Üzenő

Amikor a fák égig érnek,
és meséket mondanak a tündérek,
akkor gyere...

amikor a hold fényesen világít,
s a bársony-éj utolsókat ásít,
akkor gyere...

amikor a harmatcsepp énekel,
s rá messzi-szellő felel,
akkor gyere...

amikor Isten lejön közénk,
s minden, mit hozott, a miénk,
akkor gyere...

amikor győztél a sötét éveken,
s, ím, valaki Neked üzen,
akkor gyere...

várlak,
Kedvesem...

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

Őri István
Néha túl sok az élet

Néha túl sok az élet

túl sok a könyörgés
a kimondott szavak
a hasztalan beszéd
néha jó lenne megpihenni
valaki karjában csendben lenni
valaki illatán elbódulni
mákonyos örök álomban
valakit megtalálni
s többet fel sem ébredni
mert minek?
a további szavaknak
a további hazugságoknak
ígéreteknek
fogadkozásoknak
melyeket úgy sem tartok be
mert nem lehet betartani őket.

Néha jó lenne
ránézni valakire
s ő visszanézne -
semmi több -
néha jó lenne hinni
hogy ez eljön egyszer
néha jó lenne álmodozni
léhán, felelőtlenül
néha jó lenne
játszani az élettel
táncraperdülni vele
könnyedén, boldogan
néha jó lenne azt hinni
hogy az élet ilyen
s majd fogunk
táncolni is
néha jó lenne
hinni és remélni
néha jó lenne -
élni.

Néha jó lenne
nem ilyesmiket írni
néha jó lenne
csak sírni
csak sírni
néha jó lenne
Istentől valamit kérni
nem sokat
csak annyit:
Uram, könyörülj rajtam
s engedj élni!

Néha túl sok az élet
s mégsem hagyom abba
görcsösen élek
ragaszkodom ahhoz
ami nem is az enyém
s ami csak por a porból
s egy kis lélek
mely remél.

Néha szeretnék
melletted lenni
nem lángolni, nem égni
nem szeretni
nem térdelni előtted
és vallomást tenni
csak nézni szép szemed
érezni illatod
s hallani lélegzeted
midőn a láthatatlan lég
benned életet teremt

csak nézni...

s akkor
könnyebb lenne az élet
akkor kicsit érezném
hogy élek
akkor az ima is erővel telne
s a könyörgés igazabb lenne

akkor...

akkor...

mikor?...

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

Várlak, ha jössz...

Várlak, ha jössz
várlak, ha nem
vártalak tegnap
várlak ma
várlak holnap
várlak örökkön örökké
várlak erényben
várlak a bűnben
várlak, 'milyen vagy
hűtlen-hűségben
várlak a Mennyben
várlak a pokolban
hogy együtt énekeljünk
az angyalokkal
vagy üvöltsünk a kíntól
mert örökké égünk
- Együtt...
várlak, hogy várjuk
a feloldozás üzenetét
- Veled...
Várlak...
és nem jössz
szólítalak...
és nem felelsz
kereslek...
és nem talállak
önmagam sötétje fedi el a tájat -
várlak...
várlak...
várlak...
Elnyel a múlt
szaggat a jövő
a jelen elröppent
Nélküled semmi nincs
- nehéz várni...
de kell!
ha nincs is remény,
akkor is
várni kell!
Rád
mert hátha egyszer feltűnsz
az úton, ahol én is megyek
hátha szembe jössz velem
hátha felismerjük egymást
hátha Te is rám vártál
mint én Rád
hátha megállunk
egymással szemben
és azt mondjuk:
"Itt vagyok!"
hátha megfogjuk egymás kezét
és elindulunk egy másik úton
egyfelé, együtt
hátha megérkezünk valahová
és azt mondjuk:
"Hazaértünk. Menjünk be,
ez a mi otthonunk."
s hátha ott boldogok leszünk
örökkön örökké
mint a mesékben
mint az imákban
mint az elsuttogott vágyakban
mint a gyötrelem sikolyaiban
mint - az életben
Várlak...
gyere...
próbáljuk meg újra
hátha...

