hogy, mig dolgozik,
a gyár körül az ősz ólálkodik,
hogy nyála már a téglákra csorog?

Tudtam, hogy ősz lesz s majd fűteni kell,
de nem hittem, hogy itt van, ily közel,
hogy szemembe néz s fülembe morog.

 

Dsida Jenő
Meredtszemű ősz

Kiszivattyúzták az üvegburát,
a lelkemet.
Nincs benne hang, csak meredtszemű ősz.
Csend és homály.
A hullt levelek ágya mély, puha,
selymes halom,
de nem zörög turkáló láb nyomán,
nem is zizeg.
A varjú se csárog a jegenyén,
csak tátogat.
Halálos-némán teljesedik el
a rendelés:
Aki elfáradt, nincs kinek köszönjön,
aludni megy.
Az álmos űrben úgy úszik-lebeg
sok furcsa vers,
mint az ökörnyál udvarunkon, otthon,
ősz elején.

Nadányi Zoltán:

ŐSZ

Az őszben állsz,
tűnődve jársz,
hullatja vén
lombját a hárs.

Titokzatos
halk nesz zavar,
kip-kop, kopog
a holt avar.

Hol itt, hol ott,
csodás, csodás,
mint távoli
lábcsoszogás.

Forogsz, fülelsz,
álmélkodol,
valaki jön,
nem tudni hol.

Valaki jön,
és erre tart
és csörgeti
a tört avart.

Jön finoman,
jön hidegen,
a csenden át,
a ligeten.

Híg árny, akit
szem nem talál,
maga az Ősz,
a halk Halál.

Forogsz, fülelsz,
a szíved üt:
nem jön sehol
s jön mindenütt.

Peng mindenütt
az őszi nesz,
álomszerű
bújósdi ez.

Kiáltanál:
az Istenért!
És megremegsz:
most ideért.

Most ideért
a lenge láb
és megkerült
és megy tovább.

APOLLINAIRE, Guillaume

NAGYBETEG ŐSZ

Imádott ősz te nagybeteg
Meghalsz ha orkán dúlja majd a rózsakerteket
Ha leesett a hó a
Szőlőkarókra

Szegény kis ősz
Az ért gyümölcsök és havak
Gazdag fehérségébe halj
Fönn a magasban
Már karvalyok köröznek
A csacska zöldhajú kis hablányok fölött
Kik sohasem szerettek

Messzi mesgyék között
Szarvasok üzekednek

Ó hogy szeretem én bús évszak ezt a zsongást
Hangját a magától hulló gyümölcsnek
A szelet és erdőt ahogy lásd
Elejti levelét egyenként mint a könnyet

             A lombot
             Ha lehullik
             Egy vonat ha
             Elhúz itt
             Az életet
             Ha múlik

(Somlyó György fordítása)

Sík Sándor:

Őszelő

Rozsdabarna őszi lombok
Hulló pelyhe közt bolyongok
És a hullást hallgatom.
Rozsdabarna bú a fákon,
Barna bánat, őszi mákony
Édessége ajkamon.

Régi módon andalogni:
El-elnézek egy maroknyi
Késve nyíló kankalint.
Zördül lelkem mély avarja,
Hogy az őszi szél fanyarja
Hűvösével megsuhint.

És a zörge rőt avarból
Fölkacsint egy elcsavargó
Elmaradt arany sugár.
S fák közül egy ritka vendég:
El sem könnyezett növendék
Ifjú énem kandikál.

Nézem, nézem nedvesülő
Szemmel, mint egy ágon ülő
Szárnyalibbentő rigót.
Csak a már-már rebbenőnek
Súgom el, hogy őszelőmnek
Ez legelső könnye volt.

