B. Radó Lili
Messze szálló dal

Magányos vándort messze utadon
mindenütt utólér a gondolatom.

Tudom, hogy hol vagy és merre jársz,
tudom, mid hiányzik és mire vársz,
tudom, kit szeretsz és kitől kell válnod,
tudom a nappalod s tudom az álmod.

Tudom, ha ajkad mosolyra bágyad,
tudom a kínod és tudom a vágyad,
tudom az ujjongásod és a lázad,
tudom, ha dac hajt s űz az alázat,
tudom, ha béke enyhít s hív a harc.

 

 

B. Radó Lili:
Vers varázsa vasárnap

Meleg kályha, régi karosszék mélye,
vasárnap délután. Verset mondok magamban,
szürcsölvén zengő ízét színes szavaknak
s az édes mérget lassan szívemre szívom.
Jaj, Kedves, újra élsz s én megint menekülőben!
Mikor alszom, eszem, vagy beszélgetek vidáman,
azt hiszem, szabad vagyok s magamé már egészen:
Te jössz és szívemre ejted parancsoló kezed
s én látod újra, újra, jaj, újra rab leszek.
Még áltatom magam kissé, hogy tán a vers volt,
(hogy csak szó, mi zsong, s ami megint megejtett,
hogy semmi sem volt köztünk, már arcom is felejted)
de mosolyos nyugalmam elvitted, Kedves, újra.

 

B. Radó Lili:
Part

Mint néma csónak parttól az éjszakába,
Úgy távolodik lelkemtől a lelked.
Vágyakozásod sötét hullámain
Úgy siklik tova s mindig távolabb,
Mintha sohase jönne vissza többé.

Tudom, a hajnal hasadását várod,
Tudom, a kelő napot köszöntöd holnap.
S míg hívő vággyal tovasiklasz tőlem,
Alattad örvény, fölötted a vihar van.
Fuss csak, repülj hát, rajta! Könnyű csónak.

Ha vágyad örvénylő vizei elsimultak,
Vihar múltán, ha nyári nap ragyog,
Az örök mámort, majd ha sehol se lelted:
Vissza fog térni lelkemhez a lelked,
Mert az örök part - mégis - én vagyok.

 

B. Radó Lili:

Új barátság hajnalán

Merengő szemem, ki látóvá teszed,
ki elindítasz utamon, hogy járjak,
ki kiszínezed számomra a nyárnak
sápadt virágát s két karom kitárod,
hogy minden embert magamhoz öleljek:
tudod-e mit teszel velem?

Honnan tudod: a könnyet és a kínt,
ha látó szemmel nézem odakint,
nem fog-e jobban fájni, mint a vakság?
Az úton, melyet lépésem követ,
ismersz-e minden tüskét és követ,
mely megsebez és gátat vet nekem?

Fáradt bimbóját halovány tavasznak
hidegen néztem; ki tudja, a gazdag,
pirosvirágú nyártól hogyan búcsúzom?
Két lankadt karom ujjongón kitárom,
de ha ölelek, ki tudja, mi áron?
Nem Júdás lesz-e, akit szívemre zárok?

Ki bízó kezem nyújtott kezedbe várod,
ismerősnél, rokonnál több: Barátom,
tudod-e mit teszel velem?

 

B.Radó Lili:

Lehiggadni

Le kellene higgadni végre,
nem sírni többet, megnyugodni kissé,
s nem gondolni annyit a szerelemre,
mint a hogy ősszel nem idézi senki
az eper ízét, mert elmúlt évszak gyümölcse.

Le kellene higgadni végre,
nem várni már a nagy csodára,
és nem gondolni semmi szomorút,
ha a kislányunk táncolni tanul
vagy a fiunk későn jön haza este.

Le kellene higgadni végre.
Hátrafésülni símán a hajunk,
s gyakorolni a szelíd bólogatást,
mely azt jelenti fiatalok láttán:
"Bizony, bizony, elmúlik az idő."

Le kellene higgadni végre,
megszokni azt a mozdulatát a kéznek,
mellyel a csészét ingatjuk körbe, lassan,
hogy kávénk alján olvadjon a cukor,
s megtanulni egy könnyű patienceot.

 

 

B. Radó Lili :

Esteledik

Fejünk felett, látod, hogy húznak a darvak!
így repül, szerelmem, felettünk az élet.
Nézd az őszi kertek hervadozó lombját:
pirosló örömünk így fakul meg, hullván.

