Benedek Elek
Koldus

Koldust, ha látsz, - és látsz bizonnyal -
Ajtód s szíved ne légyen zárva:
Fejed ne fordítsd el iszonnyal,
Mert rongyos, piszkos a ruhája.

Ki volt, mi volt? - ne tudakoljad,
Fájdalmait ezzel is tetézve,
S amit ad jobb kezed, úgy adjad,
Hogy bal kezed ne vegye észre.

Gondold, hogy e szegénynek is volt
A földi jóban része dúsan:
Hogy volt idő, mikor az égbolt
Ő rája sem borula búsan.

Gondold: a sors, mely változékony,
Király is lett már koldus, árva...
Más búja iránt légy fogékony,
Ajtód s szíved ne légyen zárva!

A koldus

By Teri Petz

Utcasarkon egy szegény vak ember
félkarjával némán kéreget;
így szedi össze reggeltől estig
a jó szívvel szánt filléreket.

Peti aki első osztályos csak,
a koldust már régen figyeli,
szeretne Ő is pár fillért adni
de pénzecskéje még nincs neki.

Mégis benyúl apró táskájába
- izgatottan keres valamit -
s könyvek, füzet és tolltartó mellől
kiveszi a friss tízórait.

és e szavakkal a koldusnak adja:
-Bácsi, nekem nincs egyebem,
de nézd, én szívesen Neked adom
tízórai vajaskenyerem!

Megsózva ugyan nincs a kenyér,
mert én mindig só nélkül eszem,
de azért jó anyukám sütötte
és vastagon megkente nekem!

S lám, a vak szemekből csöndesen
a forró könny lassan megered,
és besózza észrevétlenül
a kis darab vajaskenyeret!

Az aluljáró homályában egy öreg bácsika kuporgott a hideg kövön.
Az emberek elmentek mellette. Nem néztek rá, vagy ha mégis,
akkor furcsa, semmitmondó tekintetük szinte égetett.
Fájt neki ez a tekintet nagyon.
Ugyan mit tudják ők, hogy miért van itt. Csak egy koldust látnak, pedig ő több.

A Szent koldus

Az öreg koldus neve Dobri Dobrev, jelenleg 97 éves, és Szófia utcáin alázattal koldul. Szemében a menny szelíd derűje, és természetes egyszerűséggel csókol kezet egy gyereknek. A bolgár főváros lakói úgy tekintenek rá, mint egy ikonról leszállt szentre. Keleti és festői a megjelenése, mint azoknak a régi sivatagi remetéknek, vagy modern korunk egyik új „Krisztus bolondjának”.
Dobri Dobrev az Isten embere, ő az a szegény gazdag, egy evangéliumi csoda, és Szent Pál apostol szavainak az utódja „Ha átkoznak minket, áldást mondunk, ha üldöznek, türelemmel viseljük, ha szidalmaznak, szelíden szólunk. Szinte salakja lettünk ennek a világnak, mindenkinek söpredéke mostanáig.” (1Kor 4,12-13) Egy felületes szemlélőnek a főváros nyüzsgésében észrevétlen maradhat, rengeteg a koldus és a szegény ember Szófiában.
1988-ban, Dedo Dobri, ahogy a bolgárok nevezik, lemondott a régi életéről, és elkezdett az utcákon és a templomok bejáratánál koldulni. Havi jövedelme a 80€ nyugdíj, és ezen minden nap a falujából - Bailovoból Szófiába utazik, 50 km-t busszal, hogy pénzt gyűjtögessen garasról-garasra. A Balkán talán leginkább elkereszténytelenedett országában, ahol már csak néhány kolostor működik, a templomok konganak, az öreg Dobri Dobrev állhatatosan koldul Krisztusért és az egyházért, de nem a maga számára, hiszen mindennapi kenyere mindig is az imádság marad, ami nem kerül semmibe!

Általában a „Nyevszkij Szent Alexander” székesegyház vagy a „Szent Cirill és Metód” temploma előtt látható, kezében egy bádog- vagy műanyag doboz, ebe gyűjtögeti össze a járókelők „szánalmát”, majd minden pénzt templomoknak vagy kolostorok restaurálásáért ad, vagy a szerzetesek megélhetéséért, vagy a nála sokkal szegényebb embereknek. Sokan látták már azt is, amint a pénzt egy jól ismert személynek adta át, hogy egy-egy kolostor bankszámlájára betegye. Mikor megkérdezték tőle, miért hagyta el a szent könyveket és kezdett el koldulni, egyszerűen azt válaszolta: „Pénzt gyűjtünk a kolostorok számára. Helyreállítjuk a szükséget szenvedő romos templomokat. Felújítják őket, mi túl sokat nem tudunk tenni, de ... ennyit megtehetünk.”

Isten mindig ott támaszt szenteket, ahol a leginkább kihalt már a hit, zűrzavar uralkodik a fejekben és a szívekben. A pénzén sok más építkezett itt a földön, és Dobri önmagának otthont a mennyben. Csak az Isten tudja, hogy az ő egyszerű és megható példája hány lelket rázott fel már a vallási közönyből és térített a hit útjára!
Először Szófiától a néhány kilométerre található Elesnita kolostornak gyűjtött, és íme Isten segítségével 2006-ban a kolostor templomot felújították és felszentelték. 2009 májusában egyszer csak így szólt a „Nyevszkij Szent Alekszander” székesegyház vagyonkezelőjéhez: „Gyere velem, hogy adjak egy kis pénzt a templom számára!”

A politikusok és a helyi üzletemberek gyakran megígérték, hogy segítik az Egyházat, de nem tették meg, egy ismert bolgár újságíró így kiáltott fel: „Hova süllyedt a társadalom, ha a legnagyobb adományozó közülünk egy szegény öregember! És amikor az Egyház azt kéri tőlünk, hogy segítsünk helyreállítani a patriarchális katedrális fényét és nagyságát, nincs jogunk azt felelni, hogy nem tudunk segíteni, mert az öreg Dobri napról napra bebizonyítja némán és csendben, hogy igen, lehetséges!”
Az Öreg Dobri, ez a csendes keresztény harcos, minden nap eljön „Nyevszkij Szent Alekszander” székesegyházba, csendben imádja Istent, majd kilép és leül a kijárathoz. Mindenkit meghajolva köszönt és e szavakkal búcsúzik el az emberektől: „Örüljetek az Úrban!” Néha bölcs tanítást is ad Dobri, a „nem e világból való” (Jn 18,36): „Két akarat van, az egyik az Istené, a másik az ördögé. És értelmünkben egy háborút viselünk. Én hiszem, hogy követni kell Isten akaratát, engedelmeskedni kell Isten akaratának – így Isten is segít minket! A jó akarat a helyes és az igaz. Nem szabad hazudni, nem szabad lopni, ne kövessünk el házasságtörést. Szeretnünk kell egymást, ahogyan Isten is szeret minket – ó tégy méltóvá minket erre, Urunk!”

+++++lap tetejére+++++