lap tetejére--------------

 

Google PageRank
 

Nézz be ide is:

 

https://www.facebook.com/Margitanya

 

 

ű

 

 Nem haragszom soha az emberekre, ha másképpen vallják a dolgokat, mint én, mert tudom, hogy az ő igazságuk is éppen olyan igazság a maguk szempontjából, akár az enyém. ... Az élet sok apró igazsága között talán nem is az igazság a fontos. Hanem a békesség, mellyel megszorítjuk egymás kezét az igazság fölött.-Wass Albert

 

 

 

  

Nem igaz,
hogy az ember
a szenvedéstől megtisztul,
jobb lesz, bölcs és megértő.
Az ember hideg lesz,
beavatott és közömbös.
Mikor az ember, először életében,
igazán megérti a végzetet,
csaknem nyugodt lesz.
Nyugodt és olyan különösen,
félelmesen magányos a világban.

/Márai Sándor/ 

 

 

 

 

 

 

Szeretettel

köszöntelek

névnapodon!

 

 

 
 

 

 

 

 

 

 

 

--,, --.. ++++++++


++++++


+++++++

 

 


--,, --,,


 

 

A biztos rosszat is jobb tudni, mint a bizonytalan legrosszabbra várni.

 

 

  

 

 

 

 

 

Van egy hasznos szabály az életre: nem neked kell megvívni az összes csatát, ami az utadba kerül. Válaszd ki azokat, amelyek fontosak és hagyd, hogy valaki más küszködjön a többivel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

A remény olyan, mint a vér. Amíg áramlik az ereidben, addig élsz.

Dmitry Glukhovsky

 

 

 

 

 

 

 

 Mezőnek virág,

rétnek eső,
búzának meleg,
asszonynak csók,
anyának gyerek,
gyereknek játék -
Magamnak: semmi,
fekete éjszaka.

 

 

 

Tavaszi anzix

Áprily Lajos:

Március

A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.

Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.

Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.

Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - ugye zeng, ugye zeng a szived?

 

Zelk Zoltán:

Hóvirág


Jó, hogy látlak hóvirág
Megkérdezem tőled
Mi hírt hoztál? Mit üzensz
erdőnek, mezőnek?


Szedd a szárnyad szaporán
vidd a hírt madárka
Útra kelt már a tavasz

 

Szilágyi Domokos

Ibolya-vers

Pislog az égbolt,
susog a bokor,
bokor alatt aluszik az
ibolyacsokor.

Ébred az ibolya,
belepi a rétet,
reggel az ég csudakék,
de a mező kékebb.

 

Zsefy Zsanett: a tavasz csókja


a tavasz belecsókolt a tájba
ahogy rádőlt a hópaplanos ágyra
takaróját mindjárt félre is dobta
helyét illatos jácinttal beszórta
párnája lett egy puha hant
a kibúvó fűszálak megannyi lant
susogtak a szélben
a vékonyka jégcsapzenészek
már kullogva nyugovóra tértek
a rügyek közt a fákon
versenyben hangoltak
pille könnyű kis dalnokok
méhek dongtak a fákon
és megannyi sárga topánról
pollennel szórták a tavaszt
s az égi-földi táncban
- az ég azúr pongyoláját adta
a nap sugaraival
féltőn átkarolta -
fecskék szárnyán
ahogy libbent ide-oda
még nekem megsúgta:
a tél eliszkolt tova

végre nyílhat az orgona

Forrás:
Versek --,,--

 

Szécsi Margit :

Március 

Téli szellők fújjatok csak 
játszatok a hajamon. 
Olvassz havat, melengető 
márciusi szép napom. 
 
Fagyos folyó megáradjon, 
vessen bimbót minden ág, 
Szebb a somfa gyenge szirma 
mint a szürke jégvirág. 
 
Március van, március van. 
Ember s állat érzi már, 
dong a kaptár, szárnyat rezget 
százezernyi kismadár. 
 
Jó volna a nagykabátot 
félredobni, s könnyeden 
játszani és birkózni a 
városvégi zöld gyepen. 
 
Jó volna már munkálkodni; 
arra vár a kert, mező. 
Szép reményhez, szorgalomhoz 
kell a fény, a jó idő.
 
Pacsirtának kék magasság, 
vetőmagnak tiszta föld, 
Jöjj el tavasz, földről, égről 
már a telet eltöröld! 
 

