BÚCSÚ

Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sose látlak
Ó idő szaga hangaszálak
És várlak téged tudhatod

(Vas István fordítása)

 

KIKERICSEK

 

Most mérget hajt a rét s virágzik késő őszig
Legelget a tehén
S lassan megmérgeződik
Kikericsek virítnak kékek és lilák
Álmos szemed olyan mint itt ez a virág
Mint szirmuk fodra kéklő s kék akár ez ősz itt
S szemedtől életem lassan megmérgeződik

Egy falka kisdiák a rétre fut s rivall
Lebernyegük röpül és zeng a harmonikadal
S letépik a virágot mely anya és leány is
És színe mint szemhéjadé s oly félve rebben már is

Mint rebben a virág ha szélben térdepel
A csordás csöndesen halk hangon énekel
Míg bőg a sok tehén s elhagyja gőzölögve
E halnikészülő nagy rétet mindörökre

(Radnóti Miklós fordítása)

 

ALKONY

 

               Marie Laurencinnak

Húnyóban a fény a gyepen
Borzongatja a holtak árnya
Arlekínát ki meztelen
Testét a tó tükrén csodálja

Egy öregedő sarlatán épp
Beharangozza a parádét
A fakó égen csillagok
Tejfehér tüze hunyorog

A sápadt bohóc színre táncol
Nézőit köszönti előbb
Bűvölőket Bohémiából
Néhány tündért s varázsvetőt

Az égről csillagot szakasztott
Most ujja hegyén pergeti
S a taktust lábával veri
Hozzá cimbalmon egy akasztott

Vak ringat egy szép kisdedet
Őzsuta gidákat vezet
S a törpe szívszorongva látja
Óriássá nő a pojáca

(Rónay György fordítása)

ANNIE

 

Texasi partvidéken
Mobile s Galveston közt található
Egy nagy kert csupa rózsa benne
Közepén villa látható
Mintha maga is rózsa lenne

Egy nőt a rózsakertben egyedül
Sétálni gyakran láthatok
S hogyha a hársfákkal szegett úton áthaladok
Egymásra nézünk

Mivelhogy mennonita ez a nő
Gömb nem díszíti rózsafáit se gomb ruháit
Kabátomról is kettő hiányzik
Kishíján egy hitet vallunk hát én meg ő

(Kálnoky László fordítása)

 

CLOTILDE

 

A kökörcsin a harangláb
A kert mélyén felszökött
Mélabú alussza álmát
Szerelem s megvetés között

Árnyaink is ideérnek
Kiket szétszór majd az éj
A nap is melytől sötétek
Velük együtt kihunyni tér

A források istennői
Gyűrűztetik fürtjüket
Menj azt a szép árnyat űzni
Kit nem akarnod nem lehet

(Vas István fordítása)

 

MÁRIÁCSKA

 

Már ott táncoltál kicsi lányka
Ott táncolsz majd mint nagymama
Ugrándozni matrózka-táncba
Zeng majd minden harang szava
Mikor jössz vissza Máriácska

Az álarc mind oly hallgatag
A muzsika oly messzi messzi
Mintha az égből szólna csak
Szeretnélek igen de nem nagyon szeretni
S fájdalmam boldogságot ad

Juhok mennek a hóesésben
Gyapjúpehely ezüst a hó
Katonák vonulnak s miért nem
Enyém e szív e változó
Változó szív s mi még nem értem

Nem értem hova lesz hajad
Göndör mint tenger fodrozódva
Nem értem hova lesz hajad
És a kezednek őszi lombja
Mit esküink borítanak

A Szajna partjára kiértem
Egy régi könyv hónom alatt
A folyó mint a szenvedésem
El-elfolyik de nem apad
Csak ez a hét már végetérjen

(Vas István fordítása)

 

A FEHÉR HÓ

 

Az égben az angyalok angyalok
Egyik hadnagynak öltözött
Másik szakácsnak öltözött
S a többi énekel

Égszínkék nyalka hadnagyom
Karácsony múltán a szép tavaszon
Nap-medália lesz zubbonyodon
   Zubbonyodon

Libákat kopaszt a szakács
   Hullj hó fehéren
   Hull csak Ó mért nem
Ölelhetem most kedvesem át!

(Rónay György fordítása)

 

KÖTÉLTÁNCOSOK

 

Kertek alatt a síkon át
Templomtalan faluk porát
Fölverve rokkant csárdák mellett
Komédiások menetelnek

Elöl a gyermekek sora
A többi mélán lép tova
A távoli gyümölcsfa retteg
Előre már ha integetnek

Cókmókjuk szögletes s kerek
Dobok aranyló kerekek
Bölcs állat a majom s a medve
Garast koldulgat lépegetve

(Radnóti Miklós fordítása)

 

AZ ÉJI SZÉL

 

Ó nyögnek a fenyők és csúcsuk összeér
S közöttük fönn jajong a mérges déli szél
S a zúgó éjen át vadúl kacagva kóbor
Tündérraj harsonáz a szomszédos folyóból
Attis Attis Attis illetlen s tiszta báj
Téged csúfolnak ők nevedtől zeng a táj
Mert fáid egyikét gót szélvész dönti ép le
Mint antik had riadt erdő fut új vidékre
S ahogy forduló fenyők lándzsái hajlanak
Sötétbehullt faluk töprengnek hallgatag
Mint szűzek aggok és költők s akár a szikla
Oly némák bárki jő s hallgatnak hogyha vad
Keselyü csap le majd alvó galambjaikra

(Radnóti Miklós fordítása)

 

RAJNAI ÉJ

 

Mint láng remeg a bor csordultig a pohárban
Halld lent egy csónakos lassan szálló dalát
Épp azt énekli hogy látta a holdsugárban
Hét asszony fonta zöld lábig hulló haját

