Czóbel Minka versei

2012.09.05

Czóbel Minka

Holló szárnyak

Egyedül, egyedül sötét rengetegben,

Fényes csillagos ég magasan felettem,

Az óriás bükk is, hogy fénylik, hogy ragyog,

Ága közt fennakadt, tündöklő csillagok.

Mostan belevegyül a nagy éjszakába

Örök elmúlásnak sűrű, fanyar átka:

Látom, hogy foszlik mindenről az élet,

Létre, öntudatra, ugyan minek éled?

Ha csak azért úszik percekre napfényben,

Hogy letűnjék ismét örök sötétségben?

Ha csak a "faj" minden ezen a földtekén,

Mért él, mért szenved, mért létezik "egyén"?

Mért oh, mért ez élet, ha mégis halál van?

Csend! - Hát tudjuk mi fény van az elmúlásban?

------------------------------------------------------------

Czóbel Minka

Hosszú úton

De nehéz így fel a hegynek menni!

Álmaimban nem kísérhet senki.

Hogy bírjam el e nagy boldogságot,

Ezt a nehéz gyönyörű nagy álmot?

De szomorú lenn a völgybe lenni! -

Álmaimban nem kísérhet senki.

Hogy bírjam el e szomorúságot,

Ezt a nehéz gyönyörű nagy álmot.

Fehérednek körültem az árnyak,

Párás, ködös, fátyol-felhők szállnak,

Hogy elvesztem e nagy fehér ködbe

Álmaimmal egyedül, örökre.

.-------------------------------------------------------

Czóbel Minka

Csend

Ne zavarjátok az álmot, az álmot!

Mért tépnéd mindjárt a nyíló virágot?

Tavaszi légben dallam ha szállna -

Zavart ne légyen a hangok álma!

Ne csókold ajkát halott leánynak -

Az álmok, az álmok oly könnyen elszállnak.

------------------------------------------------------

Czóbel Minka

Ultima ratio

Hogy mért hervadnak a virágok? -

Ne kívánj többet, mint egy álmot,

Az álom élet édessége:

A boldogság, a csend, a béke.

Hogy mért magányos minden lélek? -

Szíved álmát ki érthetné meg!...

Mit láthatnál az izzó napban??

Örök, szent, a változhatatlan.

Szellőre megmozdul a lég is. -

Te élsz, s boldog vagy mégis, mégis,

Hisz' elkísér fanyar magányba

Lelked átlátszó, fehér álma.

---------------------------------------------------

Hangtalan ének

Mi szép az álom, álomba járok,

Csak fényes álmot, mást ugy se várok.

Kavicstól félek, kavics élétől,

Lelkem felébred, szívem megrémül.

Álomban járó tágra nyitott szemmel,

Túlnant kívánó, kék szerelemmel.

Csak hang ne szálljon! hangok ha érnek

Eltünt az álom, elnémul az ének.

Mi szép az ének ha nincsen hangja,

Nappali éjnek zúgó harangja.

Még nem jött az óra - szemed se nézzen -

Csak az egy szóra, légy mindig készen!

------------------------------------------------------

Éjjel

Hófehéren árad a hold sugárja,

Sötétlő kert feketéllő lombjára,

Fekete lomb sűrűjéből kiválik

Egy madár szárnya.

Hófehér gyep felett körözve száll el,

Betéved majd fekete lombok közé,

Össze vonja a fényt és árny sötétjét

Szárnya röptével.

Hangtalan száll hófehér holdfény szála,

Hangtalan száll fekete madár szárnya,

Csöndes kertben álmatag éjjel titkos

Varázslatába.

............................................................

Czóbel Minka

Erdők

Nem erdő, melynek nincs dala, virága,

Mit tavasz nem díszíthet.

A komor fenyves, váltig zöldben állva,

Nem más csak néma díszlet.

Nem suttog a lomb, ág nem hajlik ágra,

A fák élnek maguknak,

Mint emberek közt zordon nagyravágyók

S borongó életuntak.

