"Abban a pillanatban, amikor a gyermek megszületik, megszületik az anya is. Soha nem létezett előtte.
A nő létezett, de az anya még nem. Az anyaság valami teljesen új érzés."
Osho
-------------------------------------------
------------------------------------------
"Ha jó anya vagy, tudod, hogy a gyereked nemcsak a "gyereked", hanem egy Ember van rád bízva. A tiéd - és nem a tiéd. Kié? Ha vallásos vagy: Istené. Ha nem vagy vallásos, akkor mondd így: a saját magáé. Mindenki a saját magáé. A gyereked is. Tanítsd meg arra, hogy ezt tudja is. Hogy ő önmagáé."
Müller Péter
Falu Tamás: Anyád
Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,
minden pillanatban gondolt ő reád.
Ha sorsod megvadult, s látta, hogy elüt,
félre tolt az útból, s elé ő feküdt.
Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,
ha fáztál, a lelkét terítette rád.
Átvette terhedet, hogy azt ne te vidd,
simogatta sebed, sírta könnyeid.
Hogyha megbántottad – mért bántottad őt?
Nem sírt ő sohasem a szemed előtt.
Nem hangzott ajkáról soha-soha vád,
akihez rossz voltál, az volt az anyád.
Meggyesi Éva: Anya hidd el ! Szeretlek téged !
Anya hidd el ! Szeretlek téged !
bár tudom hogy sokszor rossz vagyok ,
megbántani sosem akarlak ,
csak önmagammal harcolok .
Anya hidd el ,én nem vagyok rossz !
Csak megtévedtem mint bárki más ,
sajnos ,mit édennek hittem ,
nem volt , csak csupasz délibáb .
Anya hidd el ,megbántam régen !
Bár helyrehozni már nem tudom,
s ha szemedben könnyeket látok ,
csak önmagamat vádolom .
Anya hidd el ,szeretlek téged !
Ezentúl sokkal jobb leszek !
Ölelj magadhoz !Had érezzem
vállamon vénülő kezed .
Dsida Jenő:
A legszebb dalom Édesanyámnak
Fogok dalolni édes szerelemről
Jövő napoknak bíbor hajnalán.
Füvek, virágok mind reám figyelnek
Bűvölten hallgat minden csalogány.
A föld mámoros, mély álomba szédül
S a dal csak zeng, csak zeng az ajkamon
Kezem a lantnak aranyhurjain jár
De mégsem ez lesz a legszebb dalom.
Behatolok a titkos műterembe,
Hol a nagy Mester vésője alatt
A jövendőnek márványszobra készül
S ihletve zengek Isten-titkokat:
Elzengem végig önfeledt ajakkal:
Kinek jut bukás, kinek hatalom,
Nagyobb leszek a régi prófétáknál: -
De mégsem ez lesz a legszebb dalom.
Elzengem halkan, fátyolos kobozzal
Fájdalmaimnak zordon énekét
Elpanaszlom, hogy hányszor is csalódtam
Hogy vesztettem el mindent, ami szép;
És akkor, aki tündérvarázslatban
Úgy élt bánattól, bútól szabadon
Szívéhez kap és forró könnye csordul
És mégsem ez lesz a legszebb dalom.
Ott leszek majd a szörnyű harcmezőkön
Hol bosszút állhat, aki sokat tűrt,
Hol vért gőzölgő paripák robognak
S az én ajkamon harsog majd a kürt
S e kürtnek hangja elnyel ágyudörgést,
Halálkiáltást véres rohamon,
Arcokon ég a lelkesülés lángja!...
De mégsem ez lesz a legszebb dalom.
Hanem amikor csendes alkonyatkor
Úgy ülsz borongón, édes jó Anyám -
Megtámadva az élet fájdalmától,
S könnyes szemekkel tekintesz reám;
Én egy ujjongó, édes dalba kezdek,
Szívem derüjét mind Neked adom...
Te átölelsz és némán összecsókolsz...