Teltebben ezt a dalt vígabban ezt a táncot
A csónakos dalát ne halljam többet én
És gyertek lányok ó ti büszke szőke lányok
Füzérbe font hajúk hajoljatok fölém

Tükrében ring a táj a Rajna Rajna részeg
A gyémántajku éj szinére inni száll
Lent tébolyítva zeng a villikről az ének
Hogy zöld hajuk zizeg s megittasul a nyár

Szétcsattant poharam ahogy kacaj csap égnek

(Rónay György fordítása)

 

MÁJUS

 

A Rajnán csónakon a szép május lebeg
Nők nézték odafenn a csillogó hegyélen
Oly szépek vagytok ám e csónak oly tünékeny
Ki ríkathatta meg a parti füzeket

Nos egy kilombosult gyümölcsös elfagyott itt
A friss cseresznyefák szitáló könnyei
Kit úgy szerettem én annak a körmei
Holt szirmuk mind az ő szemhéjára hasonlít

A parton szamaras kordé döccent tova
Mögötte pár cigány poroszkált s a nyomában
Egy medve egy kutya meg egy majom soványan
S közben a rajnai szőlők közt messze lágyan
Valami indulót dalolt egy fuvola

Május a gyönyörű roskadt romok falára
Vadszőlőt futtat és vadrózsaágakat
Fut a rajnai szél a nádak inganak
Hajlong a fűz s a dús szőlő pucér virága

(Rónay György fordítása)

 

 

LUL DE FALTENIN

 

               Louis de Gonzague Fricknek

Szirének barlangjaitok
Felé kúsztam Tenger-lovakra
Nyelvet öltve táncoltatok
Járt angyalszárnytok föl-lecsapva
S zengtek a versengő karok

Fegyverül egy lombtalan ágat
Lengetek ó szegény fejem
Űzni a párát mit zilált vad
Kiáltásomra ellenem
Fúnak e szörnyű néma szájak

Odalent a csoda ragyog
Hozzá képest nincs semmi érdem
Lándzsáim hegyén vér csorog
Láttomra s kettős kevélységem
Gyilkosságáról vallhatok

Ha a hajósok messze tértek
A fodros ajkaktól a víz
Színén száz és száz megigézett
Állat fürkészi merre visz
Út melyen szent sebemig érhet

Szemük dúvad csillaga fényben
Füröszti bánataimat
Mit számít bölcs nyugalmam és fenn
A csillagképeké ha csak
Én csillagozlak tele éjem

S most végre egy sóvár üregbe
Szállok szirének Szeretem
Szemetek Síkos út vezet le
Hol eltörpültök messze lenn
De mást ne édesgessetek be

Az éber tudás közepett
Láttam erdeink lombozását
A nap tengerre kéjeleg
Hol a matrózok azt kivánták
Hogy rúd s árbóc zöldelljenek

Leszállok és váratlanul
Hamar medúza lesz a mennyég
Mert lángban égek oly vadul
Hogy csupán két karom a mentség
És kínom mely fáklyázva gyúl

Tengerre ölts nyelvet madárhad
Tegnapom napja rámhajol
Újra a lándzsák vére áztat
Szirének fészkén messze hol
A kockás csillagok se látnak

(Rónay György fordítása)

 

 

A CIGÁNYLÁNY

 

A cigánylány tudta előre
Kettőnk életét elzárja az éj
Búcsút mondtunk neki s e mély
Kút lett a Remény éltetője

Mint láncon medve táncba kap
A szerelem két lábra állva
Tollát veszté a kék madár s a
Rongy koldusok Avé-jukat

Tudjuk elkárhozunk de tán-tán
A szerelemhez visz utunk
S kéz-kézben arra gondolunk
Amit megjósolt a cigánylány

(Vas István fordítása)

 

ŐSZ

 

Egy csámpázó paraszt ballag a ködön át
Mellette lépeget ökre az ősz ködébe
Melyben megbújnak a szemérmes kis tanyák

S dúdolja a paraszt a ködben mendegélve
A szerelem meg a hűtlenség énekét
A gyűrűt a szivet mely összetörve vár még

Kioltotta az ősz az ősz a nyár hevét
Az őszi ködön át ballag két szürke árnyék

(Vas István fordítása)

 

 

VIRÁG

 

               André Derainnek

Ott hová belibbenni láttam
A nőt akinek két egész
Órán át jártam a nyomában
Amszterdamban megálltam és
Sokáig csókot integettem

De a csatorna elhagyott
Volt és a part is senki nem
Látta hogy talált rá a csók
Arra akinek életem
Áldoztam két órára egy nap

Magamban Virágnak neveztem
Hogy soha holland ajaka
Feslő bimbóját ne feledjem
S már mentem is tovább hogy a
Világ Virágát megkeressem

(Rónay György fordítása)

 

A MEGCSALT SZERETŐ éneke
Paul Léautaud-nak

 

Ezt a románcot énekeltem
Még kilencszázháromba' volt
Nem tudtam, hogy Phönix szerelmem
Ha esténkint a porba holt
Látja a nap életre kelten

Egy este London híg ködében
Ifjú csavargót láttam én
Olyan volt mint szerelmem éppen
S egy pillantást vetett felém
Szememre nehezült a szégyen

Követtem a csibészgyerek
Fütyült a kezét zsebrevágva
Úgy jártunk utcát és teret
A megnyílt Vörös Óceánba
Mint Fárao s a héberek

Ez a kőtenger eltemessen
Ha nem nagyon szerettelek
Vagyok Egyiptom ura s egyben
Testvéri hitves hadsereg
Ha nem vagy egyetlen szerelmem