 

József Attila:

Tavasz van! Gyönyörű!

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
a vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
mezei szagokkal a tavaszi szél.

Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóízű kacagás!

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
a mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

 

Sík Sándor: Csendes tavaszi dal

 

Gyöngyvirágos szép tavasznap,
Testvérül ma elfogadj,
Kisgyereknek, szép-igaznak,
Önmagamnak visszaadj.
Fürge szellő, lég suhanca,
Légy te most a mesterem.
Míg szökellve szétsuhansz a
Friss füvön, jer, játssz velem!
Új tavasz, legyünk ma egyek!
Add, ma mindent elfeledjek,
Ami nem dal, nem derű,
Nem győzelmes-egyszerű.

Félre tőlem, téli rontás,
Zúzmarázó kételyek,
Sziromrázó részrebontás,
Gondok, árnyak, éjjelek.
Drága köntös, egyszerűség,
Tiszta tóga, légy ruhám;
Kék-fehér tükröd, derűs ég,
Arcom nézze vissza rám.
Zaj ha bennem, elcsituljon,
Csendnek ujja rám simuljon.
Angyalujjú rejtelem,
Tiszta béke, légy velem!

 

Petőfi Sándor: 

A tavaszhoz 

 
Ifju lánya a vén télnek, 
Kedves kikelet, 
Hol maradsz? mért nem jelensz meg 
A világ felett? 
 
Jöszte, jöszte, várnak régi 
Jóbarátaid; 
Vond föl a kék ég alatt a 
Fák zöld sátrait. 
 
Gyógyítsd meg a beteg hajnalt, 
Beteg most szegény, 
Oly halványan üldögél ott 
A föld küszöbén; 
 
Áldást hoz majd a mezőre, 
Ha meggyógyitod: 
Édes örömkönnyeket sír, 
Édes harmatot. 
 
Hozd magaddal a pacsírtát, 
Nagy mesteremet, 
Aki szép szabad dalokra 
Tanít engemet. 
 
S ne feledd el a virágot, 
Ne feledd el ezt, 
Hozz belőle, amennyit csak 
Elbír két kezed. 
 
Nagyobbodtak a halálnak 
Tartományai, 
S bennök sokan a szabadság 
Szent halottai; 
 
Ne legyenek szemfedőtlen 
Puszta sír alatt, 
Hintsd reájok szemfedőül 
A virágokat! 
 

 

Csukás István:

Isten megnyomja a tavasz-gombot 

 
Isten megnyomja a tavasz-gombot, 
s a régi verkli pattogva beindul, 
a rigó kiköpi a téli szutykot, 
csőrt csücsörít s fütyül bolondul, 
a rügyek apró rajzfilmgyárak: 
megrajzolják a millió levelet, 
szuszog, dohog a vakondjárat, 
megindul a forgalom odalent, 
a nárcisz kis pöckét kinyomja, 
a kapkodva vetkőző égre mereszti, 
a vadrózsának tavalyi a rongya, 
hullna már, de még nem ereszti, 
dagad az akác nyakán az ér, 
az éltető nedv lüktetve kering, 
bámulok a kertben ösztövér, 
apadó hitemmel, s megtelek megint 
együgyű csodával, éltető nedvvel, 
s kinövök a földből, mint a bokrok, 
s motyogom, vén bolond, gyermeki hittel: 
jól van, Isten, kapsz egy libacombot! 

 

Áprily Lajos: 

Mennék eléd

Mennék eléd, mert itt vagy már közel.
A déli oldalon leselkedel.
 
Gyökerek hallják könnyű léptedet,
átküldesz egy-egy halk leheletet,
 
mely szűzies még és illattalan,
de sejtető, jó langyossága van.
 
Csak arcom érzi még, nem sejti más,
varázs van benne, keltető varázs.
 
Ahol jársz, néma éberség fogad,
keresed a rügyes sombokrokat,
 
hogy langyosságoddal rájuk lehelj
s kipattanjon a sárga kis kehely.
 
Feljössz az élre, melyet hó erez,
íj válladon, a hátadon tegez,
 
benne az arany nyílakat hozod,
melyekkel a telet megnyilazod.
 
Mennék eléd, s mint fényváró anyám,
még utoljára elkiáltanám
 
nevedet, melyből napfény sugaraz:
Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!
 
 
 
 

Szuhanics Albert: 

Március 1. 