Jaj, kedvesem, vigyázz, elmúlik az élet,
nincs már víg majális, messze a madár is,
fáradt lombok ölén, futó felhők alatt
halkan hull a harmat.
Szerelmem, este lesz....

 

B.Radó Lili

KIT ÉRDEKEL, UGYAN KIT ÉRDEKEL..

- hacsak nem a férget a föld alatt,
mely széjjelmarja majd az ajkadat -
hogy ember akartál lenni, hű, derék,
s asszony lehettél csak, semmi egyéb.

Kit érdekel, kit érdekelhet már ma
lázadásod s bús éjszakáid száma?
Hajad, ha őszül, s nem karcsú már bokád,
a lelked senkit sem érdekel tovább!

Kit érdekel, hogy sohse voltál boldog,
mert gyarlóságod szégyenkezve hordod?
Vétked lemosni nincsen mód, se vegyszer.
Asszony lettél: véged, ha megöregszel!

 

B.Radó Lili

NÉVJEGYRE,VIRÁG MELLÉ.

Pár szál virág köszönt ma halkan,
mint röpke szavak játszi dalban.
És amint illik ünneplőknek,
díszbe is öltöztettem őket:

az illatuk, mely körüllebeg ma lágyan,
e lenge illat, mely átölel: a vágyam.
S opálos fényben tündökölve, könnyen,
mely róluk hull, a harmatcsepp: a könnyem.

Fogadd hát, Kedves, ezt a kis virágot
szívesen tőlem, s e csendes dalt is.
Látod,
csak üdvözölnek s mit sem kívánnak Tőled,
s ha megfakultak, úgyis eldobod őket.

 

 

 B.Radó Lilli

Esti dal

Oly jó ilyenkor este már,
mikor az izzó nap leszáll
s a csillag csillog csak nekem.
Elgondolom az életem.

Ami elmúlt és ami lesz még,
mit rég megúntam s amit szeretnék,
messziről nézem és nyugodtan,
ami után egykor futottam.

Mire az izzó arc lehűl,
a szív is békés lesz belül.
Öröm, kétség oly messzi cseng
és jól esik az esti csend.

Jó így mégegyszer szemlehúnyva
mindent végiggondolni újra,
a lélek könnyű, mint a pára
s csend van. Elalszunk nemsokára.

 

 

B.Radó Lili:
Fogócska

 

Egy pillanatra, Uram, Isten,
egy pillanatra engedj pihennem!
Minek e hajszás, szívszorító,
véres játékban benne lennem?
Elfáradtam e nagy fogócskán,
Uram, úgy únok felnőtt lenni,
engedj egy kicsit visszamenni
húsz év előttre, kisgyereknek,
sírni, amin a többi sírhat,
s nevetni, amin ők nevetnek.
Uram lásd, sohse voltam boldog,
nézz le egyszer ezer sebemre,
amit szivem helyében hordok.
Simogass engem síma kézzel
s mert hangom halk s az űrbe vész el,
Te szólj helyettem a fogóknak:
ó Kínom, Könnyem, Kétkedésem,
hajszás Harc és ezernyi Verseny,
gyötrött Dalom, sok véres Versem,
Féltés, Gond, ájult Szerelem,
ne játsszatok többé velem,
nem ér a nevem.
Kiállok a sorból.

  

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

 

B. Radó Lili:
Kisfiamnak

Mint mozdony után szürke füstgomoly,
úgy leng utánad lelkem melege,
oly könnyedén, hogy alig tudhatod,
nyári égen nem bárányfelleg-e?

Bárhova futsz az éjszakában
szikrát szór szét utánad,
s e szikrafényben lassan, lágyan
szertefoszlik a bánat.

Sápassza bár idő és élet
selyemhajad ezüstre,
múlhatnak évek s újra évek:
amig vagyok, ameddig élek,
mindig utánad leng e lélek
mint mozdony után a füstje.

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

 

B.Radó Lili
TUDD MEG...

Tudd meg, én Neked fájni akarok,
emlék akarok lenni, mely sajog,
mert nem lehettem eleven valóság.
Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,
hogy ne én jussak róla az eszedbe,
akit engedtél elmenni csókolatlan.

Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
és minden szó, mely kimondatlan maradt.
Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
mely nem a szemem lesz s a mosolygásom
s hiába húnyod be szemed, hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.

Minden hajnal, minden nap alkonyatja,
a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz, minden férfivállon,
s az asszonyod, ha karodba veszed:

mert sohse voltam eleven valóság,
mindenütt, mindig, minden én leszek. 