Egy utcafordulón a láng
Mert fellobogtak ott a házak
Ködből véreső hullt alá
Ahol jajongtak mind a házak
Egy nő hasonlított reá

Embertelen tekintetében
Nyakán ott volt a sebhely is
Kocsmából részegen kilépett
A szerelem milyen hamis
E percben ismertem fel éppen

Ahogy szülőföldjére jött
A bölcs Ulysses vissza végre
Kutyája megismerte őt
És várt reá a felesége
Ki szőttesén csak egyre szőtt

Sakuntala királyi férje
Elfáradt győzelmek során
Megörült hogy a szemefénye
Az epedéstől halovány
S vár gazellahímét becézve

E szerencsés királyokon
Tűnődtem mikor álszerelmem
S az akit szeretek nagyon
Összeütköztek mind a ketten
Hűtelen árnyak bánatom

Bánat melyen a pokol állott
Feledés ege nyiss utat
Eltűrnék szívesen haláluk
Eladnák érte árnyukat
Földi szegény híres királyok

Megnőtt a jég a szívemen
Múltamon át a nagy hidegben
Te Húsvét napja süss nekem
Mert jegesebb Sebasta negyven
Mártírjánál az életem

Hajóztunk már eleget eddig
Te szép hajóm emlékezet
Rossz ihatatlan vizek közt itt
Csavarogtunk-e eleget
Szép hajnaltól szomoru estig

Hamis szerelmem ég veled
S eltűnsz már keveredve véle
Te is kit elvesztettelek
Németországban most egy éve
S akit már látnom nem lehet

Tejút te tündöklő testvére
Kanaán patakjainak
S szerelmes nők fehér testének
Holt úszók követjük utad
Ködök felé csillagos égen

S emlékezem egy másik év
Napjára áprilisi hajnal
Az örömöt daloltam én
És a szerelmet férfihanggal
Mikor szerelmes volt az év.

 

SZÁLLODÁK

 

A szoba árva
Maga ki-ki
Ha ide szállsz a
Bér egy-havi

Kétli a főnök
Hogy fizetek
Mint csiga pörgök
Kerülgetek

Konflis-nyekergést
Szomszéd lakót
Ki szív kesernyés
Angol bagót

Ó ki imámon
Mulatni mer
Bár sánta lábon
La Vallière

Éjjeliszekrény
S mind ki e zug
Bábeli nyelvén
Gagyogni tud

Most zárjuk el még
Ajtajaink
Szívünk szerelmét
Hozzuk be mind

(Kálnoky László fordítása)

 

VADÁSZKÜRT

 

Nemes és tragikus akár a
Zsarnok álarca e mese
Szerelmünk sem bűbáj se dráma
Se részletek véletlene
Patétikussá nem csigázza

S az ópium ringatta lágy
Ködben Thomas de Quincey lelkét
Így látogatta Anniját
Gyerünk minden lét vége nemlét
Még visszanézek néha rád

Riadó vadászkürt az emlék
Elviszi a szél a szavát

(Rónay György fordítása)

 

 

SZERELMEM KARODBAN HALOTT

 

Szerelmem karodban halott
Emlékszel-e hogy jött el érted
Meghalt Újra fogantatod
Föltámad s újra eljön érted

Megint elmúlt egy kikelet
De gyönyörű is volt de édes
Illanó évszak ég veled
De lesz még tavasz ilyen édes

(Rónay György fordítása)

 

A SZERELMEK TOLONGANAK

 

A szerelmek tolonganak
A színevesztett alkonyatban
Túlnő árnyunktól távolabb
Emléked láncon mozdulatlan

Kiket emlék láncolt ide
Kezek lobogtok mint a máglya
Végső főnix a fekete
Tökéletesség hull a lángba

El-elkopnak a láncszemek
Emléked gúnyol incselegve
Szökik hallod rajtunk nevet
S én visszahullok térdeidre

(Vas István fordítása)

 

NEM LÁTHATTÁL ÁT TITKOMON

 

Nem láthattál át titkomon
A menet ímmár tódul árad
De mert nem lettél cinkosom
Velünk marad mégis a bánat

Az ár egy rózsát elsodort
Álarcok vonultak csapatban
Leng bennem csengettyűm A zord
Titok mit tőled megtagadtam

(Eörsi István fordítása)

 

 

A FÁK ALATT

 

A fák alatt sötétedik
A lánykák meséket mesélnek
A kertben sötét fürtjeit
Szétziláló közönyös éjnek

Kis gyermekek kis gyermekek
Elszállt a szárny a vállatokról
De bárhogy véded kelyhedet
Rózsa meglopnak illatodtól

A tollat fürtöt és virág-
Szálakat ilyenkor rabolják
Szedjétek a kút sugarát
Az ő kedvesei a rózsák

(Rónay György fordítása)

 

A TÜNDÉRTISZTA VÍZBE SZÁLLTÁL

 

A tündértiszta vízbe szálltál
Tekintetedbe fúltam én
Egy katona jön Ő előre
Hajlik elnéz egy ágat tör le

Lebegsz az éjszakai habban
Fölforgatott szívem a láng
S mint egy fésű gyöngyház szinű lesz
A víz tükre míg benne fürdesz

(Rónay György fordítása)

 

Ó ÉN ELHAGYOTT IFJUSÁGOM

 

Ó én elhagyott ifjuságom
Mint egy füzért hervadva látom
Új évszak áll be hirtelen
Gyanú csömör és félelem

A táj merő színpadi vászon
Hömpölyögnek ál-vérfolyók
Itt áll a fa csillagvirágzón
Alatta meg csak egy bohóc

Hideg sugár porozva játszik
Díszletre s arcodra világít
Pisztolylövés egy hang zokog
Arckép homályban mosolyog

A képkeret üvegje eltört
E dallam mely még csupa köd
Habozik hang és gondolat közt
Jövendő és emlék között

Ó én elhagyott ifjuságom
Mint egy füzért hervadni látom
Új évszak áll be hirtelen
A megbánás az értelem

(Vas István fordítása)

 

TORONY
TOUR

R. D.-nak

 

Északra Délre
Zenit Nadir
Kelet vad kiáltása mordul
Tenger dagad Nyugatra zordul
A Torony a Kerékhez
Fordul.

