Áprily Lajos:

Március

A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.

Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.

Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.

Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng - ugye zeng, ugye zeng a szived?

 

Zelk Zoltán:

Hóvirág

Jó, hogy látlak hóvirág
Megkérdezem tőled
Mi hírt hoztál? Mit üzensz
erdőnek, mezőnek?

Szedd a szárnyad szaporán
vidd a hírt madárka
Útra kelt már a tavasz

 

Szilágyi Domokos

Ibolya-vers

Pislog az égbolt,
susog a bokor,
bokor alatt aluszik az
ibolyacsokor.

Ébred az ibolya,
belepi a rétet,
reggel az ég csudakék,
de a mező kékebb.

 

Zsefy Zsanett: a tavasz csókja

a tavasz belecsókolt a tájba
ahogy rádőlt a hópaplanos ágyra
takaróját mindjárt félre is dobta
helyét illatos jácinttal beszórta
párnája lett egy puha hant
a kibúvó fűszálak megannyi lant
susogtak a szélben
a vékonyka jégcsapzenészek
már kullogva nyugovóra tértek
a rügyek közt a fákon
versenyben hangoltak
pille könnyű kis dalnokok
méhek dongtak a fákon
és megannyi sárga topánról
pollennel szórták a tavaszt
s az égi-földi táncban
- az ég azúr pongyoláját adta
a nap sugaraival
féltőn átkarolta -
fecskék szárnyán
ahogy libbent ide-oda
még nekem megsúgta:
a tél eliszkolt tova

végre nyílhat az orgona

Forrás: Versek --,,--

 

Szécsi Margit :

Március 

 

József Attila:

Tavasz van! Gyönyörű!

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
a vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
mezei szagokkal a tavaszi szél.

Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóízű kacagás!

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
a mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

 

Sík Sándor: Csendes tavaszi dal

 

Gyöngyvirágos szép tavasznap,
Testvérül ma elfogadj,
Kisgyereknek, szép-igaznak,
Önmagamnak visszaadj.
Fürge szellő, lég suhanca,
Légy te most a mesterem.
Míg szökellve szétsuhansz a
Friss füvön, jer, játssz velem!
Új tavasz, legyünk ma egyek!
Add, ma mindent elfeledjek,
Ami nem dal, nem derű,
Nem győzelmes-egyszerű.

Félre tőlem, téli rontás,
Zúzmarázó kételyek,
Sziromrázó részrebontás,
Gondok, árnyak, éjjelek.
Drága köntös, egyszerűség,
Tiszta tóga, légy ruhám;
Kék-fehér tükröd, derűs ég,
Arcom nézze vissza rám.
Zaj ha bennem, elcsituljon,
Csendnek ujja rám simuljon.
Angyalujjú rejtelem,
Tiszta béke, légy velem!

 

Petőfi Sándor: 

A tavaszhoz 

 

Csukás István:

Isten megnyomja a tavasz-gombot 

 

Áprily Lajos: 

Mennék eléd

Szuhanics Albert: 

Március 1. 

Csukás István:

Tavaszi vers

Az ablakhoz nyomul az orgona,
az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kékszemű tavaszi üzenet.

Gyerek leszek egy percre újra én,
örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.

Boldog részecske, együtt lüktetek,
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,
ledobjuk, unt kabátot, a telet,
s szívemmel ver a születő világ.

 

Zelk Zoltán:

Hóvirág

Tél eleje, tél közepe:

havas a hegyek teteje,

sehol egy árva virág -

zúzmarás a fán az ág.

Ám télúton egy reggelen,

csoda történik a hegyen:

kibújik a hóvirág,

s megrezzen a fán az ág.

Öröm rezzen ágról ágra:

itt a tavasz nemsokára,

kizöldülnek mind a fák -

Isten hozott, hóvirág!

 

Zelk Zoltán:

Ibolya

Ibolya, ibolya,
virítsz már a réten,
gyönyörködsz este a
víg tücsökzenében.

Tücsökzene ringat
este elalvásra,
hajnalban megfürdesz
az ég harmatába'.

Napfény az ebéded,
szellők simogatnak:
így élsz szép vidáman,
hírnöke tavasznak!