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

 

B. Radó Lili:
Békült szívvel

Ajándékul, amit szántál nekem,
e néhány évet, Uram, köszönöm.
Tudom, a nyár van hátra még, s az ősz,
mert tánc s a dal s az ifjúi öröm
mögöttem immár messze elmaradt.

Bizony, tavaszom tarka mámora
tovaillant, míg gyöngyöző borához
tétova kézzel poharat kerestem.
De aranyszemű kalászok aratása
vár még reám és egy-egy nyári esten
a béke megcirógat engem is.

Ó, lesz még dús hegyoldal víg szüretje,
szelid verőfény szeptember délelőtt,
és hosszú séták még a tél előtt.

S ha hull a hó majd, köröttem csend, ha leng,
fűtött szobában duruzsol a kályha,
tán jó is lesz már ablakomban állva
nézni, hogy tarka tömegben odalent
ki mást sodor magával most az élet.

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

 

B.Radó Lili:
Csendes dal

Társam, aki nélkülem társtalan
bolyongsz a nagyvilágban, mondd, Neked
sohsem jutott eszedbe az, hogy én
kisérhettelek volna utadon?

Sohsem gondoltad azt, hogy valahol
van egy szerényke dal, amely Neked
szeretne megcsendülni majd először?

Nem gondoltad, hogy egy virág Neked
bontaná ki tavasszal szirmait
és van és él és ajkaidra vár,
hogy azok szívják ifjú illatát?

S nem gondoltál arra, hogy lesz idő,
mikor elfáradt, ezüstös fejed
jól esnék valahová lehajtani?

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

B. Radó Lili:
Tanítónk

Kézen fogott, és megmutatta,
hogy milyen szép a mi világunk.
Az ő szemével kezdtük nézni,
s ma már a magunkéval látunk.

Látjuk hazánkat, életünket,
s hogy mit tud tenni egy-egy ember,
de e tengernyi tarka képet
ő töltötte meg értelemmel.

Ezt megköszönni gyűltünk össze,
s amit mondunk, nem üres szólam,
a szívűnk tiszta muzsikája
csendül e néhány meleg szóban:

amit tudunk, amihez értünk,
az út, amelyen visz a léptünk,
hogy eljussunk egy messze célig,
mind róla vall ma, őt dicsérik
hálás szavaink, neki szólnak,
aki vezetőnk, példaképünk
s jó barátunk:
a tanítónknak!

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

 

B.Radó Lili:
Álomlovag.

Csak álmodnom lehet Terólad,
de álmodhatlak igaznak, jónak
s ami szépet az álom hozhat,
én minddel megajándékozlak.

Álmodom Néked hősi tornát
s vitézi vértet álmodom Rád.
Majd álmélkodón és meglepetve
lantot álmodom a kezedbe.

S álmom műhelyéből így kikerülvén,
hogy Rád aggattam minden földi szépet,
- ó, kedvesem, be furcsa is az élet! -
ébren talán már meg sem ismernélek.

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

 

B.Radó Lili
Telefon.

Csengés.
Egy pillanatnyi csend-rés,
majd újra cseng,
és ujra csend.
Harmadszor is. Egy kissé összerezzensz,
szíved verése gyorsúl, ám kezed
a fele úton tétován megáll.
Vajjon nem sorsod zörget-e ma nálad?

Ó hátha a királyfi érkezik meg
aranybatáron, nagymessziről, teérted,
vagy hívni fognak, valahova messze,
ahova egykor gyermekfővel vágytál!
Szerződés talán? Vagy állás legalább
a kisöcsédnek, kit B listára helyeztek!
Szinházjegy ingyen? Vagy csak rövidke séta
vöröslő fák között, az enyhe őszben,
avval, akit szeretsz, s ki nem szeret?

Egy pillanat még s negyedszer szól a csengő:
mogorva hang rivall rád, hogy a kagylót letedd.

Semmi, kedves. tévedés volt csupán,
akár az életed. 

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

 

B.Radó Lili
KETTEN A TÜKÖR ELŐTT

Nézz a tükörbe: hajam őszül,
a szemed alján szarkalábak.
Nézésed már nem harcos nézés,
s az én szemem is könnybelábad.

Fehér kendővel intek Feléd:
kössünk békét, én régi párom.
Így, deres fejjel, visszanézőn,
mért harcolunk még mindenáron?