Oh, más az erdő, odalenn a Nyíren

Az aranyos homokban,

Mint szép menyasszony ezüstfátyolával

Áll ott a nyírfa, lombban.

És halk csevet, bizalmas suttogás van,

Így szoktak a leányok,

Fehérre fátylat, reszketőt ha öltve

A boldogságra várnak.

Megbújva lomb közt, csillog, mint a tükrön

A rezgő ezüstfátylon,

Majd kósza módra, játszik itt a napfény

A vadvirágos páston.

Derűbe fürdik meg a nyírfaerdő,

Azért üdébb a bája -

Mint tiszta szívnek nincs mit rejtegetni,

Csak fénye van, nem árnya.

De más az erdő televény földjében

Az ős Pannoniának,

Ha lombos koronájuk hordva fennen

Tölgyóriások állnak.

Száz kart feszítve, készen a birokra,

Ha megdördül az alj-ég,

A tölgyben mintha erős, viharedzett

Férfiak lelke laknék.

Ki zúg ijesztőn versenyt a viharral

Teljében az erőnek?

S ki zsong szerelmes, enyhe suttogással

Lágyabban, mint a tölgyek?

És van-e érzés szívből ajkra szálló,

Melyre ne volna hangja?

A tölgybe', mintha egy szerelmes férfi

Ábrándos lelke lakna.

S mit óva rejt a kandi napsugártól

Smaragdzöld enyhe sátor,

Üdén tenyésző százszorszép virágok

S édes szerelmi mámor.

Boldog madarak laknak ott dalolva

Balzsamot hord a szellő...

Oh, van-e szebb e kerek egy világon

Tenálad tölgyfaerdő!

----------------------------------------------------

Ezüst nyárfák

Mintha csak egyedül

Lennék e világon,

Körültem nagy nehéz,

Meleg nyári álom.

Száz fehér virággal,

Száz tündér mesével

A napsugár tüzes,

Arany szemével.

Merre terjed szárnya

A nagy boldogságnak?...

- Hát a fehér felhők

Hova, merre szállnak? -

Keletről nyugatra,

Elfújta már a szél...

Megzörren a gyenge

Ezüst nyárfa-levél

----------------------------------------------

Az erdőből

Aranyban járok

Acél világban

Hervadó erdő

Zöld aranyában.

S mi távolról jön

A levegőbe

Megérzi az erdő

Megremeg tőle.

Gallyak jajonganak

Viharzó szélben,

Nyöszörgő sírás

A fák tetejében.

Keringő varjak

Távol világból,

Jönnek nagy véres

Zord lakomából.

Az erdő csendje

Rémes beszédes,

Ne fordulj arra,

Kerüld el édes!

Arany levelek

Mint könnyek árja

Egyenként hullanak

Utolsó díszül

Elhagyott megtört

Halott virágra.

-------------------------------------------

Czóbel Minka

Sugarak

Szép holdsugár!

Éltünk felét, a titokzatos éjet,

Hullámozd be tiszta fehér fényeddel,

Hintsd el ezüstös sugáraidnak fátylát

Bokrok, fák, álmodozó levélzetére,

Mesés fehér virágok hókelyhébe.

Öntsd el a sivatag égő homokját

S fenn, ember-sohasem-járta-sziklavölgyben

A végtelen, magános, jégmezőt.

Tűzz rá városok kémény-erdejére

Templomtornyokra, híd-ívezetekre.

Sikolj el zúgó távol nádasoknak

Rejtett vizén,

Magános elfelejtett temetőknek

Fehér márvány keresztei felett,

Szép holdsugár, szép holdsugár, szép fehér

holdsugár!

***

Jó gyertyaláng!

Tűzhely meleg sugárja, világítsál

Bizalmasan boldog-boldogtalannak,

Barátságos, ragyogó sugaraddal.

Örömet hints gyermekek játékára,

Öregek nyugodalmas ősz fejére.