És ez lesz nékem a legszebb dalom.
Tasnádi Györgyi
Anyám orgonája
Kékeslilás palástjában pompázott anyám orgonája,
az udvar szélén meghúzódva borult be cserjefája.
Könnyed szellő csiklandozta ívelt, formás levelek
vidám szívdallamra rezegtek kerti, díszes keretet.
Szerettem és szerettek.
Frissen vágott, bódító illatból szőtt álmok nagyszobája,
szegénységét hokedlin ringató, hálás, nagy konyhája,
számomra oly becses boldogság otthona volt akkor
ó, bárcsak visszatérhetne az a nyugalmas gyermekkor.
És nagymamám, ki engem felnevelt, mert ő volt az én anyám,
amíg az édes dolgozott értem, nagyi vigyázott rám.
Figyelt, beszélt, mesélt, énekelt, horgolt, imát mormolt,
emberséggel varrva emberré varázsolva dekódolt.
Reményt fűtött, lepényt sütött fahéjas-mosolygós almából
és közben félméteres csokrot kötöttünk orgonából.
Majd vasárnapi ebéd után kártyaparti dukált
és társasjáték meg dominó szerette a délutánt.
Ma már nincs régi, szülői ház és nincsen nótafa,
de emlékemben féltve őrzött kincs az illata.
Színes álmaimban megint egy asztalnál a család,
konyhánkban még mindig süt-főz, tálal, él nagyanyám.
Készülődik, engem vár és én átölelem újra,
de felébreszt a reggel, és lelkem bánat fúrja.
Bárcsak együtt ünnepelhetném vele május napját,
fürtös virágdíszbe öltözött orgonacsokrát.
És hogy annyira tudnak szeretni az édesanyák.
Lényükből áradó önzetlenség, mint orgonák
fonják illatba emlékük kosarát, mi megmarad.
Magamban zokog a szívem zöld-lombos fák alatt.
Mielőtt anya lettem
Mielőtt Anya lettem,
Főzhettem magamnak meleg ételt.
Ruháim nem voltak pecsétesek.
Nyugodtan telefonálhattam.
Mielőtt Anya lettem,
Addig aludtam, amíg akartam
És nem izgultam milyen későn fekszem le.
Minden nap megfésülködtem, és fogat mostam.
Mielőtt Anya lettem,
Minden nap kitakarítottam.
Nem botlottam meg játékokban, és
nem felejtettem el altatódalok szövegét.
Mielőtt Anya lettem,
Nem izgultam, hogy a növényeim mérgezőek-e.
Nem gondoltam védőoltásokra.
Mielőtt Anya lettem,
Nem hányt le senki
Nem lettem kakis
Nem köptek le
Nem rágcsáltak meg
Nem pisiltek le
Vagy nem csipkedtek meg pici ujjak sem.
Mielőtt Anya lettem teljes birtokában voltam:
Gondolataimnak
Testemnek
Lelkemnek.
Végigaludtam az éjszakákat.
Mielőtt anya lettem,
Sosem tartottam egy síró gyereket, hogy az orvos megvizsgálhassa
Vagy beadja neki az injekciót.
Sosem néztem könnyes szemekbe és sírva sem fakadtam
Sosem váltam boldoggá egy egyszerű mosolyon.
Nem maradtam fenn késő éjjel, hogy egy alvó bébiben gyönyörködjek.
Mielőtt Anya lettem,
Nem tartottam kezemben egy alvó babát, mert nem akartam letenni.
Sosem éreztem, hogy a szívem apró darabokra törik
Mikor nem tudtam megszüntetni a fájdalmat.
Nem tudtam, hogy valami olyan pici ekkora hatással lesz életemre.
Sosem tudtam, hogy képes vagyok valakit ennyire szeretni.
Nem tudtam, hogy ennyire imádni fogom az Anyaságot.
Mielőtt Anya lettem,
Nem ismertem az érzést, hogy a szívem a testemen kívül dobog.
Nem tudtam milyen nagyszerű érzés a gyerek etetése.