Belefáradtam, hagyd a harcot,
hisz oly hamar öregszünk, meglásd.
Nézz a tükörbe: őszülünk már.

Mikor fogjuk szeretni egymást?

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

 

B.Radó Lili
FÁRADT KÖNYÖRGÉS

Vedd le szívemről szeszélyes kezed,
s mint hosszú szolgálatból hű cselédet,
bocsáss el békén. Látod, elmúlt az élet,
míg uram voltál. Már csak pihenni vágyom
s szabadulni, mint keskeny kórházi ágyon
kínjaitól a szenvedő beteg.

A szívem úgyis únt játék Neked.
Minden lépésed tőlem messze vitt,
de emléked, mely ittmaradt nekem,
őrzöm, mint ősi kastélyt régi szolga,
(ne lepje por, ne lépje idegen)
bár tudja, hogy gazdája messze jár
és tudja jól, hogy sohsem jő haza.

Már nincs utam, mely Tehozzád vezet
és békés álmom hasztalan lesem.
Vedd el szivemről, vedd el a kezed
s bocsáss el, hadd pihenjek, Kedvesem. 

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

 

B.Radó Lili
MIÉRT FÉLSZ?

Testvérem, mondd, miért félsz a haláltól?
Nem gyűlölt szerető gyilkos szorítását hozza,
anyád keze ő, s mint a csecsemőnek,
pólyád szalagját szelíden kioldozza.
Hiszed, hogy fél a báb pillangóvá születni,
s hogy az reszket az égtől, amely felé repül?

Testvérem, kedves, ne félj úgy a haláltól!
Várd őt, mint fáradt munkás a szombatéji álmot,
mely robot, rohanás, verejték után már
az ünnep közelgő illatát vetíti.
Boldog, aki elalhat.
Az elmúlás, ha vár rád,
hajtsd le fejed s ne félj, Isten keze a párnád. 

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

 

B.Radó Lili
BŰVÖS KÖR

Véresre zúzhatod az öklöd rajta.
Ha rugdosod, a lábad lesz sebes.
Repülnél? bénán hull le a szárnyad,
könnyedtől ázhat, nem olvad meg soha.

Nincs menekvés, nincsen kiút belőle.
Legyen bár éles, mint a sasé, szemed,
át nem látsz rajta, el nem nézhetsz fölötte.
Eléd mered, fejed fölé magaslik,

merev, mint a fal s áthatolhatatlan
a bűvös kör, mit végzeted vont köréd
világrajöttöd első pillanatában,
s amit úgy hivnak: "Asszonynak születtél."

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

 

B. Radó Lili:
Ne mondd...

Ne mondd, hogy "úgy is jó!" Ne mondd...
Ne mondd, hogy "mindegy!" Nem igaz!
Napod ezer parancsot ont,
s ha nem igyekszel, lemaradsz!

"Úgy is" semmi sem sikerül!
Ha minden "mindegy", célt nem érsz -
csak úgy, ha küzdesz emberül!
Győzni az fog, ki tettre kész...

De azt, hogy "úgy sem", azt se mondd!
Csatát veszt, aki csügged, és
a tett helyett csak könnyet ont...
Az "úgy sem" az a csüggedés!

Hát sose légy reménytelen...
Kövessünk el bár száz hibát,
a győztes az lesz - higgy nekem! -
kit jó szándék hajt s értelem,
és helyrehozni nekilát.

 

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

 

 

B. Radó Lili
Meleg kályha, régi karosszék mélye

Meleg kályha, régi karosszék mélye,
vasárnap délután. Verset mondok magamban,
szürcsölvén zengő ízét színes szavaknak
s az édes mérget lassan szívemre szívom.
Jaj, Kedves, újra élsz s én megint menekülőben!
Mikor alszom, eszem, vagy beszélgetek vidáman,
azt hiszem, szabad vagyok s magamé már egészen:
Te jössz és szívemre ejted parancsoló kezed
s én látod újra, újra, jaj, újra rab leszek.
Még áltatom magam kissé, hogy tán a vers volt,
(hogy csak szó, mi zsong, s ami megint megejtett,
hogy semmi sem volt köztünk, már arcom is felejted)
de mosolyos nyugalmam elvitted, Kedves, újra.

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

 

B. Radó Lili
ALKONYI SÓHAJ

Be jó lenne, ha búcsútlan egyszer
álomba dudolna az alkonyat,
s szívem, az árva, lassan megállna,
mint ahogy nyílt pályán megáll a vonat.