Vigasztalón, biztatón világítsd meg

Az aggalmakkal telt beteg szobát.

Világítsd be tündöklő sugarakkal

Tánctermek illatos, fényes világát,

Csillanj meg örömteljes sugarakkal

Gyémánt kövek ezerszínű tüzében,

Ártatlan, boldog, ifjú szép szemekben,

S halott arcára hosszú gyertyaszálak

Szép meleg, tiszta sugárt hintsetek!

Jó gyertyaláng! jó gyertyaláng!jó, meleg gyertyaláng.

***

Nagy villamfény!

Hogy a nyomasztó bűn s betegség, terhes

Zivataros nehéz lég megtisztuljon,

Szeld át az ég komor nehéz felhőit!

Nyilalj át megtisztító izzó fénnyel

A zivataros komor szíveken!

Nagy villamfény! nagy villamfény! hatalmas

villamfény!

***

Csillagsugár!

Arany szállal szövődj át álmainkon,

Hozd el földünknek távol földek álmát,

Csodás, idegen, nagy világok álmát,

Csillagsugár! csillagsugár! fényes csillagsugár!

***

Lidérctüzek!

Kísértetes varázslat tünde fénye,

Mesés, megfoghatatlan bűvös lángok,

Izgatóan táncoljátok keresztül

Bűvös igézet tündér-éjszakáit,

A rémület csodálatos világát

Boszorkányok rejtelmes szép országát,

Lidérctüzek! lidérctüzek! bolygó lidérctüzek!

***

Szép napvilág!

Életadó, fényes világosságod

Árassza el a föld minden határát,

Fényes zöld színt adjál fának, bokornak.

Öltöztesd ezer színbe a virágot,

Az állatnak adj csillogó szőrt s tollat,

Az embert érleld széppé és erőssé,

Mosd vidámra és ártatlanra szívét.

Az élőknek életerejét tartsd meg,

S a holtakat ébreszd fel új életre,

Szép napvilág! szép napvilág! szép áldott napvilág!

***

Oh Szentlélek!

Fényesség, melyet földi szem nem láthat,

Töltsd el lelkünk sűrű nehéz homályát

Magasztos, tiszta fehér égi fénnyel!

Engedd, hogy lelkünk fehérebb legyen,

Mint a liliom legtisztább virága,

Világosabb, mint izzó villám fénye,

Tündöklő fehér, erős és világos,

Oh legtisztább, legnagyobb, legfehérebb égi fény!

Oh Szentlélek!

-------------------------------------------

Czóbel Minka

Szánalom

Édes uram Isten, de magad maradtál!

Szíved nagyságából ezer kincset adtál

Az égnek, a földnek, a nagy mindenségnek,

Téged szeretni erény-e, vagy vétek?

Földi embernek még akadhatna társa,

Csak te légy elhagyva, az örök magányba?

Szánlak oly egyedül, szánlak oly árván, -

Felszállok én hozzád a fehérség szárnyán.

--------------------------------------------------------

Otthon

Csakhogy visszajöttem a szép, régi helyre,

Mintha minden léptem új gyökeret verne

A jó áldott földbe.

Mintha új erővel kezdődne az élet,

Mintha visszatérne mind, ami a múlté lett

Ezer új alakban.

A finom por-réteg csak úgy száll, mint régen,

A csillag mint hajdan, úgy jön fel az égen,

Minden csak a régi.

Úgy szántják a földet, a rozs úgy kél rajta,

A fiatal ákác is csak az a fajta

Mint a régi törzsek.

Már hogy ne szeretném ezt a kedves tájat!

Csak itt pihenhet meg lelkem ha kifáradt,

Széles e világban.

Hiszen itt nyílt minden szeretet virága,

Itt szövődött minden arany álom fátyla,

Bűbájos szálakból.

Lefoszlott a fátyol sok más szép vidékről,

De itt álmom mindig még az égbe kékül,

Úgy ma, csak mint régen.