Nem ismertem az Anya és Gyermeke közti köteléket.
Nem tudtam, hogy valami oly pici
Olyan fontossá tehet.
Mielőtt Anya lettem,
Sosem keltem fel az éjszaka kellős közepén
Minden tíz percben, hogy megnézzem minden rendben van-e.
Nem ismertem a melegséget
Az örömöt
A szeretetet
A szívfájdalmat
A csodát Vagy az Anyaság élvezetét.
Nem tudtam, hogy képes vagyok ilyen
érzésekre, mielőtt Anya lettem.
Az anyák csak éjjel sírnak...
Milyen jó, mikor először mondja ki: anya,
Közben hozzád bújik, és aranylik mosolya.
Büszkeség tölt el, mikor feláll és feléd lép,
Két karod kitárva vigyázod őt, míg eléd ér.
Elérzékenyülve nézed, kis lábai mit bírnak,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
Aztán mikor az aprócska gyermeked beteg,
Idegességedben teljes tested-lelked remeg,
Lázas homlokát simogatva mesélsz őneki:
Ügyeled, ahogy a gyógyszereket beveszi,
Mosolyogsz, bár aggódva az orvost hívtad,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
Aztán rohannak az évek, felnő a gyermek,
Jönnek a kamaszkori, lángoló szerelmek.
Előbb csillogó szemmel együtt áradoztok,
Nagy csalódás, vele kell szomorkodnod,
Tőled vár vigaszt, hisz tebenned bíznak.
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
Csak telnek az évek, és öreg, beteg leszel,
Tudod, hogy az orvosod mindhiába kezel.
Boldogságod már csak felnőtt gyermeked,
Könnyel szemében csókolja meg két kezed.
Ugrálsz körülöttük ahogy fájó lábaid bírnak,
Könnyeid nyelve tudod jól,
hogy az anyák csak éjjel sírnak.
Váriné Gulyás Ilona "Nefelejccss" verse
Endrődi Sándor
LEBORULSZ A SÍRRA
Leborulsz a sírra
Szegény édesanyád áldott sírhalmára
Leborulsz csöndesen, csüggedten, szomorú
Liliom módjára.
S most látom mit tesz az:
Árván leborulni egy kicsi halomra,
Mely szemeink elől az eget, a földet
Egészen elfogja.
Leborulsz reája
Tudva hogy alatta édes jó anyánk van!
S hogy lelkünk sikolya, mely őt visszakéri,
Elhangzik az árnyban!
Most látom, mit tesz az
Mily kínos, mily fájó, egyedül maradni,
S hogy a szív ily búban nem igaztalan, ha
Meg akar szakadni.
Ő nincs ő hiányzik
Életed forrása szereteted napja!
Lehullott a kéz, mely könnyedet törülte,
S bölcsődet ringatta.
Egyetlen hű szíve
Még egyszer dobogta nevedet, s megállott,
Jéghideg lett ajka, az a kedves ajk, mely
Annyiszor megáldott!
Hívod édes szóval,
Meleg öleléssel... Hasztalan! Nem ébred,
Nem látja vergődő szívednek könnyeit,
Nem hallja beszéded!
És mégis veled van!
Szelleme, lelke él, azt el nem temetted.
Halk éjen kibontja ragyogó szárnyait,
S ott lebeg feletted.
Tovább él szívedben
Erénye jósága minden gondolatja...
Ó az édesanya meghal, de gyermekét
Soha el nem hagyja.
A végtelen égből
Őrködve ragyog rád két szeme sugára;
S ki fölött ily áldó szemek őrködnek, az
Nem árva; nem árva!
Édesanyám emlékére
De szeretném édesanyám
Ráncos kezét újra megcsókolni
Mindenfelé, akárhol jár,
lába elé virágokat szórni.
Ezt megtenni nem tudom már
Elköltözött az életből régen
Szép orcája ott fönnragyog
Minden este a csillagos égen.