 

Ady Endre:

Márciusban

A poézis hónapjáról
Csengő rímmel verselek.
Márciusnak krónikája
Csengő-bongó vers lehet.
Márciusnak krónikáját
Meghatottan írom én,
Márciusban minden zöldül,
Fű, fa, virág, rét, remény.
Márciusban kikelet hoz
Fényt, sugárt, hevet, gyönyört.
Márciusban gyártják a jó,
Dupla márciusi sört.
Márciusban öröm és kedv
Árad szét a földtekén.
Márciusban minden zöldül,
Fű, fa, virág, rét, remény.
Márciusban meggyengülnek
Okos, józan emberek
S nyakra-főre gyártják, írják
A tavaszi verseket.
Márciusban mindent megszáll
A poézis és remény,
Márciusban minden zöldül,
Fű, fa, virág - költemény.

 

Április

 

Károlyi Amy:
Fiatal lány tavasszal

Megláttam magam a szemedben,
s tudtam, szép vagyok és egyetlen.
És ilyen tükröm nem lesz több egy sem,
sokáig elidőztem a szemedben.

 

 

ERDÉLYI JÓZSEF: 

TAVASZI ORSZÁG

 

B. Radó Lili:

Tavaszi fohász

Langyos eső, tavaszi eső,
áztasd lággyá a téli földet
s míg magva dús kalászba szökken,
millió virága karcsún
tárja tarka kelyhét az égnek.

Langyos eső, könnyek esője,
lágyitsd termővé szivem földjét,
hogy szűz virágát szent csokorban,
kincses kalászát kéveszámra
szerelmesemnek elvihessem.

 

Vidor Miklós:
Virághívogató

Ibolya, ibolya
vén erdőknek fiatal
mosolya!

Hóvirág, hóvirág,
tárd ki nékünk a tavasz
kapuját!

Kikerics, kikerics,
kiderül az ég fölöttünk,
ha te nyitsz!

 

JÉKELY ZOLTÁN: 

TAVASZ-HÍVÓ

Ha szereted a tavaszi füvet,
finom cipellőd kerülgesse szépen:
ne taposs rá a hegyről lejövet,
őrizzen meg bennünket jóemlékében.

A kerítés tövében kis virág
- neked adom: az idén az első:
s az utolsót is neked nyújtom át,
ha majd az ideje annak eljő.

Az erdőszéli fák között kopog
s tavaszt-hívót rikolt a tarka-harkály:
alattunk száraz ág s levél ropog,
éhes tavaszi tűznek jó takarmány.

Ott fenn a réteken még szerteszét
a napnak ellenálló hódarabkák,
mintha vetkőző szórta volna szét
mindenféle ruhadarabját.

Hallod, hogy kántál a rigó!
A hegyekben most bújnak ki a medvék,
s a park Flórája - válla, mint a hó -
nyírfák között épp emelinti leplét.

 

 

 

Április

Április játszik velünk most áprilist 
küldve ránk hideget, meleget 
görgetve Napot, felleget 
egyszerre sír és kacag is 
játszik velünk a kis hamis 
Nap süt, melege selymén ámulsz 
vélnéd, ez már maga a május 
szél támad, hó száll, eső pereg 
visszatér fázós novembered 
felhők mögül megint a Nap kacsint 
április játszik velünk most áprilist
 Jáger László

 

 

ARANY JÁNOS :

A MÉH ROMÁNCA

Ablak alatt
A pünkösdi rózsa,
Kezd egy kicsit
Fesleni bimbója:
Kékszemű lyány,
Válogat belőle,
Koszorúnak
Holnap esküvőre.

Reménykedik
Egy kis méh az ágon:
Szép eladó,
Jaj, ne bántsd virágom!
Ezt az egyet
Magamnak kerestem,
Alig hasadt
Mikor eljegyeztem.

Felel a lyány:
Te bohó kis állat!
Lelsz te rózsát
Nem egyet, ha' százat,
Holnap is nyit,
Holnap is eljössz te
Csak ne kívánd
Ami legszebb közte.

Mond a kis méh:
Szőke szép hajadon,
Neked Isten
Hű szeretőt adjon!
Nem sok amit
Kívánok tetőled:
Ne szakaszd le
Az én szeretőmet.

Felel a lyány:
Dehogynem szakasztom!
Dehogy leszek
E ne'kűl menyasszony!
Koszorúmban
Ezt fonom előre,
Ugy vigyenek
Holnap esküvőre.