Rónay György fordítása

 

ÁRNYÉK
OMBRE

 

Itt vagytok hát újra énmellettem
Ti elesett pajtásaim emléke
Idő olajbogyója
Mennyi emlék és együtt nem több egynél
Mint száz prém együtt nem több egy kabátnál
Mint ez a sokezer seb se több egy újságcikknél
Érinthetetlen sötét jelenés felöltöttétek magatokra
Árnyékom változó alakját
Egy indián lesben áll az örökkévalóságon át
Árnyék ti kúszva elkisértek
De többé nem hallotok engem
Nem tudjátok már ha isteni költeményeket dalolok
Míg én még hallak benneteket látlak egyre
Sorsok
Sokszoros árny csak őrizzen meg titeket a napfény
Szerettek engem annyira hogy soha el ne hagyjatok
Itt táncoltok a napfényben de föl nem veritek a port
Árnyék a nap tintája
Világosságom kézirása
Bánatok ládakocsija
Egy isten aki megalázkodik.

Vas István fordítása

 

VIRÁGSZÜRET

 

Kedves, virágokat szedni jöttünk a kertbe.
Tudod, mennyi virág, hány tearózsa, mely
Hajad díszíti, hány szerelmes rózsa kelyhe
         Pusztul nyaranta el?

Szél támad, szárukat vadul tépi-cibálja.
A rózsák szirma az utak sarába hull.
Ó kedves, szedd le mind, hisz álmaink virága
         Holnapra megfakul.

És tedd vázába mind; az ajtókat bezárjuk,
S gyászolva holt napunk, bágyadt-kegyetlenül
Nézzük majd kínjukat, míg szerelmi haláluk
         Lassan beteljesül.

Szép önzőm, lám, a kert kopár, díszét leszedték.
Elszállt a pilleraj, más virágok után,
S eztán a szomorú kertbe éjjeli lepkék
         Látogatnak csupán.

S profán szobánk ölén a sok virág kiszenved.
Rózsáink szirmukat elejtik csendesen.
Ó sírj!... Minden virág, amely elhervad, egy-egy
         Elhaló szerelem!

(Rónay György fordítása)

 

 

RAJNAI FENYŐK

 

A fenyőkön hegyes süveg
Fölvették bő köpenyüket
    Akár a csillagászok
S köszöntik kidőlt vérüket
A Rajnán úszó sok naszádot

Tudják a hét ars titkait
Mestereik a bátyjaik
    Vén fenyők nagy poéták
Sorsuk hogy ragyogjanak itt
Pompásabban mint a planéták

Ragyogjanak behavazott
Ágakkal mint a csillagok
    Karácsony örömére
A bűvöletbe ringatott
Tártkarú fenyők ünnepére

Szép muzsikusok a fenyők
Őszesti szélben zengik ők
    A karácsonyt a régit
S zord mágusok vihar előtt
A morajló eget igézik

Télen a szárnyuk leng suhog
Ilyenkor fehér kerubok
    Váltják föl a fenyőket
Nyáron mint bölcs rabbinusok
Vagy mint öreg lányok tünődnek

A fenyők kóbor orvosok
Kínálják a jó balzsamot
    Mikor a hegy vajúdik
És az orkánban fölzokog
  Egy-egy vén fenyő s földre hullik

(Rónay György fordítása)

 

JEL

 

Érzem mindig jelét az ősz akaratának
Hát a gyümölcs való nekem nem a virág
Elcsókolt csókjaim szívembe visszafájnak
Hallani a levert diófa bánatát

Állok tűnt szeretők szép kezek avarában
Ó örök őszidő lelkemnek évszaka
Egy hű hitves követ az én végzetes árnyam
Még felszáll a galamb leszáll az éjszaka

(Vas István fordítása)

 

 

A KINCS

 

Élt egy aranyhaju királylány
Valaha, sok-sok év előtt,
Ki tudja, milyen föld határán,
S élt Yra tündér, aki, drágám,
Irígyen bosszút állt a lánykán
És kinccsé változtatta őt.
Élt egy aranyhajú királylány
Valaha, sok-sok év előtt.

Rejtett kincs lett a föld ölében,
Épp mikor nyílt az orgona.
A tündér elbűvölte, régen,
Rejtett kinccsé a föld ölében.
Ott sírt magányosan szegény lenn,
Sírt, nem volt semmi vigasza.
Rejtett kincs lett a föld ölében,
Épp mikor nyílt az orgona.

Tündére vagyok a mohának,
Szólt a lányhoz egy röpke hang.
Szelíd hang volt, suttogva támadt:
Tündére vagyok a mohának,
Kék nefelejcsek koronáznak.
Szegénykém, miért sírsz itt alant?
Tündére vagyok a mohának,
Szólt a lányhoz egy röpke hang.

Jön majd egy ifjú egyszer erre,
Az bánatodat elveszi,
Szólott a tündér csicseregve,
Jön egy hű ifjú egyszer erre,
Ki megkívánna, megszeretne,
És az aranyat megveti.
Jön egy hű ifjú egyszer erre,
Az bánatodat elveszi.