Kimegyek a temetőbe,
Rózsát viszek
Egy magányos sírra.
Letérdelve ráborulok
Édesanyám fejfájára sírva.
Amiért én megbántottam,
Itt a földön bűnhődve kell élni,
ha majd ott fönn találkozunk
Bocsánatot fogok tőle kérni.
(szerzője ismeretlen)
NAGYMAMA
Írta:Törő Zsóka
Nyelvünk egyik legszebb szava,
Nagyanyó, Mama, Nagymama.
Szíve, mint a színtiszta méz,
ha az unokáira néz.
Akkor van a legszebb napja,
ha a kicsiket láthatja.
Karját ölelésre tárja,
szeretetüket úgy várja.
Gyermekkorát éli újra,
könnyen rezdül szíve húrja.
Minden csínyre megkapható,
csupa lélek a Nagyanyó.
Becsüld meg hát, míg teheted,
érezze a szereteted,
ölelje át őt a család,
drága kincsét, a Nagyanyát...
Szuhanics Albert
Anyám, ültessünk virágot!
Ültessünk virágot, gyere, anyám!
Emlékeidben gyermek vagyok.
Százezer szirmot ébreszt az új nyár,
álmunk kertjében botladozok.
A piros rózsa szeretet jele,
lábam visz hozzád, gyorsan futok.
Anyák napján ím, átnyújtom, gyere!
Sudár nyakadba csimpaszkodok.
Virágos szoknyád a szélben lebben,
hangod csilingel, nevetek rád.
Gondtalan gyermek voltam melletted,
istenem, de szép volt a világ!
Ma már csak emlék, egymásra nézünk,
szemünkben a fény újra kigyúl.
Mert mi még mindig ugyanúgy érzünk,
s virágos kertünk tarkán virul!
Létay Lajos
Nagymamának
Tarka rétről kanyargós út
szalad be a vadonba.
- Ünnep van ma, ünnep van ma! -
Kismadár is dalolja.
Nyári lombok hajladoznak,
tarka lepkék szállnak.
Mit adjak e szép ünnepen
az én nagymamámnak?
Ez a színes virágcsokor
elsuttogja halkan,
amit neked nagymamám
mondani akartam.
Szuhanics Albert
Anyák napjára
Azt kívánom Anyák napján,
Édesanyám teneked.
Mindörökké kössön össze
bennünket a szeretet!
E szál virág téged dicsér,
te adtad az életem.
Féltőn gondoskodsz én rólam,
Édesanyám, mindenem!
Tudom, majd ha felnövök én,
neked gyermek maradok.
Te akkor is úgy nézel rám,
mint égből a csillagok...
Anyák napján köszöntelek,
mi mást mondhatnék neked.
Kívánok jó egészséget,
hosszú, boldog életet!
Köszönöm, hogy jóra nevelsz,
és vigyázod léptemet.
Adok is e virág mellé,
egy nagy puszit még neked!
Nagy Teréz:
Édesanyák
Karjaival átölel majd,
hogyha hozzá érkezem,
szép szavakkal betakargat
a legnagyobb szerelem.
Lágy kezével simogatja
lassan őszülő fejem,
homlokomról a felhőket
lecsókolja énnekem.
Rózsaszirmot hint utamra
(illatával sem zavar),
nem kérdezi, merre jártam,
Ő csak szeretni akar.
Szivárványos szép szemében,
szótlan öröm felragyog,
úgy világít, mint az égen
a legnagyobb csillagok.
Álmaiban ott az álmom,
velem ébred reggelen,
harmatot gyűjt kis kehelyben,
s rám mosolyog kedvesen.
Öreg felhő fenn az égen,
vidd el hálás szívemet,
szavaimból, csokrétámmal,
neki szól az üzenet:
Édesanyám ott a mennyben,
látod, itt lent jól vagyok!
Őriznek az emlékeim,
és őriz a két karod.
Benne vagy a fűben-fában,
a régi kis ház udvarán,
benne vagy a mosolyomban,
s maradsz is csillag gyanán'.