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

Őri István
Kedvesem
 

Kedvesem,
szép reggelt,
szép napot,
szép estét s holnapot
tiszta perceket,
mint téli a hó ragyog
életet,
mosolyt,
öröméneket
s mindent,
mire vágysz
- kék szemet
és két kezet,
mely kezedben alszik
és két szívet,
mik egybedobbannak
s mitől a félelem kialszik
és lépéseket
és szellőt, kék eget
és álommadarat
és úttalan utakat,
hol csak mi megyünk
mit csak mi ismerünk
mit ha végigjárunk,
már semmire sem vágyunk,
mert megnyerjük a legnagyobbat:
az Életet Veled
és legyen sok madárdal ma Neked
és dobogjon hevesen kis szíved,
ha ismerős hangot vélsz hallani
ott belül, hova a lelked jár
szerelemet játszani - velem
és ha sétálsz az udvaron
kedves papuccsal lábodon
ne érintsd a füvet
szállj, repülj,
mert mosolyom követ
s visz át mindenen
Kedvesem
szép napot Neked
és szép holnapot
és szép éjszakát,
mikor a hold ragyog
s éj hajadat ezüsttel hinti be
és a bársony égből
megannyi csillag
ámulva tekint a földre le,
mert ilyen szép még az égben sincs
hiába gyémántragyogás,
minden égi kincs
hiába égi ösvények
bűvös fénysora
minden hiába,
mert itt lent van a csoda...
Te
ki lejöttél hozzánk kedvesen,
ki köztünk élsz szerelmesen
Szerelmesem
szép perceket Neked
szép órákat,
napokat,
éveket
Életet - Veled.

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

Őri István:
Döbbenés

Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszíthetlek,
S arra, hogy nem elég, ha csak egyszer mondom,
hogy szeretlek.
Hogy bármikor történhet veled, vagy velem valami,
Hogy milyen jó hangodat hallani.
Arra, hogy milyen nehéz néha őszintének lenni,
És milyen könnyű egy szóval megbántottá tenni.
Hogy meg kell mondani, ha valami fáj,
Arra, hogy mindent tönkretehet egy összeszorított száj.
Hogy túl rövid az élet arra, hogy veszekedjünk,
S, hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk.
Arra, hogy mindig kell, hogy legyen erőnk arra,
hogy nevessünk,

És mindig kell idő arra, hogy szeressünk.

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

Bánatkergető

eredj, bánat, huss!
hamar messze fuss!
hagyd el szívem,
hagyd el lelkem,
sötétségre juss!

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

ALTATÓ

Tiszta Hold, csendes Szél
éj sötétje táncra kél

tündér szárnyán itt terem...
Aludj, aludj, Gyermekem...

Fényes Hold, kedves Szél
halld hát kicsim, mit mesél:
"Túl hegyeken, túl tengeren
birodalmát tündéreknek, ott lelem..."
Aludj, aludj, Életem...
Gyémánt Hold, könnyű Szél

ülj hátára és ne félj
szálljunk együtt messze, el...
Aludj, aludj, Kedvesem...
Csendes álmod, ó, be jó

vigyázzon rád Hold Anyó!

Kicsi szemed csukva már
selyem-lelked messze jár...
Piros ajkon álom kél...

röpítsd messze, pajkos Szél!
lássa mind, mit látni kell,
Tündérország oly közel...
  Szállj, szállj, messze szállj

siess, Gyöngyöm, meg ne állj
szerelemre, boldogságra
új hazádban rátalálj...

  Aludj, aludj, Gyermekem...
Aludj, aludj, Mindenem...
Aludj, aludj, Kedvesem...
Aludj, aludj, Életem...

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

Hangtalan mesék

Mikor kezünk összeér
ajkunk szerelemről mesél
hangtalan szavakkal
néma imádsággal
veszett vágyakkal
selyem-suhogással
bársony takaróval
szelíd öreganyóval
bottal topogóval
bölcsen mosolygóval
élettel
álommal
mesével
valóval
szívből szólóval
szívnek adóval

mikor kezünk összeér
szemed szememhez ér
hangtalan szavakkal
végtelen vágyakkal
szerelemről mesél

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

Őri István:
Gyertek...