Száz évig várt a lányka csendben,
Míg ott valaki elhaladt,
Büszke lovag, rettenthetetlen
- Száz évig várt a lányka csendben - ,
Szegény hős volt, de győzhetetlen.
Fogta s vitte az aranyat.
Száz évig várt a lányka csendben,
Míg ott valaki elhaladt.

Beletették egy bőr iszákba,
És a királylány zokogott.
Gyöngéd volt, szép volt, de hiába,
Ha láthatatlan volt az árva.
A hőst egy rabló holtra vágta,
És az iszákkal elfutott.
A bőr iszákban a leányka
Láthatatlanul zokogott.

Búsult szegényke szolgasorsán,
S hogy jajgatnia sem lehet.
Süvöltött az északi orkán.
- Búsult szegényke szolgasorsán -
De tanú volt a vér omoltán
S bosszút állt a gyilkos felett.
Búsult szegényke szolgasorsán,
S hogy jajgatnia sem lehet.

A szabadító, koldus igric
Szólt: "Ilyen kincset soha még!
De fütyülök rá! Kósza bikfic,
Én, szabadító, koldus igric,
Lányra vágyom, egy lányra mindig."
Erre a lány elébe lép.
S a szabadító, koldus igric
Szól: "Ilyen kincset soha még!"

Ez az aranyhajú királylány
Históriája, szép szivem.
Mi a neve? Ki tudja, drágám!
De okulhatsz históriáján,
Kit ellensége, bosszut állván,
Kinccsé varázsolt irigyen.
Ez az aranyhajú királylány
Históriája, szép szivem.

(Rónay György fordítása)

 

EGY ESTE

 

Az arkangyal-fehér égből egy sas csapott ki
    S te kiállsz hívedért
Hagyd még sokáig ezt a sok lámpát lobogni
    Könyörögj lelkemért

Fém-város ez csak egy csillaga van ragyogva
    Kék szemedbe merült
Gördült a villamos s a mocskos szárnyasokra
    Sápatag fény vetült

Egyetlen férfiszáj-szítta szemedben álmom
    Ami csak benne él
Gyilkos galóca volt mind a rőt gázvilágon
    Kígyókarú nem vagy pucér

A kókler nyelvet ölt a nőre ki csodálja
    Egy árny magát kötötte fel
Lóg az apostol egy fügefán foly a nyála
    Szerelmünket kockázzuk el

Születésed hírét víg harangok kiáltják
              Szét
Virágos minden út s elindulnak a pálmák
              Feléd

(Rónay György fordítása)

 

 

HOLDVILÁG

 

Mézzel itat a hold eszelős ajkakat
A kertek és faluk ma éjjel szomjasak
A lugas levelén fényszűrte méz csöpög le
S ügyes kis méhei a csillagok fölötte
Mert édesen s ahogy az égből hullva száll
Valahány holdsugár mind egy-egy mézsugár
S én rejtve készülök a mézédes kalandra
Arcturus-méhe tűz fullánkjától riadva
Csak áltatták kezem csalárd sugarai
És holdmézét a szélrózsából lopta ki

(Rónay György fordítása)

 

A POKOL

 

Ment a pusztában egy ember s egy korty vizet se
Lelt. Egy este megállt a tengerár előtt,
Látja a sós habot s szomja még égetőbb.
Az ember vágyam, az ár szíved győzedelme.

Kékbe öltözve, bár éjfekete a lelke,
Szép maszk szív egy bitó lábánál levegőt,
Mintha szerelmet - e zöld-sárga lebegőt
Iszonyú kárhozat varázsa sütögette.

Az akasztott, a szép maszk és a szomjazó
Pokolra száll alá, mit magam ások egyre,
S a pokol mindig ez: "Szeretném, ha szeretne!"

S más már soha nem is lesz kedvemre való,
Csak ez a szép halál, ha nem lehet szerelmem.
Mondd csak, honnan tudod, hogy halandó a lelkem?

(Rónay György fordítása)

 

A GRENOUILLÈRE

 

A sziget-parton üres csónakok
Kocódnak össze
És most
Se vasárnap se köznapon
Se a festők se Maupassant nem csónakázik
Pucér karral nagymellü nőkkel
           Buta libákkal
Szivemet fájdítjátok kis hajók
A sziget-parton

(Rónay György fordítása)

 

ZOKOGÁS

 

   Szerelmünknek szabályt nyugodt csillagok írnak
   Sok ember éli bennünk jól tudjuk életét
   Messziről jöttek és egyek a koponyánkban
Így dalolnak a révedők
Kitépték a szívünket ők
És úgy vitték a jobbkezükben
   Szép gőg idézd e sok emléket mind eléd
   Hajósokat akik hódítókként daloltak
   Thulé ösvényeit és Ophir lágy egét
   Átkos betegeket árnyuk elől futókat
   Kivándorlók vidám visszajövetelét
És a szívből vér csepegett
S tűnődve ment a réveteg
Sebére gondolt elmerülten
   Nem törheted meg láncát az okoknak
Fájt a seb s ő szól imigyen
   Más okokra okozatok csak
Szegény szivem törött szivem
Mint más emberszív olyan éppen
   Íme íme kezünk rabbá tette az élet
A szerelemtől vagy egészen
Oly formán halt meg íme vedd A dolgok így forognak
Tépd ki te is a tiedet
   S nem lesz semmi szabad míg el nem jön a vég
   Hagyjunk hát a holtakra mindent
   És rejtsük el a könnyeinket

(Rónay György fordítása)

APOLLINAIRE, Guillaume

NAGYBETEG ŐSZ

 

Imádott ősz te nagybeteg
Meghalsz ha orkán dúlja majd a rózsakerteket
Ha leesett a hó a
Szőlőkarókra