-----------------------------------------------

Fehér symphonia

Ömlik a holdvilág

Fehér sugára

Csöndes fehér kis ház

Meszelt falára.

Nagy fehér liliomok

Fehér napfényben

Fehér illat szállong

A nyári légben.

Lassan simulnak el

A fehér árnyak,

Az égben fent fehér,

Nagy angyalszárnyak.

Fehér lelkek mind

Hogy mennybe térnek

Az Isten nagy fehér

Szívéhez érnek.

---------------------------------------------

Jó égiek

A nagy Pán jó, sípjával hí örömre

Virágot, fűt, fát, embert, állatot,

Piros rózsát szór - hinti életünkbe

A dalt, a fényt, az édes illatot.

És jó Urunk, az áldott Jézus Krisztus,

Ki nemessé tevé az életet,

Ki égi szeretetnek balzsamával

Meggyógyítá a szenvedéseket.

Szerelme láng, szánalma tiszta csillag,

Igéje hamvas liliomlevél,

Megérti, minden szenvedő e földön,

Kicsinyhez, nagyhoz egyformán beszél.

És Budha jó,bánat s öröm helyébe

Nyugalmat nyújt engesztelés gyanánt,

Nemlét fátylát kegyelmesen borítja

Örömre, fájdalomra egyaránt.

--------------------------------------

Az erdő hangja

Kik az erdőn vélem jártak,

Már csak ködbe olvadt árnyak,

Ki elfáradt, ki elkésett,

Ki a multba elenyészett.

De hogy elmult a sok álom,

Az erdőt csak jobban látom,

Nem ütközve emberhangba,

Érthetőbb az erdő hangja:

A patak zúg, - fák zúgása,

Madárszárnyak suhogása,

Bogár rajnak libbenése

Sűrű szálú mohnövésbe.

Megroppan dült fák galyába

Eliramló vadnak lába,

Szél megrezzen a fűszálban,

Kígyó siklik selymes lágyan.

Megcsendül naponta újra

Ezerszálú arany húrja

A beömlő napsugárnak,

Csillagfénynek, holdvilágnak.

Nincs az erdőn tegnap, holnap,

Mind egy csöndbe összeolvad,

Nagy hatalmas néma ének:

Ezerhangú örök élet.

-------------------------------------

Csillagok

Zúg a havas erdő magas koronája

Éjszaki szél rajta veszett táncát járja.

Elszáradt levelek csörögnek a szélben,

Rémek keringnek a nagy fátyolos éjben.

Ezer titokteljes, ösmeretlen hangba

Belevegyül a holtak rég elnémult hangja.

Nevemen szólítnak, halkan rám nevetnek

Lágy ölébe hívnak csendes enyészetnek.

Már kézen ragadnak -

ím, a túlsó végről

Lefoszlott fátyol a nagy ködös égről.

Előbb csak egy csillag halk sugárú fénye

Majd beolvad a köd tiszta csillagfénybe.

Ezer csillag ragyog le a havas földre,

Hó alatt megmozdul jövő tavasz zöldje,

Elszállnak a holtak, ég s föld újra éled

- Nem, még nincs ideje -

ismét tart az élet.

--------------------------------------------------

Madárrepte

Hófehéren árad a hold sugárja,

Sötétlő kert feketéllő lombjára,

Feketéllő lomb sűrűjéből kiválik

Egy madár szárnya.

Hófehér gyep felett körözve száll el,

Betéved majd fekete lombok közé,

Összevonja fény és árny sötétjét

Szárnya röptével.

Hangtalan száll hófehér holdfény szála,

Hangtalan száll fekete madár szárnya

Csöndes kertben - álmatag éjjel titkos

Varázslatába.

---------------------------------------------

Virágfolyam

Kivirított már a bodza

A gyalog is, meg a másik

El is szórta virágait

Piros hajnal-hasadásig.

Egymásután a virágok

Jönnek, mennek, száguldanak,

Egész tavasz, egész nyáron,

Mint egy széles virág patak.