 

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

 

B.Radó Lili
Várni

 

Csak ülsz és várod. Olykor kitárod a karod,
szemedből boldog álmok édes derüje árad,
lelkedről lepkeszárnyon peregnek a dalok,
fiatal vagy és remélsz és harmatos a reggel.

Csak ülsz és várod. Előbb békén, majd egyre jobban
a szíved néha-néha hangosabban dobban,
hogy nyílik már az ajtó, hogy jönni fog feléd; és
ajtód előtt kopog! majd újra halkul a lépés.

 

Riadt szemedben némán fakúl a ragyogás
s ajkadról tört virágként hervad le a mosoly.
Még biztatod magad, hogy jönni fog talán,
de két karod ernyedten mégis öledbe csuklik,
szemedből könny után könny törületlen szivárog,
s míg ülsz ajtód előtt és azt hiszed, hogy várod,
szívedről cseppek hullnak, megannyi vérző kláris,
már nem bánod, hogy nem jön, már nem bánod, ha fáj is
és nem bánod, hogy közben lassan leszáll az éj.

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

 

B. Radó Lili
Emlékül

Te nem szereted, csak a piros rózsát?
Ha rózsaszín vagy sápadt sárga,
Te mindjárt eldobod a sárba?

Neked a hajnal pirkadása nem szép?
Te csak az izzó napot szereted,
meg a ragyogó, azúrkék eget?

Én, kedves sohse leszek napsugár,
csak sápadt pír, csak távoli derengés,
amin az ember egy kicsit mereng; és
virág se vagyok, kitűzni való,
csak fonnyadni, emlékül, szíved mélyén. 

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

B. Radó Lili:
Lelki tusa

 

Az én lelkemben vesztett a szerelem
Az érzelem felett győzött az értelem.
Szerelem! mely úgy lebbent lelkünk tavára
Mint a fecske, mint az ima szárnya
Mely olyan mint összekulcsolt kezek
Egymásba nézők, puhák gyermekek

Becsukott ajtók, szent magunkba szállás
A közös gyertyák, értő megbocsátás!
Ki minden durvát álomszínre festő
Az én lelkemben elbukott a szerető.
Zavart szívem folyton azt zokogja
Nem lehet igaz, csak zavart elme álma
Száz gyertyafény piciny reszkető lángja
Gyulladj körül villódzva babonázva

 

Vedd válladra nyomasztó álmom
Repülj vele messze, át száz határon.
Segítsd meg lelkem, adj tanácsot nekem
Ki győzzön? Az értelem, vagy az érzelem? 

 

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

 

 

B. Radó Lili
EMLÉKSZEL?

Emlékszel még a napra, amikor
először hajoltál tükrödhöz közel,
hogy jobban lásd rémült szemed alatt
a szarkalábakat?

Emlékszel még az estére, amelyen
először fordult mellőled a párod
sétaközben idegen nő után?

Emlékszel az autóra, melyben ültél?
Előtted egy fiú meg egy leány,
s míg átsuhantak a Via Appián
egy csók csendben megült a leány hajában.

Te már ezentúl mindig harmadik vagy.
Te már ezentúl mindig hátul ülsz.
Te már nem látod kettesben a tengert.

Nem fáj, hogy az élet így félretolt?

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

 

B. Radó Lili
Csak a szíved ne...

Csak a szíved ne énekeld ma, költő!
A szív ma luxus, cicoma a lélek,
korgó gyomorról harsan most az ének
s erős ökölről, amely ütni tud.

Győztes ma az, leggyorsabban ki fut
s ha ágy van, néhány rongy és jó ebéd,
ki bánja ma a krisztusok sebét,
kit bánt a lélek töviskoronája?

Fontos az emberben ma egy: a szája,
eszik és csókol vagy olykor felüvöltőn
káromolja az Istent. És Te, költőm,
magadról énekelnél néki most?

A szerelmed, a könnyeid, a vágyad?
Lelked legmélyén vess ma nékik ágyat;
mely visszahív, tán lesz még emberöltő,
de szívedről ma hallgass, hallgass, költő!

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

 

B.Radó Lili
BÉKÜLT SZÍVVEL

Ajándékul, amit szántál nekem,
e néhány évet, Uram, köszönöm.
Tudom, a nyár van hátra még, s az ősz,
mert tánc s a dal s az ifjúi öröm
mögöttem immár messze elmaradt.