Csendben csomagol a tél, 
már indul vonata. 
Poggyásza északi szél, 
és jégcsapok hada. 
 
A sok hópihe fehér, 
mint puha paplanok, 
Zsebébe mindez belefér..., 
néhány búcsúszót gagyog. 
 
Visszajövök kedveseim, 
esztendő sem telik, 
Várjanak meg a gyerekek, 
kik kedvüket lelik; 
 
Szánkózásban, korcsolyában, 
és ha sítúra vár, 
De elutazom, mostanában 
nem lesz fehér határ. 
 
Vonata füstöt ereget, 
a horizonton jár, 
Néha még visszainteget, 
bár alig sejlik már. 
 
Március elseje itt van, 
a tavasz érkeze, 
Csilingel, kacaja vígan, 
megtelve két keze. 
 
Zöld ruhával, tarka dísszel 
jő, nagy öltöztető, 
Fogadja őt vidám szívvel 
sok napos háztető. 
 
Jöjj március, tavaszhozó, 
fényes szellőn járó, 
Fagyot rontó, rügyet bontó, 
örvendj tavaszváró! 
 
A szabadság lehelletét 
csupasz erdők fürdék, 
Símogató gyengéd kezét, 
dehogy is kerülnék. 
 
Ragyogj, ragyogj, tavaszi nap, 
lombokon és ágon, 
Bontogasd a leveleket, 
a bokrokon, fákon! 
 
Ajándékid szórjad széjjel, 
oszd a szabadságot, 
Fogjál össze minden néppel, 
váltsd meg a világot!
 
 
 
ARANY LÁSZLÓ: 
A DÉLIBÁBOK HŐSE /részlet/

"Még egy darabka hó itt-ott kivillan,
De a tavon nem látni már jeget:
Nyílt tükre lágy széltől fodrozva csillan,
Másolva lenn a bárány-felleget.
Az úton át egy ürge játszva illan,
A gólya andalogva lépeget, 
Bíbic, sirály, szalonka ünnepelte, 
Hogy szép tavasz a zord telet kiverte..."
 
 

Csukás István:

Tavaszi vers

Az ablakhoz nyomul az orgona,
az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kékszemű tavaszi üzenet.

Gyerek leszek egy percre újra én,
örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.

Boldog részecske, együtt lüktetek,
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,
ledobjuk, unt kabátot, a telet,
s szívemmel ver a születő világ.

 

Zelk Zoltán:

Hóvirág


Tél eleje, tél közepe:

havas a hegyek teteje,

sehol egy árva virág -

zúzmarás a fán az ág.


Ám télúton egy reggelen,

csoda történik a hegyen:

kibújik a hóvirág,

s megrezzen a fán az ág.


Öröm rezzen ágról ágra:

itt a tavasz nemsokára,

kizöldülnek mind a fák -

Isten hozott, hóvirág!

 

Zelk Zoltán:

Ibolya

Ibolya, ibolya,
virítsz már a réten,
gyönyörködsz este a
víg tücsökzenében.


Tücsökzene ringat
este elalvásra,
hajnalban megfürdesz
az ég harmatába'.


Napfény az ebéded,
szellők simogatnak:
így élsz szép vidáman,
hírnöke tavasznak!

 

Ady Endre:

Márciusban

A poézis hónapjáról
Csengő rímmel verselek.
Márciusnak krónikája
Csengő-bongó vers lehet.
Márciusnak krónikáját
Meghatottan írom én,
Márciusban minden zöldül,
Fű, fa, virág, rét, remény.
Márciusban kikelet hoz
Fényt, sugárt, hevet, gyönyört.
Márciusban gyártják a jó,
Dupla márciusi sört.
Márciusban öröm és kedv
Árad szét a földtekén.
Márciusban minden zöldül,
Fű, fa, virág, rét, remény.
Márciusban meggyengülnek
Okos, józan emberek
S nyakra-főre gyártják, írják
A tavaszi verseket.
Márciusban mindent megszáll
A poézis és remény,
Márciusban minden zöldül,
Fű, fa, virág - költemény.

 

Április

 
Szürke fellegeket terelget a szél,
még csupán a naptár ír áprilist,
ám csak bennünket tréfál meg a tél,
a természet illata árasztja a frisst.
 
