Tiszteld a nőket! Ők szövik és fonják

földi sorsunkba a mennyei rózsát!

/Friedrich Schiller/

Friedrich Schiller:
A nő méltósága

Tiszteld a nőket! ők szővik és fonják
Földi sorsunkba a mennyei rózsát,
Szövik a szerelem hű kötelét.
Rajtuk a báj szűzi fátyola lengve,
S élteti szent kezük egyre
A nemes érzelem tiszta tüzét.

Szűkek a vad férfivérnek
A valóság gátjai,
Lelke csak a szenvedélyek
Tengerére szállna ki,
Egyre messzebb űzi szomja,
Szíve nyugtát nem leli,
Messze bolygó csillagokba
Csalják álma képei.

Ámde varázsosan úgy megigézik:
A szökevényt a jelenbe vezérlik
Visszaterelve szemükkel a nők,
Itt a honuk: megbújva szerényen,
Élnek a szükkörü otthon ölében,
A természet hű lányai ők.

Küzdelemre lett a férfi,
Zord erővel zúzva jár,
Vad haraggal tud csak élni,
Nyugtot, enyhet nem talál;
Mit teremtett összedúlja,
Vágya sodra egyre nő,
Mint ahogy kisarjadt újra
A levágott hidrafő.

Hirre, babérra a nő sose vágyott,
Ő csak a percről szakaszt le virágot,
Táplálja szorgosan és szeretőn,
S dúsabb, szabadabb, bár kőbe zártabb,
Mint az, a képzelet és a tudás nagy
Titkai közt s egein lebegőn.

Csak magának él a férfi,
Nyers és büszke, keble jég,
Szívvel nem tud érni,
S elveszíti édenét;
Lelket lelken nem cserélhet,
Boldog könnyre nem fakad,
Zord szívét a harcos élet
Zordonabbra edzi csak.

Ám, ahogy éri zefir puha ujja,
Zeng az eolhárfának a húrja:
A szelid asszonyi szív is olyan;
Sajdul a lelke, ha látja a kínok
Gyász-jelenéseit, és szeme csillog
Mennyei gyönggyel harmatosan.

Birtokán a férfinépnek
Az erősebb joga áll:
Kardot ránt a szíta érvnek,
És a perzsa szolga már.
Nyers haraggal összecsapva
dúlnak a vad ösztönök,
S úr ott Erisz durva hangja,
Honnan Kharisz elszökött.

Ám szelid arcuk esdő mosolyával
Jönnek a nők az erény jogarával,
Hamvad elöttük a láng, a viszály;
S minden erő, noha dúlt dühe váltig,
Nyájasan engedelemre juhászik,
És ami széthúzott, egybetalál.

B. Radó Lili: Ragyogj!
/A nő dícsérete/

Ragyogj, mert szeretetre születtél,
mert az élet hordozója lettél,
Ragyogj, mert érzelmek élnek benned,
értelmet adva az életednek.

Ragyogj, hogy erőt sugárzó lényed
szülője lehessen a reménynek.
Ragyogj, mert a közöny sivársága
nem vethet árnyat a napsugárra.

Ragyogj, mert szép vagy és ragyognod kell!
Mert lelkedben rejtett csillag tüzel,
Ragyogj, mert Isten üzenete vagy!
Szebb lesz tőled a világ, s boldogabb!

Garai Gábor : Nők

Szemünkben megnézik maguk, 
megnézik futtában a nők; 
alkalmi tükreik vagyunk, 
fényünkön átrebbennek ők. 
És büntelen mennek tovább, 
ha elkapták tekintetünk, 
s mi - villogok s fakók, simák - 
szilánkjainkra széttörünk. 
Végül homokká porladunk 
bontó sugaraik alatt, 
testünkből csak keret: a csont 
s a fekete foncsor marad. 
S a fekete foncsorban is 
gyilkos tekintetük ragyog, 
mely földre vont és sírba vitt 
és mindhalálig ringatott. 