El se mondá,
Nyult a szép bimbóhoz
Hogy letörje
A virágcsomóhoz.
A szegény méh
Rárepűlt kezére,
Csókot adni
Annak a fejére.

"Hess te gyilkos!
Ne bocsáss fulánkot:
Leszakasztám,
Vigyed a virágod."
"Szép menyasszony,
Már nekem mi haszna!
Koszorúdnak
Híja lesz miatta."

Koszorúdnak
Híja lesz miatta -
Ezt a kis méh
Keserűn mondhatta,
Mert a szíve,
Hiába parányi,
Nagyon tudott
A virágért fájni.

S a leánynak,
Hiába kiáltott,
Szeme alá
Üti a fulánkot;
Szegény bogár!
S maga haldokolva
Félreült, egy
Rozmarin-bokorra.

Szép menyasszony
Jajgat a sebével,
Esküvőre
Sem mehet szemével:
Holdfogyásig
Dagadt lőn a tája...
Azalatt meg
Elhagyá babája.

(1847) 

 

NADÁNYI ZOLTÁN:
TAVASZ

Jön már,
jön imbolyogva a piros veder!
Jön már,
holnapra felmerül a hó alól!
Ujjongjatok, leányok, asszonyok,
ifjak! szabadítótok érkezik!
az élet vedre! a tüzes, piros,
virágos, zengő, óriás veder,
a Nap!

 

Tudjátok-e, hogy hol járt mostanig?
Az élet forrásához szállt alá.
Ötven nap telt bele, míg odaért
és újra ötven nap, míg megmerült
és újra ötven, míg felérkezett.
Helyén fakó veder járt azalatt,
sötét kíséretű, felhős, fagyos,
fakó veder, mely nappalotokat
elszürkítette és sokmillió
fakó száj szívta a fakó veder
fakó szájáról a fakó halált.

 

Jön már,
jön imbolyogva a piros veder!
Jön már,
holnapra felmerül a hó alól!
Aranylánc húzza fel, remeg, ragyog,
kibuggyan és fényt önt és életet
és százötvenszer hág egymásután
a fejetek fölé és mint a fák,
ti is bimbóztok és felzengetek
és felnyujtóztok és sokmillió
piros száj szívja a piros veder
piros szájáról a piros gyönyört!

 

Jön már,
jön imbolyogva a piros veder!
Jön már,
holnapra felmerül a hó alól!
Ujjongjatok, leányok, asszonyok,
ifjak! szabadítótok érkezik!
az élet vedre! a tüzes, piros,
virágos, zengő, óriás veder,
a Nap!

 

Dsida Jenő
Tavaszi ujjongás

Tarka virágnak
Illata kábít, -
Édes a méz mit
Kelyhe kinál;
Lebben a lepke,
Röppen a méh -
Sok kicsi vándor
Kedvese ajkán
Csókra talál.

Nincs ma halál,
Él ma a földön
Mit csak az Isten
Élni teremtett; -
Harsog a himnusz,
Hangos a táj! -
Semmi se fáj,
Minden örömre,
Tűzlobogásra
Szítja a lelket...

Újra születtünk
Zöld lobogóval
Lepkefogóval
Táncra megint!
Csókot a földnek,
Csókot a fának,
Csókot a rügynek,
Mert a hatalmas
Égi Jövendő
Hírnöke mind!

Hallga, mi szépen
Csendül a nóta,
Csörtet a csermely,
Csattan a csók!
Messze az erdő
Lombjai közt a
Nyár keze int! -
Hirdeti minden,
Hirdetem én is,
Itt a tavasz!

1924. április hó 25-én

 

 

Victor Hugo

LÁSD, ÉRDES EZ AZ ÁG

Lásd, érdes ez az ág, fekete; és a mennyből
az esővíz csupasz kérgére szüntelen dől;
de várj csak, megy a tél, s meglátod azután:
átüti egy levél kemény görcsét a gallynak,
véknyan, törékenyen, s te kérded: hogy fakadhat
ily zöld, ily gyönge rügy ilyen fekete fán?

Kérdezd, szerelmesem, kérdezd meg tőlem akkor,
hogy jaj! már kérgesen, érdesen annyi bajtól
lelkem, ha átsuhan rajta lehelleted,
mért űzi, szökteti szikkadt nedveim újra,
mért tárja szirmait, és virágba borulva
s eléd hullatva mind, miért hajt verseket?

