Petőfi Sándor:

Magány

Messze, messze a világ zajátul
E kis faluban,
Itt kívánok élni én ezentúl
Csendben, boldogan.

Boldogan! mert haj a nagy világban
Boldog nem valék;
Üldözött az utcán és szobámban
A föld és az ég.

Nem volt biztos sem napom, sem éjem;
Vad hiúz-szemek
Támadásra, elfogásra készen
Egyre lestenek.

Összeszedtem végre sátorfámat,
S szépen megszökém,
S itt vagyok, hol a nap újra támad
Éltem bús egén.

Szent magány! hegyláncaid tetőin
Át nem látnak ők,
Szívtelen, rémarcú üldözőim
... A hitelezők.

Dunavecse, 1844. április

 Két Vándor

Honán kül a fiú,
Honában a patak
Magas hegyek között
Együtt vándorlanak.

De míg az ifjú megy
Csüggedt lépésivel,
Sziklákon a patak
Gyorsan sikamlik el;

S az ifjú ajkain
Míg néma csend honol,
Az illanó vízár
Vig hangokat danol.

A hegysor elmarad;
Az ifjú s a patak
Sík róna térein
Tovább vándorlanak.

De, ifjú és patak!
Oly gyorsan szerepet
A róna térein
Miért cseréltetek?

Hallgatnak a habok,
S ballagva lejtenek,
Míg gyors szökés között
Az ifjú dalt zeneg.

Az elnémult patak
Honát vesztette el;
A dalra kelt fiú
Ismét honára lel.

Pápa, 1842. április.

Gyönge vagyok

Gyönge vagyok, lelkem testem
Fáradt.
Vessétek meg nekem azt az
Ágyat.
Vesd meg rózsám, hadd feküdjem
Bele,
Hadd pihenjem ki magamat
Benne.

Istenem! mi van ezen az
Ágyon?
Mindenütt nyom, mindenfelől
Fázom.
Nem vetette rózsám meleg
Keze;
Vetette a halál hideg
Keze.

Pest, 1844. március-április.

Virít a kikirics

Virít a kikirics -
Csak viríts, csak viríts...
Én úgyis hervadok,
Hervadok, száradok,
Csak viríts, kikirics!

Süt a nap sugára
Halovány orcámra;
Sütni fog maholnap
Alacsony síromnak
Kis keresztfájára.

Anyám, édes lelkem!
Mért zokogsz mellettem?
Ki annyit szenvedett,
Mint szegény gyermeked,
Jobb annak odalenn.

Pest, 1844. március-április

+++++lap tetejére+++++