szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes:

Assisi Szent Ferenc:

NAPHIMNUSZ

Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
Tied a dicséret, dicsőség és imádás,
És minden áldás.
Minden egyedül téged illet, Fölség,
És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.

Áldott légy, Uram, s minden alkotásod,
Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,
Aki a nappalt adja és aki reánk deríti a te világosságod.
És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes:
A te képed, Fölséges.

Áldjon, Uram, téged Hold nénénk és minden csillaga az
égnek; Őket az égen alkotta kezed fényesnek, drágaszépnek!
Áldjon, Uram, tégedet Szél öcsénk,
Levegő, felhő, jó és rút idő,
kik által élteted minden te alkotásodat.

Áldjon, Uram, tégedet Víz húgunk,
oly nagyon hasznos ő, oly drága, tiszta és alázatos.

Áldjon, Uram, Tűz bátyánk;
Vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ő és erős, hatalmas és vidám.

Áldjon, Uram, téged Földanya nénénk,
Ki minket hord és enni ad.
És mindennemű gyümölcsöt terem, füveket és színes virágokat.

Áldjon, Uram, téged minden ember, ki szerelmedért másnak
megbocsát. És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
Boldogok, kik tűrnek békességgel,
Mert tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.

Áldjon, Uram, testvérünk, a testi halál,
Aki elől élő ember el nem futhat.
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak,
És boldogok, aki magukat megadták a te szent akaratodnak,
Második halál nem fog fájni azoknak.

Dicsérjétek az Urat és áldjátok,
És mondjatok hálát neki,
És nagy alázatosan szolgáljátok.

(Városi István fordítása)

Assisi Szent Ferenc
(1182-1226)

A TEREMTMÉNYEK ÉNEKE

Magasságos, mindenható, jóságos Isten,
dicső neved magasztalja, tiszteli és áldja minden.
Urunk Te vagy, ó Magasságos,
nem méltó arra senki, hogy néven nevezzen.

Légy áldva és Veled minden teremtmény,
mindenekelőtt bátyánk: Nap-fivérünk,
hisz virradatot hozva ránkragyog,
szépséges ő, magas tündöklésében élünk,
ten-fényességedet mutatja meg minékünk.

Magasztaljon Hold-nővérünk s a csillag-miriád is,
mind-mind Tőled való s kedved szerint világít.

Magasztaljon öcsénk, a Szél örökkön,
a lég, a felleg - bárminő idő jön:
javunkra válik általad a Földön.

Magasztaljon a víz, amelynek selymes
hulláma hasznos, tiszta s nékünk is engedelmes.

Magasztaljon másik öcsénk, a Tűz is,
mely megvilágítja az éjszakákat,
szépséges ő, vidám, erős - hatalma óriás-nagy.

Magasztaljon, Uram, a Föld, mely nővérünk s anyánk is,
mert ő mindannyiunkat gondoz, hordoz, magán visz,
ajándékai: fű, fa, gyümölcs s a sok-sok színpompás virág is.

Magasztaljon, Uram, kit szereteted bocsánatra hajlít,
s kit kín gyötör, ki tűr sokféle bajt itt.
Boldog, aki megnyugvást lel Tebenned
és méltó lészen arra, hogy felemeljed.

Magasztaljon, Uram, nénénk: a test Halála,
melynek próbáját halandó ki nem állja.
Jaj annak, akit bűnben ér el majd a vége!
S boldog, ki megbékélve tér elédbe,
mert nem ítéled második halálra.

Magasztaljátok s áldjátok Urunkat hálatelten,
s szolgáljátok nagy alázattal egyben.

SZENT FERENC HÁLAÉNEKE

Te vagy a szentséges, Úristen, az egyetlen, aki csodákat művelsz.
Te vagy az erős, te vagy a nagy, te vagy a fölséges.
Te vagy a mindenható király, szentséges Atyánk, mennynek és földnek királya.
Te vagy a jóság, te vagy minden jóság, te vagy a legfőbb jóság, az Úr, az élő és igaz Isten.
Te vagy a szeretet, te vagy a bölcsesség, te vagy az alázatosság, te vagy a béketűrés.
Te vagy a biztonság, te vagy a megnyugvás, te vagy az öröm és a vigasság.
Te vagy az igazság és mértékletesség, te vagy a mindeneknek elégséges gazdagság.
Te vagy a szépség, te vagy a gyöngédség.
Te vagy a mi védelmezőnk, te vagy a mi őrállónk és oltalmazónk.
Te vagy az erősség, te vagy az enyhülés.
Te vagy a mi reményünk, te vagy a mi hitünk, te vagy a mi nagy édességünk.
Te vagy a mi örök életünk, nagy és csodálatos Úr, mindenható Isten, irgalmas Megváltónk.

JACOPONE DA TODI
(JACOBUS TUDERZ DE BENEDICTIS)
(1220-1306)

BŰNBÁNAT

Istenem, ölj meg inkább,
hogysem könnyed fakasszam;
hasadjon meg e rosszban
megrögzött szív, esengek.

Uram, ugyan hiába
voltál Te hozzám kedves:
gonoszság ím a hála,
amellyel megkövezlek!
Méltó, hogy végét vessed
lázadó életemnek.

Jobb, hogyha engem ölsz meg,
mintsem Te légy a bántott:
javulnom, lám, nem ízlett,
sőt inkább rosszra vágyok;
ítéld el, Uram, mármost,
ki számkivetve senyved.

Ítéletem azon kezdd,
hogy egészségem vesszen:
testem erejét vond meg,
kényére ne tehessen;
mert valameddig frissen
járt-kelt, csak bűne erjedt.

Tégy minden szívet zorddá,
hogy engemet ne szánjon:
kedvem nekem se volt rá,
hogy a beteget szánjam;
rabold el vidámságom:
útban ne énekeljek.
Aki él, fogjon össze
s bosszúját töltse rajtam,
ki hogy törvényed kötne
úton-félen sokalltam;
megtorlásul tiporjon
rajtam mindenki egyet.

Nem könnyít meg a könny sem,
melyet Éretted sírok;
Tőled megfosztva, könnyben
enyhülni úgyse bírok. -
Szívem, miképpen bírod,
mely széjjelzúz, e terhet?

Avagy miképpen bírod
így cserbenhagyni társad,
akit szerelme kínoz,
míg tégedet a bánat!
Most bűne miatt bágyad,
s nem bízik, csak tebenned.

JACOPONE DA TODI

A TÜRELMETLENSÉGRŐL
Assai me sforzo a guadagnare...

Értek érdemet szerezni,
csak ne hagynám füstbe menni.

Jámbor voltam én ugyancsak,
törtem magam érte éjt s nap;
úgy őriztem meg viszontag:
nem maradt belőle semmi.

Szorgoskodtam olvasásban,
izzadtam az imádságban,
mostoha időket álltam
s szerettem irgalmat tenni.

Szótfogadni meg nem szűntem,
szegénységet, kínt eltűrtem,
készörömest éltem szűzen:
szűk erőmből telvén ennyi.

Sok éhséget elviseltem,
fagyot és hőt elszíveltem;
úttalan utakra keltem
zarándokként vezekelni.

Korán futok zsolozsmára
Isten szent szolgálatára,
reggel, délben, vesperára;
későn térek csak pihenni.

Ám egyetlen sértő szóra
fölérzek, mint nyíl ha fúrna:
nyelvem legott lángot fújna,
s kedvem támad ölre menni.

Láthatjátok, mit szereztem,
milyen gazdag, kényes lettem!
egy szóra felszisszenek, s nem
tudok érte megengedni.

+++++lap tetejére+++++