Bomladozó rügyek rejtik a tavaszt,
hó alól merészkedik a tulipán,
a tél fájón ragaszkodna még, és halaszt
napokat, heteket, de végzete, lám
 
utoléri lassan. Már csordul az eresz,
s cikázva érkeztek az első fecskék,
a kabátoknak is gyorsan melegük lesz,
hiszen ott fenn már tavaszt sóhajt az ég.
 Jószay Magdolna
 
 
Sík Sándor: Tavasz csengettyűje


Most a csúf tél bosszusan
Zsörtölődve jár még,
És az égen elsuhan
Sok nagy álmos árnyék.
Én dalolva hangosan,
Szökdelőn és pajkosan
Messze-messze szállnék.

Szól a szél a hegyeken,
Szít repülni vágyat,
Már a hó a réteken
Olvadóra bágyad.
Siheder nap hívogat,
Áprilist és álmokat
Bizsereg a vágyad.

Hát, szeszélyes csacska szív,
Hol a téli bánat?
Dudorászó dala hív
Mese-muzsikának.
Erdő-mező csalogat,
Csalogató dalokat,
Küld a tó utánad.

Csintalan szél dalt fakaszt,
Táncütemre léptet.
Te hívod-e a tavaszt?
Vagy a tavasz téged?
Hó felett és tó felett
Már a fűzfaág hegyett
Barka pelyhe éled.

Most rügyedző ág alatt
Énekelni ülj le.
Fesse frissre arcodat
Víg dalok derűje.
Mert a dal ma rózsaszín,
S lásd, e sok bohóka rím:
Tavasz csengettyűje.

 

Károlyi Amy:
Fiatal lány tavasszal

Megláttam magam a szemedben,
s tudtam, szép vagyok és egyetlen.
És ilyen tükröm nem lesz több egy sem,
sokáig elidőztem a szemedben.

 

 

ERDÉLYI JÓZSEF: 

TAVASZI ORSZÁG

 
Vadvizeket borzol a szél,
kék a tükrük mint az acél:
selyemkendő a zöld mező,
belé a Nap virágot sző.
 
Künn legelész már a jószág,
ilyenkor szép ez az ország:
nem papoké, nem uraké,
hanem a napsugaraké.
 
Árok parton nyit a kökény, -
sose búsulj, szegény legény:
jut neked is egy szál pendely
tele tüzes szerelemmel.
 
Most virágzik fűzfa-nyárfa,
most örüljön minden árva:
ég az apja, föld az anyja,
testvére a küzdő hangya.
 
Sárga virág a zöld réten,
kis pacsirta a kék égen:
nem szánt, nem vet, csak énekel,
nem kérdi hogy kit érdekel.

 

B. Radó Lili:

Tavaszi fohász

Langyos eső, tavaszi eső,
áztasd lággyá a téli földet
s míg magva dús kalászba szökken,
millió virága karcsún
tárja tarka kelyhét az égnek.

Langyos eső, könnyek esője,
lágyitsd termővé szivem földjét,
hogy szűz virágát szent csokorban,
kincses kalászát kéveszámra
szerelmesemnek elvihessem.

 

Vidor Miklós:
Virághívogató


Ibolya, ibolya
vén erdőknek fiatal
mosolya!


Hóvirág, hóvirág,
tárd ki nékünk a tavasz
kapuját!


Kikerics, kikerics,
kiderül az ég fölöttünk,
ha te nyitsz!

 

JÉKELY ZOLTÁN: 

TAVASZ-HÍVÓ


Ha szereted a tavaszi füvet,
finom cipellőd kerülgesse szépen:
ne taposs rá a hegyről lejövet,
őrizzen meg bennünket jóemlékében.

A kerítés tövében kis virág
- neked adom: az idén az első:
s az utolsót is neked nyújtom át,
ha majd az ideje annak eljő.

Az erdőszéli fák között kopog
s tavaszt-hívót rikolt a tarka-harkály:
alattunk száraz ág s levél ropog,
éhes tavaszi tűznek jó takarmány.

Ott fenn a réteken még szerteszét
a napnak ellenálló hódarabkák,
mintha vetkőző szórta volna szét
mindenféle ruhadarabját.

Hallod, hogy kántál a rigó!
A hegyekben most bújnak ki a medvék,
s a park Flórája - válla, mint a hó -
nyírfák között épp emelinti leplét.