Gyertek, menjünk fel a világ legmagasabb hegyére,
s tartsuk oda arcunkat a szélnek, hogy
megtisztítson minden rossztól,
amely ránk ragadt.
Gyertek, menjünk el a mezőre,
s érintsük meg kezünkkel a harmatos füvet,
hogy megtisztítson minden rossztól,
amely ránk ragadt.
Gyertek, menjünk el a legmélyebb barlang mélyére,
s tartsuk oda lelkünket a csendnek, hogy
megtisztítson minden rossztól,
amely ránk ragadt.
Gyertek, fogjuk meg egymás kezét szorosan,
s adjuk oda szívünket egymásnak,
hogy boldogok legyünk.

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

A porszemek útja

...s ha nincs is szél,
sem szellő,
sem fuvallat,
s ha vad orkán
nem is tör száraz ágakat,
a láthatatlan kis testek
szerte szállnak,
neki a világnak,
s megtörnek mindenen,
mert parányok lettek,
s a világ végtelen
megtörnek a fényen,
az árnyon,
a homályon,
megtörnek a sziklák élein,
s félve szállnak
egyre feljebb,
pedig nem hajtja őket semmi,
csupán semmiségük ereje...
láthatatlan lapjaikat
ezüsttel vonja be a hold,
arannyal a nap,
s csillagok fésülik
gyémánt-hajukat
mosolyogva, büszkén,
ezer-szép alakban látva magukat
a sötét éjben,
porrá vált porszemek
gyönyörű szemében.

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

Álom-ének

Az álmok tengere furcsa szerzet
ott lélek léleknek üzenhet,
s szív vallhat szívnek szerelmet.
Ott minden - mi itt nem - lelhető
ott vagyunk Isten is - világot teremtő. 

Az álmok világa furcsa szerzet
az álmokban virág vall virágnak szerelmet
az álmokban, ki' van, mind angyalok
fejükön fénylő tündér-glória ragyog.

Az álmokban ritkán van szenvedés
s ha fáj is, mit élsz - jön az ébredés.
Az álmokban zöld a fű, és minden vidám
az álmokban mindig süt a nap,
mint szép őszi délután,
amikor Ő jött feléd,
megfogtad szép kezét,
s azt hitted, mindez örök... -

Az álmokban így van mind' -
a valóban mögöttünk az Élet sündörög.
De sebaj! újra itt az éj,
csukd be szép szemed,
álmodj és remélj!

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

Őri István:
Te vagy a csend

Te vagy a csend
Te vagy a társ
a magány elfut előled
a rossz jóra válik
s én mégis félek...
Tőled?
nem!
akkor mitől?!
magamtól
mindentől...
ha csend vagy,
boríts be életem,
hogy ne halljam
a világot
ne halljam
magamat,
a szűnni nem akaró
szívdobogást...
meg tudod tenni?
csak egymásban lenni
csendben
mozdulatlanul
sokáig
Veled, velem
hogy elpihenjenek
a hangok
s közeljöjjön a végtelen...

Te vagy a csend

Te vagy a társ

Te vagy?...
<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

Kövek

holdtalan éjszakán találtam rád
mélybe nyúló rögök mutatták az utat
barlangok szája világított a föld alól
mosolygó árny voltál az Egyetlen Úton

hangtalan dobbantak a léptek
a virágok felébredtek álmukból,
és csodálkozva néztek körül
látni akartam, ki takarja a végtelent

nem jöttél közelebb, ezért odamentem hozzád
hasonlítottál önmagadra a homályban
a csillagokat hívtam segítségül, hogy felismerjelek,
mert a barlangok sötétje nem volt elég

megsimogattam az arcodat és nem mozdultál
megöleltelek és felsikoltott az éj
megfogtam a kezedet és hozzádfagytam
elindultam hozzánk, de nem jöttél velem

azután megkérdeztelek:
te...
ki... vagy?...