Néha, hogyha dühös voltam,
vagy ha rideg és konok,
tudom, lelked megbocsátott,
mert én is anya vagyok.
Nedeczky György:
SZERESD AZ ÉDESANYÁD
Ő az, aki halkan
bölcsőd fölé hajolt,
Ő az, aki néked
altatódalt dúdolt.
Megmosdat, megfürdet,
megfésülget szépen,
tündérmesét mesél
lágy téli estéken.
Amikor beteg vagy,
Ő az, aki ápol,
két szemében mennyi
aggódás, gond lángol.
Ő az, aki mindig
imádkozik érted,
nincs, ó, nincs határa
nagy szeretetének.
Tele van a lelke
érted égő fénnyel,
ne bántsd Őt meg soha
engedetlenséggel.
Legyenek selymesek
hozzá szavaid,
töröld le könnyeit,
enyhítsd a gondjait.
Simogasd homlokát,
ha szomorú, fáradt,
szeresd, nagyon szeresd
az Édesanyádat.
----------------------------------
ANYÁK NAPJÁN
Anyák napján a virágot
én a temetőbe viszem
Ezért hallod sokszor
hogy sír zokog a szívem
Nem adhatom a virágot
Jó Anyám kezébe
Csak ide leteszem a
hideg sírkőre
Drága Édesanyám
nézz onnan föntről rám
Szánd meg gyermeked
aki itt maradt árván
Kérd meg a Jó-Istent
legyen gondja rám
Mert nekem itt lent
nincs Édesanyám ...
(ismeretlen)
-----------------------------------------
Juhász Gyula:
Édesanyám
A Tisza partján él egy özvegyasszony;
Szeméből könnyet egyet se fakasszon
A nyomorúság, a gond és a bánat:
Ó áldd meg Isten, édes jó anyámat!
A Tisza partján él egy özvegyasszony...
Tudom, hogy bút hoz néki minden alkony,
Mert ő a jóság, szenvedés, a bánat:
Holtig siratja édes jó apámat!
-------------------------------------
Ratkó József :
ZSOLTÁR
Az anyák halhatatlanok.
Csak testet, arcot, alakot
váltanak; egyetlen halott
sincs közülük; fiatalok,
mint az idő.
Újra születnek
minden gyerekkel; megöletnek
minden halottal -- harmadnapra
föltámadnak, mire virradna.
Adassék nekik gyönyörűség,
szerelmükért örökös hűség,
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegyűjtött kínját.
------------------------------------
Weöres Sándor: Anyámnak
Termő ékes ág, te,
jó anya,
életemnek első
asszonya,
nagy meleg virágágy,
párna-hely,
hajnal harmatával
telt kehely,
benned kaptam első
fészkemet,
szívem a szíveddel
lüktetett,
én s nem -én közt nem volt
mesgye-hegy,
benned a világgal
voltam egy.
Álmom öbleidbe ujra
visszatér -
álmom öbleidbe ujra
visszatér!
Alabástrom bálvány,
jó anya,
életem hatalmas
asszonya.
Énekem, ládd, néked áldoz,
félve lép.
Hajad: Pallas bronz-sisakja,
színe ép,
csak arcodon lett keményebb
minden árny,
mint a délutáni égen
vércse-szárny.
Első szép játékom,
jó anya,
gyermekségem gazdag
asszonya.
A kamaszkor tőled
elkuszált,
szemem a szemedbe
nem talált.
Így tűnődtem: «Mért szült,
mért szeret,
ha örökre élni
nem lehet?
Énmiattam annyi mindent
öl, temet!
mért nem tett a hóba inkább
engemet!»
A kamaszkor tőled
elkuszált,
férfi-szívem ujra
rád-talált,
férfi-szívem a szivedre
rátalált,
megköszön most percet, évet
és halált.
Álmom karjaidba
visszatér,
álmom karjaidba
visszatér...
