Baranyi Ferenc versei

2012.02.25

KÁNKÁN

Hely Kati táncol, hej, Kati járja,

mert Kati, kicsi Kati táncos-lány,

dübörög a vastaps, dübörög a színpad,

reszket a jegenyefa-tákolmány.

Táncdobogásra fájdul a szívem,

bánata tenyeremen elcsattan.

S kicsi Kati járja, legelik alakját,

hej, Kati, de szomorú kedvem van!

Röppen a rokolya, ha dübörög a palló,

s röppen a Kata haja, kifakad aranyló

fürtjei-zuhataga pihe-puha vállán,

s száll a lány a fürtjei árján!...

Fodrai ívén

surran a szoknya,

gyorsul a kánkán

és Kata ropja,

ropja, kerengi,

és vagy ezernyi

férfi szeme sugara tömörül a lábán.

Járja, járja egyre csak,

s kéz a kézzel egybecsap,

dörrenő a vastaps-orkán,

ráncok árka bodorul a szoknyán,

hej, de szálló, ledér is az a rokolya,

hej, de bántó, kacér a Kata mosolya,

hej, de szálló, hej, de bántó,

fél világért, hitemre, nem adom oda!

(Csönd. Legördült réges-régen már a függöny.

Képeimet tagjaidról összegyűjtöm.

Testet formálok belőlük, szép egészet,

úgy egészben szívesebben szeretnélek.)

(1960)

ROSKADÓ ALÁZAT

Az apró hallgatások csönddé hatalmasultak,

csak te lehetsz a vétkes, ha majd talán megúnlak,

hol már az a hiú láz, mi színes-lenni sarkallt?

Elmaradtak a csokrok, a sarki málnafagylalt,

nem várod el te sem már, mit úgyis elfelejtek:

a semmiség csodáit, a kéretlen figyelmet.

Szeretlek. Biztos így van, mert félek néha tőled,

hogy elveszíted egyszer mindent-bíró erődet,

hogy felbőszít a vakság, mely téged meg se látva

űz nálad haloványabb heveny-nők mámorába,

és lázadón ragyogsz fel, mert fájni fog, megértem,

nagy fények birtokában - maradni észrevétlen.

Mert szép vagy, mint a vadvíz színéről gyűrűző nesz,

melyből a partra érve nyugalmas esti csönd lesz,

mely fel sem fogható már, még sóhaját se hallod,

csak titkos lebbenését érzékelik a partok.

Szép vagy, akár a csöndben a rezzenéstelenség,

és mint borús szemekben a könnybe-bújt meleg-kék,

és szép, akár a lelkem legmélyében fakadt dal,

amit magam se hallok és mégis megvígasztal.

De hallgattál az első csokor-elmaradásnál,

és hallgattál az első kijózanult varázsnál,

nem kérdeztél, ha kérdést olvastam a szemedből,

csak hallgattál szorongva. Féltél a felelettől.

S törődött hallgatásod csönddé hatalmasult már,

Jaj, nem lehet szerelmünk korán ősszé fakult nyár!

Vívj ellenemre harcot, ahol megküzdve érted,

vér-áldozásaimból derül ki: mennyit érek,

hidd el: téged silányít a roskadó alázat,

tüzeiddel gyötörj meg, mint sorvadót a lázak,

a lappangó bajoknál tisztább a látható kór:

jobban küzd gyógyulásért, ki sír a fájdalomtól.

(1963)

MINDKETTŐ EMBERÜL

Szeretlek. Tőlem el ne várd

szokott módját a széptevésnek,

téged aláznának meg a

bókká butított esküvések,

mért mondjam: csodaszép a szád,

mikor csak oly szép, mint az átlag,

te is tudod: az úgyse vagy,

akinek vágyra gyúlva látlak.

Egérfogáshoz épp elég

egy csöpp szalonna - macska sem kell,

cincogó lányokat szokás

lábról levenni közhelyekkel,

az ő receptjük ismerős:

célzás ruhára, hajra, gyengéd

figyelmességek közt nehány

jól időzített szemtelenség -

ez csapda csak s nem taktika,

nem bámulat, de szánalom kél

az áldozat iránt, kiért

fölös hűhó a macskafortély,

mikor csak bársony bőrödért,

s csodás ívű szádért dícsérlek:

arcod ne fesse hálapír,

Inkább haragpiros önérzet.

Tedd, hogy remek melled mögött

bonyolult szívedig találjak,

s ha szíved méltónak ítél,

fizesse értem meg az árat,

nászunk legyen ellenfelek

vívás utáni kézfogása,

egymás próbáját miután

mindkettő emberül kiállta,

amikor már nem érdekes

ki nyert, vesztett, hol több a sebfolt,

amikor csak egy lelkesít:

kettőnkhöz méltó küzdelem volt.

(1963)