 

 

 

Április

Április játszik velünk most áprilist 
küldve ránk hideget, meleget 
görgetve Napot, felleget 
egyszerre sír és kacag is 
játszik velünk a kis hamis 
Nap süt, melege selymén ámulsz 
vélnéd, ez már maga a május 
szél támad, hó száll, eső pereg 
visszatér fázós novembered 
felhők mögül megint a Nap kacsint 
április játszik velünk most áprilist
 Jáger László

 

 

ARANY JÁNOS :

A MÉH ROMÁNCA

Ablak alatt
A pünkösdi rózsa,
Kezd egy kicsit
Fesleni bimbója:
Kékszemű lyány,
Válogat belőle,
Koszorúnak
Holnap esküvőre.

Reménykedik
Egy kis méh az ágon:
Szép eladó,
Jaj, ne bántsd virágom!
Ezt az egyet
Magamnak kerestem,
Alig hasadt
Mikor eljegyeztem.

Felel a lyány:
Te bohó kis állat!
Lelsz te rózsát
Nem egyet, ha' százat,
Holnap is nyit,
Holnap is eljössz te
Csak ne kívánd
Ami legszebb közte.

Mond a kis méh:
Szőke szép hajadon,
Neked Isten
Hű szeretőt adjon!
Nem sok amit
Kívánok tetőled:
Ne szakaszd le
Az én szeretőmet.

Felel a lyány:
Dehogynem szakasztom!
Dehogy leszek
E ne'kűl menyasszony!
Koszorúmban
Ezt fonom előre,
Ugy vigyenek
Holnap esküvőre.

El se mondá,
Nyult a szép bimbóhoz
Hogy letörje
A virágcsomóhoz.
A szegény méh
Rárepűlt kezére,
Csókot adni
Annak a fejére.

"Hess te gyilkos!
Ne bocsáss fulánkot:
Leszakasztám,
Vigyed a virágod."
"Szép menyasszony,
Már nekem mi haszna!
Koszorúdnak
Híja lesz miatta."

Koszorúdnak
Híja lesz miatta -
Ezt a kis méh
Keserűn mondhatta,
Mert a szíve,
Hiába parányi,
Nagyon tudott
A virágért fájni.

S a leánynak,
Hiába kiáltott,
Szeme alá
Üti a fulánkot;
Szegény bogár!
S maga haldokolva
Félreült, egy
Rozmarin-bokorra.

Szép menyasszony
Jajgat a sebével,
Esküvőre
Sem mehet szemével:
Holdfogyásig
Dagadt lőn a tája...
Azalatt meg
Elhagyá babája.

(1847) 

 

NADÁNYI ZOLTÁN:
TAVASZ

Jön már,
jön imbolyogva a piros veder!
Jön már,
holnapra felmerül a hó alól!
Ujjongjatok, leányok, asszonyok,
ifjak! szabadítótok érkezik!
az élet vedre! a tüzes, piros,
virágos, zengő, óriás veder,
a Nap!

 

Tudjátok-e, hogy hol járt mostanig?
Az élet forrásához szállt alá.
Ötven nap telt bele, míg odaért
és újra ötven nap, míg megmerült
és újra ötven, míg felérkezett.
Helyén fakó veder járt azalatt,
sötét kíséretű, felhős, fagyos,
fakó veder, mely nappalotokat
elszürkítette és sokmillió
fakó száj szívta a fakó veder
fakó szájáról a fakó halált.

 

Jön már,
jön imbolyogva a piros veder!
Jön már,
holnapra felmerül a hó alól!
Aranylánc húzza fel, remeg, ragyog,
kibuggyan és fényt önt és életet
és százötvenszer hág egymásután
a fejetek fölé és mint a fák,
ti is bimbóztok és felzengetek
és felnyujtóztok és sokmillió
piros száj szívja a piros veder
piros szájáról a piros gyönyört!

 

Jön már,
jön imbolyogva a piros veder!
Jön már,
holnapra felmerül a hó alól!
Ujjongjatok, leányok, asszonyok,
ifjak! szabadítótok érkezik!
az élet vedre! a tüzes, piros,
virágos, zengő, óriás veder,
a Nap!

 

Dsida Jenő
Tavaszi ujjongás

Tarka virágnak
Illata kábít, -
Édes a méz mit
Kelyhe kinál;
Lebben a lepke,
Röppen a méh -
Sok kicsi vándor
Kedvese ajkán
Csókra talál.