Mert törvénye van itt az életnek, a sorsnak,
mert a holdtalan éj majd megleli a holdat,
mert minden mély apály új hullámot dagaszt,
mert szélnek kell a fa, szellő a leveleknek,
mert annyi kín után mosolyod rámvetetted,
mert múlóban a tél meghozta a tavaszt!

(Nemes Nagy Ágnes)

 

Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, 

s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy.

 

Szabó Lőrinc:

Tavasz elé

Dárdáit már rázza valahol a nap. 
Hallod az arany fanfárokat? 
Itt az ünnepe a ragyogásnak, 
a fényben szinte kigyulnak a házak: 

kigyúlok én is a fény előtt 
s ahogy a zöldülő mezők 
visszaverik és üldözik 
a tél fehér seregeit, 

úgy ébredek a magam erejére, 
úgy tölt be a március melege, vére, 
úgy járom a várost ittasan 
s szivemben a nap arany arca van. 

Óh, harsonás fény, győzelem! 
Rugókon táncol az utca velem: 
szállok: sugárkezek emelnek 
fölébe házaknak, hegyeknek: 

szállok, föl, óriás, torony, 
 s az égbe szétharangozom: 
Erő, megváltás, remény és vigasz, 
jövel, szentlélek uristen, tavasz! 
 

 

Várnai Zseni: 

Csodák csodája 

 

 

Wass Albert:
Rügyek

Az orgona bokorra cinke szállt,
s a kis rügyeknek halk titkot súgott:
a dombon látta már a napsugárt,
már jönni fog,
s a lombok börtönére fényt havaz!
Smaragd szívekben felpezsdül az élet.
Csodás remény:valahol újra éled
egy régi álom,csillogó tavasz.

Lelkünkben is
ilyen rügyecske tán a gondolat.
A jég alatt
szellem-páncélzat védi:kőkemény.
Egy forró csókra hirtelen kipattan,
s dalos tavasz lesz:csengő költemény.

 

 

 

Április

 

B. Radó Lili:
TAVASZI FOHÁSZ

Langyos eső, tavaszi eső,
áztasd lággyá a téli földet
s míg magva dús kalászba szökken,
millió virága karcsún
tárja tarka kelyhét az égnek.

Langyos eső, könnyek esője,
lágyitsd termővé szivem földjét,
hogy szűz virágát szent csokorban,
kincses kalászát kéveszámra
szerelmesemnek elvihessem.

 

Várnai Zseni:
Orgona

Rajtam a tavaszi szelek orgonálnak,
talán ezért hívnak engem orgonának,
április vad kedve suhogtatja ágam,
azután megfürdöm fényes napsugárban.

Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és libegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le hát engem,
s légy boldog te világ,
légy boldog te világ!

 

Bimbaim bomlanak, virágdíszben állok,
már csak éppen május elsejére várok,
s dús lila fürtjeim zászlaját kibontom,
s orgonaillatom a világra ontom...

Orgona, orgona,
illatos muzsika,
zengő és lebegő lila virág...
fürtjeim lengetem,
illatom pergetem,
szakíts le már engem,
s légy boldog te világ!

 

 Szabó Lőrinc:
Májusi orgonaszag

...Öt napja, öt éje...Az orgona kezdte,
s azóta csupa fölszakadt
sajgás vagyok, álom és csupa zsenge
sóvárgás, néma indulat,
s az hangot követel, éneket,
zengőt, emberit, édeset,
mintha enélkül - így fenyeget -
nyomtalan halnék szét az egekbe,
ahogy a májusi orgonaszag.

 

 

Kányádi Sándor:
Májusi szellő

Almavirággal
futkos a szellő,
akár egy kócos
semmirekellő.

Kócosnak kócos,
de nem mihaszna,
okot nem ád ő
soha panaszra.

Füttyöget olykor,
mintha, ő volna
a kertek kedves
sárgarigója.

Meghintáztatja
ágon a fészket,
leszáll a földre:
fűhegyen lépked.

Illeg és billeg,
s ha dolga nincsen,
elüldögél egy
kék nefelejcsen..

 

 

CSOÓRI SÁNDOR:

 

RADNÓTI MIKLÓS: 

SZÁLL A TAVASZ

 

 

 

Andók Veronika :

Tavaszodik 

 

Tavasz 

 

 

Csorba Győző: 

Csata 

 

+++++lap tetejére+++++