Bizony, tavaszom tarka mámora
tovaillant, míg gyöngyöző borához
tétova kézzel poharat kerestem.
De aranyszemű kalászok aratása
vár még reám és egy-egy nyári esten
a béke megcirógat engem is.

Ó, lesz még dús hegyoldal víg szüretje,
szelid verőfény szeptember délelőtt,
és hosszú séták még a tél előtt.

S ha hull a hó majd, köröttem csend, ha leng,
fűtött szobában duruzsol a kályha,
tán jó is lesz már ablakomban állva
nézni, hogy tarka tömegben odalent
ki mást sodor magával most az élet.

 

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

 

B. Radó Lili
VERSEK

Nekem vér és könny, izom és ideg,
nektek csupán szó: izzó vagy hideg.

Nekem egy villanás velőmön keresztül,
nektek röpke ötlet: pillátok se rezdül.

Nekem elérhetetlen vágy, mely elveszít,
tinektek könnyű sóhaj és jól esik.

Nekem vak szenvedélyek, kegyetlen várurak,
tinektek téli estén elfutó hangulat.

Ha vér, ha vágy, ha vád, ha könnyes szó, vagy nyersebb:
nekem az életem. Mindenki másnak: versek.

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

 

B. Radó Lili:
TAVASZI FOHÁSZ

Langyos eső, tavaszi eső,
áztasd lággyá a téli földet
s míg magva dús kalászba szökken,
millió virága karcsún
tárja tarka kelyhét az égnek.

Langyos eső, könnyek esője,
lágyitsd termővé szivem földjét,
hogy szűz virágát szent csokorban,
kincses kalászát kéveszámra
szerelmesemnek elvihessem.

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

B. RADÓ LILI:
ÜNNEP

Köszönöm, hogy ünnepnek tekintesz,
hogy szíved bíborborával vársz reám
és ó-ezüsttel terítesz miattam;
s hogy el ne fussak előled riadtan,
lelked titkos, százegyedik szobáját
virággal díszíted fel énnekem.

Tiéd minden ujjongó énekem,
Tiéd lelkem szivárványos zománca,
Tiéd a derű, mely rólam szerteárad,
nem hozok kínt, se sóvárgást, se vágyat,
örömnek jövök, sohase verlek láncra,
ünnep leszek, mert ünnepként fogadtál.

<><><><><><><><><><><<><><

<><><><><<><><><><><><><><

 

B.Radó Lili

Barátom, társam, testvérem, ember!

Még mindig nem tudsz beletörődni abba,
hogy egyedül vagy?

Még mindig azt hiszed, bolygó vagy, mely egy másik bolygóban társára talál;
hogy fűszál vagy és sokadmagaddal rét leszel; hogy hangya vagy és sokan vagytok
egymás segítségére a hangyabolyban? Vagy azt hiszed,farkas vagy s ha együtt
ordítasz a többivel, megtűrnek maguk között talán?

De értsd meg hát végre, értsed meg és hidd el, hogy egyedül vagy!
Nem vagy bolygó, sem fű, sem bogár, csak ember vagy, örökké társtalan.

Simogatásban, csókban, ölelésben és könnyben, szeretetben és szánalomban, mindíg,
mindenütt magányos maradsz.

Kérdezd csak meg a csendet, mely körülvesz, mikor álmatlanul fetrengsz ágyadon,
a könnyedet, mely letörletlenül pereg pillád alól, a kiáltásod,amelynek
visszhangja nincsen, kérdezd meg őket, van-e valakid?

A villámot kérdezd, mely a házadba csap, a két kitárt karodat kérdezd,
mely ereje fogytán lecsuklik, Jézus sebeit kérdezd meg, kérj feleletet
Jehova bosszúálló szemétől. Buddha merev ajkától követelj választ a kérdésedre,
nem vagy-e egyedül?

És mégis, mégis, tárd ki a két karod, inaszakadtáig ölelésre tárd,szíved,
ha vérzik is, tenyeredre tedd, magasra emeld, hogy lássék,messzire, és kiálts,
ha ronggyá szakad is a tüdőd, őrtálló katona,posztodon maradj!
Ha köd ereszkedik le, ha dér szitál reád, ha
ágyútűzben állsz, vagy végigver a vihar, te tárd ki a két karod,ölelésre tárd,
mert hátha egyszer kisüt még a nap, valahonnan tán nyúl egy kéz feléd,
hogy hidat verjen a parttalan folyón, mely elválasztja az embertől az embert.

 

 

+++++lap tetejére+++++