Nincs ma halál,
Él ma a földön
Mit csak az Isten
Élni teremtett; -
Harsog a himnusz,
Hangos a táj! -
Semmi se fáj,
Minden örömre,
Tűzlobogásra
Szítja a lelket...

Újra születtünk
Zöld lobogóval
Lepkefogóval
Táncra megint!
Csókot a földnek,
Csókot a fának,
Csókot a rügynek,
Mert a hatalmas
Égi Jövendő
Hírnöke mind!

Hallga, mi szépen
Csendül a nóta,
Csörtet a csermely,
Csattan a csók!
Messze az erdő
Lombjai közt a
Nyár keze int! -
Hirdeti minden,
Hirdetem én is,
Itt a tavasz!

1924. április hó 25-én

 

 

Victor Hugo

LÁSD, ÉRDES EZ AZ ÁG

Lásd, érdes ez az ág, fekete; és a mennyből
az esővíz csupasz kérgére szüntelen dől;
de várj csak, megy a tél, s meglátod azután:
átüti egy levél kemény görcsét a gallynak,
véknyan, törékenyen, s te kérded: hogy fakadhat
ily zöld, ily gyönge rügy ilyen fekete fán?

Kérdezd, szerelmesem, kérdezd meg tőlem akkor,
hogy jaj! már kérgesen, érdesen annyi bajtól
lelkem, ha átsuhan rajta lehelleted,
mért űzi, szökteti szikkadt nedveim újra,
mért tárja szirmait, és virágba borulva
s eléd hullatva mind, miért hajt verseket?

Mert törvénye van itt az életnek, a sorsnak,
mert a holdtalan éj majd megleli a holdat,
mert minden mély apály új hullámot dagaszt,
mert szélnek kell a fa, szellő a leveleknek,
mert annyi kín után mosolyod rámvetetted,
mert múlóban a tél meghozta a tavaszt!

(Nemes Nagy Ágnes)

 

Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, 

s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy.

 

Szabó Lőrinc:

Tavasz elé

Dárdáit már rázza valahol a nap. 
Hallod az arany fanfárokat? 
Itt az ünnepe a ragyogásnak, 
a fényben szinte kigyulnak a házak: 

kigyúlok én is a fény előtt 
s ahogy a zöldülő mezők 
visszaverik és üldözik 
a tél fehér seregeit, 

úgy ébredek a magam erejére, 
úgy tölt be a március melege, vére, 
úgy járom a várost ittasan 
s szivemben a nap arany arca van. 

Óh, harsonás fény, győzelem! 
Rugókon táncol az utca velem: 
szállok: sugárkezek emelnek 
fölébe házaknak, hegyeknek: 

szállok, föl, óriás, torony, 

 s az égbe szétharangozom: 
Erő, megváltás, remény és vigasz, 
jövel, szentlélek uristen, tavasz! 

 

 

Várnai Zseni: 

Csodák csodája 

Tavasszal mindig arra gondolok, 
hogy a fűszálak milyen boldogok: 
újjászületnek, és a bogarak, 
azok is mindig újra zsonganak, 
a madárdal is mindig ugyanaz, 
újjáteremti őket a tavasz. 
 
 
A tél nekik csak álom, semmi más, 
minden tavasz csodás megújhodás, 
a fajta él, s örökre megmarad, 
a föld őrzi az életmagvakat, 
s a nap kikelti, minden újra él: 
fű, fa, virág, bogár és falevél. 
 
 
Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok, 
innám a fényt, ameddig rámragyog, 
a nap felé fordítnám arcomat, 
s feledném minden búmat, harcomat, 
élném időmet, amíg élhetem, 
hiszen csupán egy perc az életem. 
 
 
Az, ami volt, már elmúlt, már nem él, 
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél, 
s a holnapom? Azt meg kell érni még, 
csillag mécsem ki tudja meddig ég?! 
de most, de most e tündöklő sugár 
még rámragyog, s ölel az illatár!
 
 
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem, 
hogy éreztessem, ahogy érezem 
ez illatot, e fényt, e nagy zenét, 
e tavaszi varázslat ihletét, 
mely mindig új és mindig ugyanaz: 
csodák csodája: létezés… tavasz! 