Tavasz hajnalán Róluk emlékezünk,

A nőkről, kiknek Életünk köszönhetjük.

Ki mindent Megtesz értünk, a nő,

Dajkál, ápol, És felnevel ő.

Hálánk szálljon Lányra, anyára,

Ki a családot Összetartja.

Szépséges nők, Jó asszonyok,

Kívánunk boldog, Víg nőnapot.

Lágy szellők hangját hallgatom

a nőnapon, a nőnapon.

most néhány szót kell mondanom,

ez alkalom, ez alkalom...

Mert nincs annál szebb álomkép,

úgy gondolom, úgy gondolom.

Ha kezünk fogja női kéz,

ezt jól tudom, ezt jól tudom...

 FÜST MILÁN: OBJEKTIV KÓRUS
A NŐ DÍCSÉRETE

Ó játékos ujjaid, ó finom szíved: picinyke serleg,
Ó lágy ágyékod s langyos, édes, leglágyabb hasad,
Ó fenylő fogad: lágy, olvadó száj csiszolt, édes műszere.
S finom ereid: kék, felejthetetlen hímzés drága testeden,
S ó finom belső szerveidnek egész ékes bársony-tokja te!!
S ó finom anyag te, sokkalta, sokkalta finomabb annál,
Ki téged szeret!!
S ó drága bor, amelyből ittam én: te édes, édes,
Kecses, csodálatos, tündöklő, drága asszony!!
Ebédnél ülsz és látlak én: eszel
S iszik olvadékony, édes ajkad, úszó, szép szemed...
Ó kecsesség, látlak én: most enni, inni látlak
S most elhiszem: te átesel az életünk nem egy csúf állapotján
Kecses, nemes mozgással így: felejthetetlenül
Ó látlak én és lásd és lásd: szeretlek én
Im könnybe lábadt bús szemem amig dícsérlek!!!

* E kórus alatt a drámai vers egy faját értem, melyet az elképzelt kar vezetője társai zenekísérete mellett elszavalna nagy tömeg nevében, tehát objektíven szólván. F. M.

Szalai Borbála:
Az első hóvirág

- Hallod-e, napocska!
Hol késik meleged?
Nézz csak a naptárba:
Nők napja közeleg!
Hol szedjek anyunak
néhány szál virágot?
Hiába keresek,
egyet sem találok.
Kiskertünk dermedten
alszik a hó alatt,
sarkában tőzike,
hóvirág nem fakad ...
Hallja a napocska,
leheli melegét ...
Reped a hópaplan,
csermely fut szerteszét,
s hó alól álmosan
kidugja buksiját
kiskertünk sarkában
az első hóvirág.
Sebaj, hogy nem nyílt ki!
Beteszem pohárba,
s hófehér szirmait
nőnapra kitárja.

Charles Baudelaire: Himnusz

Aki a legdrágább, aki a legszebb,
aki fény bennem, ragyogó,
az örök bálványnak, a szentnek;
üdvözlet, örökkévaló!

Úgy árad szét az életemben,
mint sóval átjárt levegő,
ő az öröklét vágya bennem,
kiolthatatlan vágyam ő.

Örökfriss illatpárna, melytől
édesül egy drága szoba,
felejtett tömjénkupa, melyből
fűszer száll egész éjszaka:

hogy fejezzelek ki szavakban,
romolhatatlan szerelem,
öröklétemben láthatatlan
pihenő, gazdag ámbra-szem?!

Aki a legdrágább, aki a legszebb,
aki fény bennem, ragyogó,
az örök bálványnak, a szentnek,
üdvözlet, örökkévaló!

Szuhanics Albert :

Március nyolc

Karcsú bokájú március
te lész az ifjú lány,
Ki tündérszárnyakon jön el
új tavasz hajnalán.