LERMONTOV, Mihail, Jurjevics

ŐSZ

Most a föld lomboktól sárga,
Őszi szél fut szerteszét,
Már csak a fenyőfa rázza
Haragoszöld levelét.
Szántóvető sem hever le
Szirt alá, ha nap vakít,
Hogy virág közt kipihenje
Félnap fáradalmait.
Vadak félve kóborolnak,
Mind jó rejtekhelyre les,
Ködön át a sápadt holdnak
Lágy ezüstje permetez.

1828

Vámosi Pál fordítása

Theodor Storm: 

Ősszel

 

Szél zúg, szállnak a sárga lombok,
az égre fakó fény omol:
te megborzongsz, s a férfi karjába
erősebben kapaszkodol.

 

Mi fűszálról fűszálra jár most,

s a végső virágokra száll,
az titkon, elmenőben, drága
fejed is megcsíkozta már.

 

S mi meleg éjt varrt a mezőkre,
a szál tépetten elrepült -
íme a nyár már búcsuzóban:
fájdalmas őszre nézhetünk.

 

Kezed teszed a homlokomra,
s fürkészve nézed arcomat:
kedves szelíd asszonyszemedből
olyan mélabús fény fakad.

 

Kihúnyt-e itt az illat, sugár, egy
titok, mely arra késztetett
hajdan, hogy szabad lánykezed te
éppen az én kezembe tedd?

 

Ó, ne borzongj! Bár észrevétlen,
a legszebb napfény is letűnt -
csupán a nyár van búcsuzóban:
De mi dolgunk a nyárral nekünk!

Friedrich Nietzsche:  

AZ ŐSZ

Ez itt az ősz: ha rád fúj - összetörsz!
Menekűlj! menekűlj! -
A nap lassan lopakodik
a hegyre fel
és minden lépésnél pihen.

Hogy meghervadt a világ!
Lankadt húrokon
dalol a szél:
elszállt a remény -
azt siratja.

Ez itt az ősz: ha rád fúj - összetörsz!
Menekűlj! menekűlj!
Óh, fa gyümölcse,
remegsz, lehullsz?
Milyen titokra tanított
az éj,
hogy jeges borzadály lepi
arcodat, bíbor-arcodat?

Hallgatsz, nem felelsz?
Ki beszél még? - - -

Ez itt az ősz: ha rád fúj - összetörsz!
Menekűlj! menekűlj!
"Én nem vagyok szép,
- mondja a csillagvirág -
de szeretem az embert, -
vigasztalom az embert -
hadd lásson még most is virágokat,
hajoljon utánam,
ah! és szakítson le -
szemében akkor
valami régi gyúl,
valami nálam-szebb emléke gyúl:
- azt látom, azt, - és úgy halok meg."

Ez itt az ősz: ha rád fúj - összetörsz!
Menekűlj! Menekűlj!

Fordította: SZABÓ LŐRINC

Zelk Zoltán:

Őszi mese

Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.
-Miért nem hintázol velem? - kérdezte a szellőcske. -Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást!
A falevél erre sírva fakadt.

-Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom. Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt. Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek, miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülhetnek benne!
A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az ágról, és hullt a föld felé.
Nem baj, ha meghalok - gondolta - úgysem ér már semmit az életem.
De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta:
-Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk?
De a falevél bizony nem tudta.
Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találta ott a falevelet; máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz.
-Ott van a kismadár - ujjongott a falevél, - akivel beszélgetni láttál. ő megígérte, hogy hírt hoz a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni!
Odarepültek hát hozzá. A kismadár elmondta, hogy egyik pajtása látta, mikor a fecskék összegyűltek s elhatározták, hogy itt hagyják ezt a vidéket, s elindulnak tengerentúlra. Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog.
-Menjünk utánuk-könyörgött a falevél.
A szellő nem kérette magát. Szálltak hegyen-völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek. Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük. Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt. Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt. A fecskék szépen rátették a csillogó tenger hátára. Ott himbálódzott a ragyogó napsütésben. A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt.
-Most már boldog vagyok - sóhajtotta a kis falevél, aztán álomba ringatta a tenger. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Belépés
Kereső
0.031 mp