A főnixmadár
A Főnixmadár
Gong Shu, a kézműves darab fából főnixmadarat akart faragni.
Elsőként durván kifaragta a madár körvonalait.
Egy járókelő meglátta, azt mondta:
- Jobban hasonlít bagolyra, mint főnixre.
Másik is tett megjegyzést:
- Inkább kócsagra emlékeztet.
Valamennyien kinevették a csúf madarat és a kézműves ügyetlenségét.
Aztán a főnix elkészült - koronája olyan volt, akárha zafírból lett volna, karmai cinóbervörösen csillogtak, tollazata káprázatos színekben tündökölt, és ha titkos gombot nyomtak meg rajta, felszállt az égre, három nap, három éjjel repkedett a felhők felett.
Akik kezdetben leszólták a készülő alkotást, csodálattal adóztak a kézműves ügyességének.
A mitológia mindig is foglalkoztatta és lenyűgözte az emberiséget.
A mítoszok talán egyik legelkápráztatóbb tulajdonsága az, hogy számtalan különleges teremtménnyel ismertetik meg az olvasót.
Természetesen, a legtöbb jellemrajz szinte mindig sarkított, eltúlzott, de sosem tudhatjuk biztosan azt, hogy ezek a teremtmények sosem léteztek, vagy hogy nem hasonlítottak azokra, amelyről a legendák szólnak.
A főnixmadár is egy ilyen mitikus lény, mely a történelem során számtalan halandó képzeletét rabul ejtette.

A főnix legendája és a madár jellemzése:
A főnix legendája egyszerre lenyűgöző és izgalmas. Egyes mítoszok szerint a főnixmadár kb. 500, mások szerint 1461 évig él és közben a fahéjfa ágaiból fészket rak magának. Amikor a fészek elkészül, a madár felgyújtja azt és saját testével együtt. A mítosz szerint a halott madár hamvaiból egy új főnix születik, amely ugyanannyi ideig él majd, mint az elődje. Egyes mítoszok szerint az új madár egy tojást készít elődje hamvaiból, melyet az egyiptomi Heliopoliszba visz.
A modern kultúrában és irodalomban főnixmadár az újjászületés, a halál utáni megújulás és megerősödés jelképe. Egyes legendák szerint a főnixmadár sebei maguktól begyógyulnak, ezért a madár gyakorlatilag elpusztíthatatlan. A főnix a tűz és az istenségek szimbóluma is.
A különböző legendák különbözőképpen jelenítik meg a főnixmadarat. Egyes legendák szerint a tollazata vörös és arany színű, a görög és római mítoszok főnixmadara viszont inkább a sasra vagy a pávára emlékeztet. Az egyiptomiak leginkább a kócsaghoz vagy a gólyához hasonlították a főnixet.
forrás: http://www.haziallat.hu/allati-trendi/olvasnivalo/fonixmadar-legendaja/4270/

A fájdalom a por, melyből a főnixmadár feltámad, benne kezdődik az újjászületés. Életet lehel az élő halottakba. Megtanít rá, hogy nem létezik abszolút igazság és abszolút hamisság. Megtanítja az élőknek, hogy ne legyenek biztosak semmiben, amit ismernek. /Pam Brown/
Ég, ég, tűz van, ég a város!
A lángok az égig érnek!
Elhamvad már ház és város,
S utcái a régi reménynek.
Izzó zsarát tengerében
Éled már a FŐNIX,
Éled a Főnixmadár!
Tűz az ágya, benne alszik,
Hamu rejtekében fészkel.
Onnan éled újra ő!
Új élete reményében
Szárnyát bontja, bontogatja.
A pusztulás mindig új reményt hoz,
Fiatalt, frisset, szárnyalót, a világváltót.
Magosra törő, mint tűzből születő,
Hamvából támadó Főnixmadár.