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

Kérdések Hozzád

mit mond a szem a szemnek?
az ajkak, mondd, mit üzennek?
a kéz, ha kézre lel,
mondd, nekünk mit felel?
mit mond a szív, ha Néked dobban,
mit mond a láng, mi Érted lobban?
mit mondok én, ha kérdezel,
mit mond a karom, ha átölel?
s mit mondasz Te, Kedvesem?
ha kérdezlek,
ugye nem játszol velem?
ugye szíved az,
mi szól álom-éneken,
s ő mondja a szót,
mi Mennyország nekem:
Szeretlek, Életem!

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

Őri István:
Egymásra hajló fák között....

Egymásra hajló fák között,
boldog élettel hátam mögött
mennék Veled
nem számolnám a perceket
átölelném az éveket, s
Téged

Egymásra hajló fák között,
feledett árnyak mögött
mennék Veled
nem néznék hátra már soha
léptem nem lenne tétova
mert éreznélek
Téged

Egymásra hajló fák között
szemem szemedbe költözött
testünk zöld fénybe öltözött
eggyé lettünk a fákkal
a titkokkal, a világgal
Veled

Egymásra hajló fák között,
megálltunk egy tisztás fölött
s nem mentünk tovább,
mert megtaláltuk
a Tündérek Otthonát
Veled...

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

Örök tánc
 

Amit a sorstól csak kérhetünk:
legyen örök tánc életünk
dallamok, ének, léptek, suhanás
könnyelmű-könnyed, szélvész-rohanás.

Mindegy! Csak táncoljunk!
erősen fogd kezem
ölelj, szoríts,
égess el örök táncban
szerelem!

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

 
Őri István

Mondd, mi lesz

...Mondd, mi lesz, ha megtalál az érzés?
Mondd, mi lesz, ha hív a messzeség?...
Mondd, mi lesz, ha érzem: mindez kevés?
Mi lesz, ha menni akarok - hozzád! veled!
Mondd, mi lesz, ha csak álmodom kezed?
s az utat, mely feléd vezet?...
akkor meghalok
csendben, szótlanul
elmegyek oda, ahol a madár se jár
és várok a feltámadásig
mert ott mindenki vár
és beszélgetek velük
elmondom életem
mindent, ami történt velem
és beszélek rólad is
arannyal csillogót
gyémánt szivárványt
tűzzel lángolót
mert szeretlek itt is
ha bár csak lélek vagyok
s mindent láthatok
mi szép és kedves nekem
de homályban van a világ
csak téged lát szemem
nincs kezem nyújtom feléd
nincs hangomon suttogok neked
ott messze lent, hol éled életed
hátha áttör a zajon a szerelmes
gyenge hang
hátha úgy hallod meg
mintha imára hívó harang
és elindulsz felém
úttalan utakon
soha nem volt vágyakon
legyőzve mindent, mi utadba áll
s közben a hívó harang szava
előtted jár
és vezet
és egyre hangosabban...
és egyszer csak megváltozik
s akkor szívedbe béke költözik
mert szavakat hallasz harangszó helyett
és megérted: most már mindent lehet
engem is! -
és felém nyújtod szent kezed
és nekem adod drága életed
és feléd nyújtom van kezem
és neked adom életem
mindenem...
örökkön örökké
ámen

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

Őri István:

Jónéhány évvel ezelőtt a seattle-i paraolimpiai játékokon kilenc atléta felállt a 100 méteres síkfutás startvonalához. A pisztolylövés felhangzásakor elkezdődött a verseny, az atléták a cél felé törekedtek a beérkezés és a győzelem reményében. A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton és jónéhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni. A többi versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett. Majd mindenki megállt és visszafordult... mindegyikük. Az egyik Down-kóros lány leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Aztán mind a kilencen összekapaszkodtak és együtt sétáltak be a célvonalon. A stadionban pedig a nézők felálltak és percekig tapsoltak.