Szegény kis ősz
Az ért gyümölcsök és havak
Gazdag fehérségébe halj
Fönn a magasban
Már karvalyok köröznek
A csacska zöldhajú kis hablányok fölött
Kik sohasem szerettek

Messzi mesgyék között
Szarvasok üzekednek

Ó hogy szeretem én bús évszak ezt a zsongást
Hangját a magától hulló gyümölcsnek
A szelet és erdőt ahogy lásd
Elejti levelét egyenként mint a könnyet

             A lombot
             Ha lehullik
             Egy vonat ha
             Elhúz itt
             Az életet
             Ha múlik

(Somlyó György fordítása)

 

 

BÚCSÚ

 

Ha elmúlt tavaszod, s többé már nem leszel szép,
Gonosz szemű anyó, soványka vagy kövér,
Sokgyermekes anya, kiben már nem is emlék
Az infánsnői lány, ki verseimben él,

Békés lelked ölén fölsejlik néha-néha
Egy kép, a képem, ám nem ez az idei,
Mert szépségét, amit tőle vár a poéta,
Bármily rút, az idő megadja majd neki.

A nők szemében a láng meg lassan kihamvad,
Halántékukat is szarkaláb lepi már,
Festék rejti koruk, amit be sose vallnak,
Szégyenletes hasuk mégis csúful kitár.

S furcsa gondolatok támadnak benned akkor.
- Kilencszázegyben egy poéta szeretett.
Töprengő vén anyó, nincs emlékem, csak arról,
Hogy rút volt, hallgatag, s szótlanul szeretett.

Hát igen, én ma rút vagyok s te gyönyörű szép,
Várod a megigért ragadozót, aki
Mellett elönt a mont-gibeli gyönyörűség,
Hogy ketten vagytok és álmotok foglyai.

Ricombre-ok hajtanak előtted sírva térdet,
Gyűrűjük az örök csókért kínálva fel,
És szegény híresek adnák el árnyuk érted,
S távol, tűnődve, tört szívvel halnának el.

S jönnek kalandorok, karjukban csupa rózsa,
Jönnek, és lomha port kavarnak lovaik.
Egy este egyikük dús hajadat kibontja,
S "Ő az!" - kiáltod, és ő lesz az másnapig.

Mert másnap jönnek új lovagok, egyre jönnek,
Bajszos hízelkedők s durvák egymás után,
S ó öröm! győznek és ó Örömem! legyőznek
Lágy csókkal vagy kemény korbáccsal is talán.

S akkor tán eljön a búbánat kora; holdas
Körmöd keservesen tennen húsodba fog
Tépni, és szíved "Ó rég volt, ó messze volt az!"
Sóhajtja sírva, és homlokod ráncolod.

S jönnek özvegy napok beleszőve az évbe,
Temetői napok véres péntekjei,
Ha küzd a fény meg az esős ágbolt sötétje,
Mikor az ördög a feleségét veri.

De - köszönöm neked, ki szemem látni tártad -
Már tudom, hogy nem él szeretve lenn az ős
Árnyban, hová a végnyugvás gubóz, csupán csak
A jó vers, az örök s nyugodtan elidőz.

S valóban nincs egyéb vágyam, hacsak nem innom
A holdat, szíva az egy-emlős éjszakát,
S mindétig élni már logikus szent Nazírom,
Bár a földön csupa érzéki csók a vágy.

Nem, nem kell az olyan szív, amit odaadnak,
Se hűtlen szív kegye, mi oly könnyen terem,
Sem a vigasz, mit a madonnák osztogatnak,
Sem a sok bajt hozó emberi szerelem.

Tisztátlan adomány s bús ékszer valahány még,
S átkos a szerelem mindazért, amit ad.
Nincs egyelőre még anarchista ajándék,
Csupán a béke van, ha véget ért a nap.

Van a riadt anyák rebbenő szeme-kékje,
Vannak a nagy ebek s rejtélyes istenek,
Van a kétely, a düh, s a költők neve végre,
S öröklétük a nem múló márvány felett.

 

A MIRABEAU-HÍD

 

A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
      S szerelmeink
    Mért kell gondolnom arra
Hogy az öröm nem jöhet csak a jajra

      Óra verj az éjszakában
      Megy az idő én megálltam

Maradjunk szemközt kéz a kézbe zárva
      Míg fut örök
    Szemektől elcsigázva
Karunk hídja alatt a Szajna árja

      Óra verj az éjszakában
      Megy az idő én megálltam

Fut a szerelem akár ez a gyors hab
      A szerelem
    Az élet vánszorog csak
És a Reményben mily sok az erőszak

      Óra verj az éjszakában
      Megy az idő én megálltam

Tűnnek a napok a hetek suhanva
      Vissza se tér
    Múlt és szerelem habja
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna

      Óra verj az éjszakában
      Megy az idő én megálltam

(Eörsi István fordítása)

 

 

A MIRABEAU-HÍD

Fut a Mirabeau-híd alatt a Szajna
      S szerelmeink
    Mért jut eszembe az ma
Nem jött öröm nekünk csak jajra-bajra

      Jövel éjjel óra kondulj
      Minden elfut Minden elmúl

Nézzünk még össze kéz-kézben ahogy kell
      Míg karjaink
    Hídja alatt közönnyel
Szalad a víz a kínnal és a könnyel

      Jövel éjjel óra kondulj
      Minden elmegy Minden elmúl

Szalad a szerelem mint lent a gyors hab
      A szerelem
    Az életünk beh lassabb
S a remény bennünk beh erőszakosabb

      Jövel éjjel óra kondulj
      Minden elmegy Minden elmúl

Száll hét a hétre és száll nap a napra
      Nincs mi időt
    S szerelmet visszahozna
Fut a Mirabeau-híd alatt a Szajna