Erős ház, szép zászló,
jó anya,
sorsomnak nyugalmas
asszonya.
Majd ha cseppig átfolyt rajtam
mind e lét,
úgy halok az ős-egészbe,
mint beléd.
Gyóni Géza: Anyám
I.
S hogy jött az est, ott álltam én is
A sírok közt, a temetőbe.
Ezer kihamvadt életláng felett
Egykedvűn gyújtott gyertyát, mécseket
A sírok vén, mogorva őre.
Aztán rózsával és babérral
Jöttek az élők, gyászba, csendbe:
Kis árva, özvegy támolyogva,
Letérdepeltek a sírokra -
Imában vígaszért esengve.
S üres szívvel hogy meghuzódtam
Bús, fénytelen hant fája mellett -
Egy lány suhant - kezébe' csokra -
S fölírva a kék szalagokra:
»Anyámnak, a feledhetlennek...«
Fehér kezével oda tette
A sirra, ahol én állottam.
S hogy rám nézett - a szeme mondta:
»De jó is ennek, - nincs halottja...«
S én mondtam: nékem nincs halottam.
Nekem nincs, akit megsirassak,
Halottak napja hogyha támad.
Én nem viszek csokrot a sirra,
Melyen a drága szó fölírva:
»Feledhetetlen, jó anyámnak«...
Oh mint irigyeltem az árvát,
Mig hivő ajkkal sugta, kérte:
»Anyám az égbe, hallgasd meg imám,
Angyalszemeddel jól vigyázz reám,
Vigyázz reám, anyám, az égbe!«
Anyám! Oh, én hiába mondom...
Hallja és - nincsen feleletje...
Anyám, anyám, hallgass, - fiad kiált!
- Reám néz - óh, de nem látja »fiát«...
Halott - és nincsen eltemetve.
Ha mondhatnám egy sirra hullva:
Anyám, vigyázz rám az egekbe!
Óh, sírna, fájna akkor is szivem -
Csak ezt, csak ezt nem kéne tudni, nem:
Halott - és nincsen eltemetve.
Ki innen! El! Mit is keressen
Bús szivvel az halottas kertbe,
Ki nem áldozhat drága sír felett -
S bár bús szeméből könnyek ömlenek -
Halottja van - s nincs eltemetve...
II.
Kicsinye domb, - de nékünk két világ,
A boldogságunk van alatta:
Virágzó fánkról kis testvérvirág
S egy szentnek lelke, öntudatja...
Kicsinyke domb. Nem áll fölötte kő,
Zöld bársonyával moha fedte be.
Halott lakóján élő szemfedő
A jó anyának áldott szelleme...
III.
Ki úgy tudott szeretni gyermeket,
Óh, hogy a lelke halt utána -
Ki földi szívvel nem szerethetett,
Miért is jött az e világra?
Kit meg tud ölni még a veszteség:
Egy szőke gyermek bús halála -
Minek bocsátja földre azt az ég,
Örök bánatra, Golgotára?
Mért nem maradt a csillagok között,
Ragyogva glóriás fejével?...
Halandó testbe, földre költözött,
S lelkére ráborult az éjjel...
IV.
Vagy írva van, hogy már a jónak itt
Nincsen nyugalma?... És egy égi kar,
Hogy meg ne törje földi, bús vihar -
Magának egy-egy lelket kiszakít?...
V.
Miért is tudtál te úgy szeretni,
Ahogy ma nem tud senki, senki -
Még most is itt közöttünk járna
Alvó lelkednek fénysugára.
Míg gyermeked végét lehelte tán -
Miért nem voltál gondtalan, vidám,
Mint a divatos asszonyok...
Még most is élne mosolyod!
Jólelke vesztett kis házunkba
Mi sem maradtunk vón magunkra -
Vidáman telne most is esténk,
És téged mindig nem keresnénk.
Utam se volna bús a házig,
Hol most a lelked úgy hiányzik.
És öt gyermeknek a szivébe
Nem volna most egy szentnek képe.
--------------