 

 

JÓZSEF ATTILA: 
MÁRCIUS 
 
Langy, permeteg eső szemerkél,
új búza pelyhe ütközik.
Kéményre gólya s a levert tél
jeges csucsokra költözik.
Zöld robbanásokkal kitört
a kikeleti víg erőszak.
Asztalos műhelye előtt
remény legyint meg, friss fenyőszag.
 
 
Mit ír a hírlap? Dúl a banda
Spanyolhonban és fosztogat;
Kínában elűzi egy bamba
tábornok a parasztokat
kis telkükről. Had fenyeget,
vérben áznak a tiszta vásznak.
Kínozzák a szegényeket.
Hadi uszítók hadonásznak. 
 
 
Boldog vagyok: gyermek a lelkem;
Flóra szeret. S lám, álnokul,
meztelen, szép szerelmünk ellen
tankkal, vasakkal fölvonul
az ember alja. Megriaszt
a buzgóság e söpredékben.
S csak magunkból nyerek vigaszt,
erőt az élet érdekében. 
 
2. 
Zsoldos a férfi, a nő szajha,
szivüket el nem érhetem.
Gonoszságuk is föl van fujva,
mégis féltem az életem.
Hisz nincs egyebem e kivül.
Számol ezzel a gondos elme.
A megbántott Föld ha kihül,
ég Flórám és szivem szerelme. 
 
 
Mert mi teremtünk szép, okos lányt
és bátor, értelmes fiút,
ki őriz belőlünk egy foszlányt,
mint nap fényéből a Tejút, -
és ha csak pislog már a Nap,
sarjaink bízóan csacsogva
jó gépen tovább szállanak
a művelhető csillagokba. 
 
/1937 márciusa/
 

Wass Albert:
Rügyek

Az orgona bokorra cinke szállt,
s a kis rügyeknek halk titkot súgott:
a dombon látta már a napsugárt,
már jönni fog,
s a lombok börtönére fényt havaz!
Smaragd szívekben felpezsdül az élet.
Csodás remény:valahol újra éled
egy régi álom,csillogó tavasz.
Lelkünkben is
ilyen rügyecske tán a gondolat.
A jég alatt
szellem-páncélzat védi:kőkemény.
Egy forró csókra hirtelen kipattan,
s dalos tavasz lesz:csengő költemény.

 

 

 

Április

 
 
Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép
s féllábon elszalad.
Ó április, ó április,
a nap se süt, nem bomlanak
a folyton nedvesorru kis rügyek se még
a füttyös ég alatt
Radnóti Miklós

 

B. Radó Lili:
TAVASZI FOHÁSZ

Langyos eső, tavaszi eső,
áztasd lággyá a téli földet
s míg magva dús kalászba szökken,
millió virága karcsún
tárja tarka kelyhét az égnek.

Langyos eső, könnyek esője,
lágyitsd termővé szivem földjét,
hogy szűz virágát szent csokorban,
kincses kalászát kéveszámra
szerelmesemnek elvihessem.

 

Várnai Zseni:
Orgona

Rajtam a tavaszi szelek orgonálnak,
talán ezért hívnak engem orgonának,
április vad kedve suhogtatja ágam,
azután megfürdöm fényes napsugárban.

Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és libegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le hát engem,
s légy boldog te világ,
légy boldog te világ!

 

Bimbaim bomlanak, virágdíszben állok,
már csak éppen május elsejére várok,
s dús lila fürtjeim zászlaját kibontom,
s orgonaillatom a világra ontom...

Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és lebegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le már engem,
s légy boldog te világ!

 

 Szabó Lőrinc:
Májusi orgonaszag

...Öt napja, öt éje...Az orgona kezdte,
s azóta csupa fölszakadt
sajgás vagyok, álom és csupa zsenge
sóvárgás, néma indulat,
s az hangot követel, éneket,
zengőt, emberit, édeset,
mintha enélkül - így fenyeget -
nyomtalan halnék szét az egekbe,
ahogy a májusi orgonaszag.

 

 


Kányádi Sándor:
Májusi szellő

Almavirággal
futkos a szellő,
akár egy kócos
semmirekellő.

Kócosnak kócos,
de nem mihaszna,
okot nem ád ő
soha panaszra.

Füttyöget olykor,
mintha, ő volna
a kertek kedves
sárgarigója.

Meghintáztatja
ágon a fészket,
leszáll a földre:
fűhegyen lépked.