      Jövel éjjel óra kondulj
      Minden elmegy Minden elmúl

(Illyés Gyula fordítása)

 

A MIRABEAU-HÍD

Fut a Mirabeau-híd alatt a Szajna
      S a szerelem
    Mi zúgja, mi sugallja
Hogy minden kéjnek fájdalom az anyja

      Csak szállj le éj az óra üt
      Csak szállj idő én várok itt

Farkasszemet hadd nézünk kéz a kézben
      Kulcsolt kezünk
    Hídja alatt az éjben
Örök hullámok árja foly sötéten

      Csak szállj le éj az óra üt
      Csak szállj idő én várok itt

Fut meg nem áll fut mint az ár a mélynek
      A szerelem
    De lassú is az élet
És a Remény de éget ó de éget

      Csak szállj le éj az óra üt
      Csak szállj idő én várok itt

Napok hetek zuhognak tovafolyva
      Nem kél a múlt
    S a szerelem se újra
Fut a Mirabeau-híd alatt a Szajna

      Csak szállj le éj az óra üt
      Csak szállj idő én várok itt

(Mészöly Dezső fordítása)

 

A MIRABEAU-HÍD

A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
      S szerelmeink
    Emlékük mit akar ma
Az öröm nem jött soha csak a jajra

      Jöjj éj verj óra lassan
         Az idő megy én maradtam

Ne mozdulj szemközt kéz a kézbe várj csak
      Míg a karunk
    Hídja alatt a fáradt
Örök tekintet habverése árad

      Jöjj éj verj óra lassan
         Az idő megy én maradtam

Fut a szerelem mint vize a mélynek
      Fut el a vágy
    Milyen lassú az élet
S milyen hevesen kínoz a remény meg

      Jöjj éj verj óra lassan
         Az idő megy én maradtam

Tűnnek a hetek tűnik a nap a napra
      Vissza se múlt
    Nem tér se csók az ajkra
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna

      Jöjj éj verj óra lassan
         Az idő megy én maradtam

(Rónay György fordítása)

 

A MIRABEAU-HÍD

A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
      S szerelmeink
    Emléke mért zavar ma
Mi volt az öröm ráadás a jajra

      Jöjj el éj az óra verjen
      Száll az idő itthagy engem

Kéz kézben nézz szemembe s közbe tudnám
      Hogy karjaink
    Hídja alatt a hullám
Fut az örök tekinteteket unván

      Jöjj el éj az óra verjen
      Száll az idő itthagy engem

Mint ez a víz elfolyó messzeség lett
      A szerelem
    Milyen lassú az élet
S milyen erőszakosak a remények

      Jöjj el éj az óra verjen
      Száll az idő itthagy engem

Jön napra nap új év válik tavalyra
      Nincs ami a
    Szerelmet visszacsalja
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna

      Jöjj el éj az óra verjen
      Száll az idő itthagy engem

(Vas István fordítása)

A HARANGOK

 

Szép cigányom szerelmesem
Hallod harangok szava kondul
Azt hittük nem lát senki sem
Szerettük is egymást bolondul

De megtaláltak minket itt
A harangok és körülálltak
Magasból nézett mindegyik
S elmondják az egész világnak

Ciprián Henrik jól tudom
Katalin Marie Orsolyával
És Gertrud unokahugom
Meg a pékasszony az urával

Holnap mind rajtam mosolyog
Én nem tudom hová lehetnék
Te messze leszel zokogok
Belehalok az is lehet még

(Vas István fordítása)

 

 

LORELEY

 

                    Jean Sève-nek

Élt Bacharachban egykoron egy szőke szép boszorka
A férfiak epedve mind meghaltak érte sorba

Pörbe idézteté s alighogy látta volt
Nagy szépsége előtt a püspök meghajolt

A szemed csupa drágakő gyönyörü Loreley
Miféle mágustól ered varázslatod felelj

Az életet meguntam a szemem átkozott
Püspök ki belenézett az mind elkárhozott

A szemem lánggal csillogó nem holmi drágakővel
A lángra csak a lángra a férfibűvölővel

A lángjaidban égek gyönyörü Loreley
Megbűvöltél most téged már más ítéljen el

Püspök te nevetsz könyörögj értem inkább a Szűznek
Hogy Isten védje lelkedet adj engem át a tűznek

Kedvesem itthagyott már elment messzire
A halált szeretem s nem vágyom semmire

Szívem úgy fáj úgy fáj már meg kell halni nékem
Magamra nézek és bele kell halnom érzem

Szívem úgy fáj úgy fáj mióta nincs velem
Elindult és szivem megfájdult hirtelen

Rábízta őt a püspök úr három lovas lándzsás vitézre
Az őrült nőt e három a klastromig kisérje

Szemed remeg bolondos Loreley menj tehát
Fekete és fehér lesz kolostori ruhád

És úgy mentek tovább az úton mind a négyen
Könyörgött nékik Loreley szeme mint csillagfény az égen

A sziklafalra föl hadd másszak lovagok
Hadd lássam egyszer még amint a kastélyom ragyog

A tükröm hadd legyen megint a folyam árja
Aztán megyek az özvegyek szüzek kolostorába

A szélbe odafönt kibomló haja szállt
Loreley Loreley három lovag kiált

A Rajnán odalent egy csónakot az ár hoz
Szeretőm benne ül meglátott hív magához

Szívem megédesül lent szeretőm suhan
Előrehajlik és a Rajnába zuhan

Mert látta a szép Loreleyt a folyó habjain
A haja mint a nap ragyog a szeme Rajna-szín

(Vas István fordítása)

 

GUILLAUME APOLLINAIRE:

BESTIÁRIUM, VAGY ORPHEUS KÍSÉRETE*

ORPHEUS

Bámuld e tündöklő hatalmat
S nemes szépségét a vonalnak:
Ez a hang, melyet - hogy a fényből szüremlik -
Pimandroszában Hermész Triszmegisztosz említ.