A Győztesek

visszajöttünk hozzád...

nem megyünk tovább nélküled,
csak együtt, csak veled,
mert összetartozunk...
ne feledd, ez nem verseny, nem harc,
csak játék
itt nincs kudarc!
itt minden lépés győzelem,
csak játék, mit játszunk, nem küzdelem!

ne félj, kedvesem!
lásd, visszajöttünk hozzád szerelmesen,
nem hagyunk lent a porba'
vad szelektől sodorva,
hanem felemelünk,
hogy járj,
hogy ne hamis álmokra,
hanem győzelemre várj!
add hát kezed,
add kezünkbe életed,
s mi örömmel hordozzuk azt
veled.

ne sírj, kedvesem!
lásd, visszajöttünk hozzád mind,
és átkarolunk szerelmesen,
mert társak vagyunk,
barátok, szeretők...
letérdelünk hozzád,
s kinek lába nincs,
az is itt van veled,
mert élete a te életed,
s a miénk is...
ne sírj, mert itt vagyunk!
keljünk fel együtt,
fogjuk meg egymás kezét,
és induljunk a cél felé...
nézd! a verseny egyszerre
értelmetlen lett,
mert győzött a szív az ész felett
és a lélek, mi bennünk közös -
az előbb még küzdöttünk,
egymás ellen! -
ó, milyen rossz!, milyen fölös!
nézd! itt a cél, miénk a győzelem,
mert bár híján vagyunk a testnek,
az erő a mienk -
nem kell harc, nem kell küzdelem -
s máris milyen könnyű minden
a célig, s azon túl is - veled, velem.

itt vagyunk mind! -
hallod?
elhallgattak az emberek,
várnak ránk
add hát kezed
ezer kezünkbe!
legyünk egy kéz,
miben gyengeségünk
erővé válik,
s álljunk fel együtt,
mostmár soha külön!,
mert hozzád estünk mind,
hogy felemeljünk,
s repüljünk fel, az égig,
hogy rójuk utunkat,
s járjuk a pályát büszkén végig,
mert tudjuk: ma győzni fogunk mind -
nézd az embereket! - ezer szem ránk tekint,
és vár a Győztesekre,
az elapadt, fájó könnyekre,
a diadalmas Élet-menetre -
kapaszkodj belénk,
és menjünk
a cél csak pár lépés már
együtt titánok vagyunk,
s ránk győzelem vár!
a célszalag izgatón remeg,
mert ő lesz, ki igazolja az Életet -
ha átszakítjuk, s a földre hull,
mi átlépünk rajta,
mert a közös akarat ezt akarja!
mi, a Győztesek!

ugye, milyen könnyű együtt?
ugye, milyen vidám a lépés?
ugye, nem is voltak könnyek?
ugye, csak rossz álom volt
az elbukás?
ugye, most minden szebb,
minden más?...

a célszalag átszakadt,
az út mögöttünk maradt...

Gyzőtünk!!!
üljünk hát ünnepet!
hallod, kedves,
hogy zúg a nagy tömeg?
minket ünnepelnek,
mert megnyertük a csatát,
megnyertük az Életet!

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

Őri István
Óda a gyűlölethez

...és szólt a Gyűlölet:

én veled vagyok,
ne aggódj!
táplálom mérgedet
s még hozzá is adok
egy jó nagy adagot,
hogy fogyó erőd
óriássá legyen,
s forró ölelésem
torz anyává tegyen,
s amikor édes gyermekünket,
a Halált átkos küzdelemben
kiokádod magadból,
boldog légy,
mert alkottál valamit -
Isten vagy!,
úgy hiszed,
imára kulcsolod
reszkető kezed,
letérdelsz előttem
és imádsz
a Halál gyermekéért,
kinek egy darabja
bűzlő méhlepény gyanánt
benned maradt
tele tekergő férgekkel
s a nevük! -
ó, milyen drága nekem! -,
a Harag!, szerelmes párom
ó, mennyire várom,
hogy végre anyává tegyek valakit,
s izzadó véres kínban
megszülje a Harag gyermekeit -
milyen gyönyörűek
a kis púpos porontyok
összeakadt, nedvező tagokkal
szikkadt torkukban
rekedt dallamokkal
s a szemük!,
a zöld, hályogos csomó
a legnemesebb penész
sem hozzá fogható! -
a sötétség gyermekei ők,
kik táplálták és szülték a Halált
s aki velük szembe szállt,
eltaposták mind egy szálig! -
téged is!!!
ezért vagy enyém!
ezért vagy erős!
ezért vagy senki!!!
mint én -
mint én -
félek,
ezért tombolok
ostoba vagyok és vak,
ezért rombolok
senki vagyok,
ezért nem tűrök másokat
valaki akarok lenni,
ezért vagyok
a démonok királya:
a Gyűlölet. -
s most már te is
szolgámmá lettél
elfogadtad a feltételeket,
ezért arcodba leheltem
sötét lelkemet -
s milyen szép volt,
amikor éned egy paránya
mégsem akarta ezt -
nem akart engem!!! -
az ostoba!
azt hitte,
hogy az csak úgy megy,
mint az akarom-nem akarom játék! -
tiltakozott
s te rángatóztál,
kezeddel markoltad
a gyűlölettől sűrű levegőt
és amikor győztem,
nem bírtad tovább
és a pofámba hánytál
kiadva magadból az Ember
utolsó szikráját is -
micsoda győzelem!
rendesen belefáradtam,
pedig a Gyűlölet erős,
ereje végtelen -
mindent odaadtam neked,
hogy ártani tudj! -
magadnak -
és mindenkinek -
de ezt úgysem tudod,
mert életed az enyém
a rontás hűségét fogadtad
az isteni démonnak
a zöldszemű fogaknak
a fröcskölő nyálnak
a végtelen haragnak -
nekem adtad életed
minden óráját, percét
önként és boldogan,
hogy végre te is legyél valaki!
s most azt hiszed: rabod vagyok...
s én csak nevetek
őrült erővel,
haraggal,
gyűlölettel,
mert én a Gyűlölet vagyok!
ezért gyűlöllek téged is,
hiába szolgálsz hűségesen -
s hogy ne lásd, hogy gyenge vagyok,
nevetek ordítva
lelked bilincsbe szorítva,
s még befogni sem tudod
reszkető füled,
hogy ne halld,
hogy nevet ki a Gyűlölet -
hidd, hogy a tied vagyok,
használj tetszésed szerint -
ahogy én akarom -
hidd, hogy bábuként
rángathatsz madzagon
s ha a nevemben
valakin rúgsz egy nagyot,
cserepes ajkadon
penész-mosoly ragyog -
így kell ezt csinálni!
jó tanítvány vagy, bizony
egyszer még mester is lehetsz
csak meg ne környékezzen a Szánalom
mert akkor elvesztél nekem
s én is elveszek -
de ez úgy sem lesz,
mert nem engedem!
nesze!
itt van még több fekély,
még ezernyi könnyű,
sötét szenvedély
ez mind a tied,
csak szolgálj tovább
add nekem mindened -
ugye, milyen jó!
nincs semmi,
csak a langyos kéj,
a büdös élvezet
elnyúlni a puha ágyon,
hol bomló testek
maszírozzák fáradt lelkedet
rád olvadnak,
beléd folynak,
s te észre sem veszed,
hogy már nincsenek
s marad a múló gyönyör,
az örök hiány,
a fájó képzelet -
s hiába kiáltasz: Még! Akarom!
feszülő ágyékod
robbanó őrület-halom
s amikor végre kitör
a buja élvezet,
kiégett gödör marad utána,
sóvárgás,
lassan izzó várakozás
erőtlen, hamis varázs -
semmi!!! -
s akkor utánam kiáltasz
és én jövök!
vad paripán
a tömegben utat török
feléd,
édes szolgám,
kedves párom,
alig várom,
hogy újratöltselek
magammal
akár minden nap
akár minden percben
csak suttogj,
szólj,
kiálts,
üvölts,
taposs el másokat
s ha gyűlöleted fogyóba fordul,
jövök,
adok
ingyen
- az ostoba! -
mindent
neked

mert az enyém vagy,
mert hatalmam végtelen!