Előbb ibolyáktól kéklik,

Illatozik levél-habja

Majd orgonát gyöngyvirágot,

Mind mind magával ragadja.

Liliomok, rózsák jönnek

Gyorsan illó füzértáncba,

Búzavirág, pipacs merül

Nem pihenő rohanásba.

Még százezer könnyű virág. -

Végre csak sárgult levelet

Hullat az ősz hideg habja

Behorpadó sírok felett.

Ezek is majd tovább folynak,

Elfújta már őket a szél,

Csak hómezők felett rohan

A nyugtalan ördögszekér.

-------------------------------------------

Kőrisbogár

Lehullt az orgona virága,

Elérkezett a nyár,

Bokrok felett zöld-aranyszínben

Száll a kőris bogár.

"Kőrisbogárszín zöld ruhámat

Ma adjátok reám. -

Mondjátok, kertünk csalogányi

Elhallgattak talán?

Csalogánydalt nem állja szívem

Sem rózsák illatát

Oly nyugtalanná háborítják

A csöndes éjszakát.

Télen jobb volt - tükrös kertemben

Körülvett a magány,

Csak hó világa áradott be

Palotám ablakán.

De aztán a tavasz hogy önté

A fényt, az illatot

Beteg lettem, ha csak egy percre

Nyiták az ablakot - - - - - - -

Mért hívtok most ismét kertbe?

Tudjátok, jobb nekem

Tükörfalas, tág palotában,

Nyugodtabb életem"...

Lemén a kertbe szép királylány,

Arca oly hófehér,

Mint temetők hervadt virágán

A hamvas őszi dér.

Arany szövésű zöld ruhája

Csillámlik zöld gyepen,

De idegen már itt a kertben

A nyárban idegen.

Egy padra omlik - gyönge, fáradt - - -

Felette szállnak

Zöld-aranyszínű röpködéssel

A kőris-bogarak.

--------------------------------------------

Harmathullás

Bűbájos éj! bódítón száll a légben

Hársfáknak holdsugáros illata,

Holdfénytől, csillagfénytől, fénybogártól

Tündöklő lett az árnyas éjszaka.

Az ismert, napvilágos, földi élet

Varázslatos homályba elmerült,

Lelkünk felett az éj ezüstös fátyla

Megnyugtatón, gyöngéden elterül.

Egy angyal hosszú fényes fátyolszárnya

Siklik most el az alvó felett,

Hajlongó fűszálakra hinti, szórja

A tündöklő, nagy harmatcseppeket

--------------------------------------------------

Eunoia

Az egy, hatalmas, végtelen nagy Isten

Lebeg a végnélküli Nirvanában.

Elszenderül - a nagy, kimondhatatlan,

Kétségbeejtő magasztos magányban.

Elszenderül, - és teremtő erővel

Álmában megteremti most az álmot,

Megálmodja magát, eget és földet,

Meg az egész, nagy, végtelen világot.

Oly mélységes, hatalmas lett az álma,

Hogy mind e változandó álomképek,

Folytatva az örök nagy Isten álmát,

Azt álmodják: hogy léteznek, hogy élnek.

Az Isten álma szép, magasztos, tiszta,

De belefoly a nagy harmóniába

Elferdítőn, zavartan, visszatetszőn

A sok teremtett álomképek álma.

Hova fejlődik még e vad zavargás?

Ilyen alakban meddig tart még itten

Az árnyak képződése, szétfolyása?

Mikor ébred már fel az öreg Isten?

-------------------------------------------

Megosztás:

Kategória: Magyar költők C - D Cimkék: czóbel minka vers erdő tavasz szerelem hangtalan ének csend hosszú út hulló éjjel ezüst nyárfák gyertyaláng szánalom Hozzászólások

Szeretettel

köszöntelek

névnapodon!

A biztos rosszat is jobb tudni, mint a bizonytalan legrosszabbra várni.

Czóbel Minka versei

Czóbel Minka versei hozzászólásai

Szólj hozzá