TEKNŐC

Egek! a Thráknak csoda-lantján
Ujjaimmal végigsuhanván
Sereglik a barmok sora
Teknőcöm szép hangjaira.

LÓ

Világos álmaim hátad megülve szépen
Sorsom szép kocsisod lesz aranyos szekéren,
Rövidre fogja majd a versem gyepleit,
Minden költészet e páratlan gyöngyeit.

LÁMA

E láma gyapja s az, amelynek
Aranyáért Jászón esengett,
Semmi a hajzathoz, amely
Lassan az eszem veszi el.

KÍGYÓ

Lám, a szépségre acsarog
Dühöd, micsoda asszonyok
Keserülték meg haragod!
Éva, Heléna, Kleopátra -
S még emlékszem jó egynehányra.

CICA

Szobámban - hogy értelmet adjon
Neki - mindig legyen egy asszony,
Egy cica a könyvek között,
S mindig baráti szó marasszon;
Mert nem élhetek nélkülök.

OROSZLÁN

Oroszlán, bukott fejedelmek
Fájó képét ki tükrözöd,
Ma már csak ketrecben születsz meg,
Hamburgban, németek között.

VADNYÚL

Ne légy buja és ne lapulj,
Mint a szerelmes meg a nyúl.
De az agyad legyen olyan,
Mint a nőstény, amely fogan.

HÁZINYÚL

Ismerek én még egy nyuszit,
Kit szívesen fognék el élve.
A kakukkfű közt lakozik,
A Szerelem-Völgye ölébe.

DROMEDÁR

Mert volt neki, négy dromedáron
Indult messzi útjaira
Don Pedro d'Alfaroubeira.
Fogadom, én is ezt csinálom,
Mihelyt akad négy dromedárom.

EGÉR

Szép napok, idő-egerek,
Ti rágtok engem észrevétlen.
Nagy ég! már huszonnyolc leszek,
S rosszul - habár kedvemre - éltem.

ELEFÁNT

Mint elefánt ivort, az ajkam
Drága kincseket rejteget.
Bíbor halál!... Én halhatatlan
Zengő szavak árán leszek.

ORPHEUS

Micsoda nyomorék-sereglet,
Száz szem rajtuk s ezer a láb;
Csodásabbak e hártya-testek,
Recés-szárnyúak s mikrobák,
Mint a nagyvilág hét csodája
És Rosamunda palotája!

HERNYÓ

Gazdagságot csak munka hozhat.
Szegény költők, dologra hát!
A hernyó robotolva gazdag
Pillangóvá lényegül át.

LÉGY

Legyeink oly dalokra kelnek,
Miket a norvégiai
Legyektől tanultak, amelyek
A hónak istenségei.

BOLHA

Bolhák: barátok, sőt szerelmek.
Mily gonoszak, akik szeretnek!
Értük hull vérünk untalan.
Kit szeretnek, boldogtalan.

SÁSKA

Íme, a finommívű sáska,
Szent János fő eledele.
Ó, a legjobbak lakomája
Az én versem is lehet-e?

ORPHEUS

Szíved legyen csali, s az egek a medence!
Mert mily édesvizi s tengeri hal lehetne,
Halász, alakra és ízre jobb horgodon,
Mint ez isteni hal: megváltó Jézusom?!

DELFIN

Tengerben játszó delfinek,
A hullámok keserüek.
Hogy néha sírok örömömben?
Azért az élet csak kegyetlen.

POLIP

Kinek tintája égre freccsen,
S vért szív abból, akit szeret,
S még élvezi is, a kegyetlen,
Én vagyok ez a szörnyeteg.

MEDÚZA

Boldogtalan Medúza-fők,
Sok szétszórt, zilált lila hajzat,
A viharnak örülnek ők,
S én is örülök a viharnak.

RÁK

Ó, gyönyöröm, bizonytalanság,
Elmegyünk mind: én, ő, mi, te,
Ahogyan megy, megy a makacs rák:
Hátrafele, hátrafele.

PONTY

Lakva tó mélyét, nádas alját,
Be soká is éltek, ti potykák!
Tán a halál is elfeled,
Bánat halai, titeket.

ORPHEUS

A roppant nőstény-alcyon,
Ámor meg a szárnyas szirének,
Embertelen dalaikon
Hozói ránk megannyi vésznek.
Ne hallgasd - gonosz madarak! -
Csak az égi Angyalokat!

SELLŐK

Sellők, miből fakad mély búbánatotok,
Mely a nyílt vizeken az éjből felzokog?
Tenger, énbennem is különös hangok élnek,
És az én daloló naszádjaim az évek.

GALAMB

Galamb, te szellem s szeretet,
Kitől Jézus urunk eredt,
Én is egy Máriát imádok.
Frigyre is majdan véle szállok.

PÁVA

Tollával a földet söpörve,
E farkát sátorzó madár
Még szebbnek látszik, mint előtte,
Bár a fara kikandikál.

BAGOLY

Az én szegény szívem bagoly,
Mit folyvást fel- és leszögeznek.
Vértől, kíntól már fuldokol.
Áldassatok, ti, kik szerettek.

ÍBISZ

Igen, a sáros árnyba térek.
Így legyen, bizonyos halál!
Gyilkos latinja szörny igének,
Íbisz, nilusparti madár.

ÖKÖR

E kerub az édent dícséri,
Hol, angyalok közt, újra élni
Lesz jussunk, lelkem hívei,
Ha a jóisten engedi.

(Somlyó György fordításai)

 

 

+++++lap tetejére+++++