Illeg és billeg,
s ha dolga nincsen,
elüldögél egy
kék nefelejcsen..

 

 

CSOÓRI SÁNDOR:

TAVASZI BODZA-VERS

Szoknyát varrat a bodza, 
Így készül a tavaszra. 
Csipkés szélűt és puhát, 
Épp olyat mint nagyanyja. 
Mert ha nem varratna, 
Hát csupasz maradna.

 

RADNÓTI MIKLÓS: 

SZÁLL A TAVASZ

 
Csúszik a jég a folyón, foltosra sötétül a part is,
olvad a hó, a nyulak meg az őzek lábnyomán már
kis pocsolyákban a nap csecsemőnyi sugára lubickol.
Száll a tavasz kibomolt hajjal, heverő hegyek ormán,
fák gyökerén fut, a rügy gyöngéd hónalja tövében,
s csiklandós levelek szárán pihen és tovaszáguld.
S szerte a réten, a domb fodrán, fodros tavakon kék
lánggal lobban az ég.
 
 
Száll a tavasz kibomolt hajjal, de a régi szabadság
angyala nem száll már vele, alszik a mélyben, a sárga
sárba fagyottan, alélt gyökerek közt fekszik aléltan,
nem lát fényt odalent, sem a cserjén pöndörödő kis
zöld levelek hadait nem látja, hiába! nem ébred.
Rab. S a rabok feketén gyűrűző vad bánata csobban
álmaiban s föld és fagyos éj nehezült a szívére.
Álmodik és mellét nem emelgeti sóhaja sem még,
lent nem pattan a jég.
 
 
Néma gyökér kiabálj, levelek kiabáljatok éles
hangon, tajtékzó kutya zengj, csapkodd a habot, hal!
rázd a sörényed, ló! bömbölj bika, ríjj patak ágya!
ébredj már aluvó!

 

 

 

Andók Veronika :

Tavaszodik 

Havasak a hegyek- völgyek, 
Alszanak az álmos tölgyek. 
De most, íme, friss szél támad, 
Csiklandozza a faágat. 
 
Bokrok közé ködök ülnek, 
Ág hegyére települnek, 
És titkon a nagy-nagy csendben 
Valahol egy jégcsap cseppen. 
 
Nappal a fény melegebb már, 
És a hóból nincs más, csak sár. 
Majd egy reggel mosolyogva 
Hóvirág ébred a napra. 
 
Fűzfa ága barkát ringat, 
Integet a vadgalambnak, 
Szólaljon meg: itt az idő! 
És a tavasz, hipp-hopp eljő. 
 
 

 

Tavasz 

 
Aranysárga napsugár 
burkolja 
fényes homályba 
a pattanó rügyeket. 
 
Új levél 
bukkan elő, 
a Tavasztól jött 
zöld üzenet. 
 
Fáradt, száraz ágak 
hordoznak fiatal életet. 
A lombok szétterülnek, 
isszák a tavaszi fényeket. 
Komáromi János 
 

 

 

Csorba Győző: 

Csata 

 
Néhány tavalyi mandula 
az ág-hegyen maradt. 
De bontja, bontja már a fa 
az új virágokat. 
Ág és virág - még lomb alig, - 
vas-szürke, rózsaszín; 
- rózsás tüzek lobbannak itt 
szürkék kanócain, 
fölrobbantják a dermeteg 
s makacsul ittragadt telet, 
mely földre, ágra rátapadva 
az életet bennük fagyatta. 
 
Didergek még, bár süt a nap, 
magas szobámra süt, 
de biztat a tapasztalat 
itt, ott és mindenütt: 
nem csapkodó gerillaharc, 
hadművelet folyik, 
s holott esik néhány kudarc, 
csak jóra változik, 
és bizton győz a győzni jött 
az eddig győzelmes fölött, 
s ki jót pártolt a viadalban, 
majd része lesz a diadalban. 
 
Bízó, azért még nyugtalan 
fogoly, számolgatom: 
mily erő állhat ott alant 
a szembe-dombokon, 
és jobbról-balról mily hadak 
zárulnak össze, hogy 
döntő csatába fogjanak, 
ha kell támadniok. 
S örömöm egyre-egyre nő, 
mert föl nem tartható erő 
feszül a friss füvekben, fákban, 
e láncait törő világban. 
 

 

+++++lap tetejére+++++

 

 

Belépés
Kereső
0.06 mp