Fény, napsugár arany hajad
szemszíned ibolya,
Dédelgeted a kis tavaszt,
miképp egy jó anya.

Ímé eljő a nagy ünnep,
köszöntünk női nem!
Csak veletek lehet örök
az élet, s szerelem.

Férfi párja, szépség, család,
otthon, gondoskodás,
Jövőnk álma, szívünk vágya
általatok csodás.

Tavasz illat, édes hölgyek
sóhaján kis lepke,
Hőn vonzó vágy, szívszerelem
álmok végtelenje...

Ünnepeljünk, március nyolc
megérintesz minket,
Szebbik nemnek adjunk bókot,
s férfi-szíveinket!

Hisz minékünk ez a világ
nélkületek nem kell,
Nő és férfi, kéz a kézben...
így ember az ember!

Március nyolc üzenete,
megújul a világ,
S tündérkertjének közepén
NŐ a legszebb virág.

William Shakespeare:

LXXV. SZONETT

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

S tavaszi zápor fűszere a földnek;

Lelkem miattad örök harcban él,

Mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;

Csupa fény és boldogság büszke elmém

Majd fél: az idő ellop, eltemet;

Csak az enyém légy, néha azt szeretném,

Majd, hogy a világ lássa kincsemet;

Arcod varázsa csordultig betölt

S egy pillantásodért is sorvadok;

Nincs más, nem is akarok más gyönyört,

Csak amit tőled kaptam, s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,

Részeg vagyok és mindig szomjazom.

George Gordon Byron:

AHOGY ITT JÁR-KÉL

Ahogy itt jár-kél, szép, miként

a csillagtüzes éjszaka;

fénybe árnyat és árnyba fényt

szűr arca, szeme, mosolya:

oly szelíden ragyog felénk,

ahogy a vad nappal soha.

Egy sugár még, egy árnyat el, -

s a fele báj nem volna itt,

a varázs, mely arcán tüzel

s belengi holló-fürtjeit

a drága fej körül, amely

égi eszmékről álmodik.

S mi ajkán s homlokán lebeg,

az a pír, az az eleven,

s az a derű a szeretet

munkáját zengi édesen:

földi jóságot és szívet,

melyben tiszta a szerelem.

Kosztolányi Dezső : Nők

Nem kamasz-szerelem kis hevületében
beszélek.
Az élet közepén, megkoszorúzva női karoktól
vallok,
nõk, rokonaim.
Most már elmondhatom, hogy oly közel voltatok hozzám,
mint senki más,
s szeretlek is benneteket.
Zavarosak, mint én,
termékenyek, mint én,
zavaros források, melyekbõl aranyat mostam,
igazi aranyat.
Természet tündérei, szeszélyesek és kiszámíthatatlanok,
de igazabbak
a meddõ gondolatnál,
a büszke hazugnál,
a csontos, ijesztõ, gyilkos férfinál.
Hová is futhatnék én,
kócos fejemmel,
költészetemmel,
rettenetesen cikázó tétovaságommal,
ha nem volnátok ti,
megértõk, megbocsátók,
elvtelen szentek,
jámbor pogányok,
bizonytalan jók,
valóság hû sáfárjai.
Ha varrtok, vagy vajat mértek,
kirakatot szemléltek komolykodó szakértelemmel,
s hócipõben topogtok, kecsesen, de balogul is, mint az albatroszok,
fölkacagok az örömtõl, hogy vagytok,
és én is vagyok mellettetek.
Hozzátok kötözött engem a végzet,
örökkévalóan,
köldökzsinórral, azután a vágyak
eleven kötelével,
hogy mélyetekben keressem az utat az élet felé,
s öletekbe ejtsem le terhes koponyámat.
Nem egy, hanem mindegyik.
Mindegyik leányom, mindegyik feleségem,
mindegyik barátnõm, rejtélyes kedvesem.
Mindegyik anyám.

+++++lap tetejére+++++