ŐSZI CHANSON

Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón.

S én csüggeteg,
halvány beteg,
mig éjfél
kong, csak sirok,
s elém a sok
tűnt kéj kél.

Óh, múlni már,
ősz! húllni már,
eresszél!
Mint holt avart,
mit felkavart
a rossz szél...

Tóth Árpád fordítása

AZ ÉN MEGHITT ÁLMOM

E furcsa álom gyakran s mélyen talál sziven
egy ismeretlen nőről, kit szeretek, s szeret,
s kit ízig ugyanegynek sohasem ismerek,
és soha csupa másnak, s szeret s megért hiven.

Óh, ő megért hiven s csak ő látja, igen,
hogy átlátszó szivemben zord talány nem mered,
ó jaj, csak ő, s könnyétől, mely lassan megered,
izzadt és halvány orcám megfrissül szeliden.

Óh, barna? szőke? vagy vörös tán? - nem tudom,
s neve? - emlékszem erre, zengő és lágy nagyon,
mint bús kedveseké, kiket száműz az Élet;

nézése úgy borong, mint szobrok hűs szeme,
s bús hangja mintha halkan, távolból zengene,
mint lágy szók reszketése, mik már hallgatni tértek.

Tóth Árpád fordítása

NAPLEMENTE

Hűs esthajnali
fényt a róna kap,
immár hajlani
kezd s borong a nap,
búm halk ajkai
hűs dalt zsonganak,

mely ringatva rí,
míg borong a nap.
S bíboran, busan
mint most a homok-
rónán nap zuhan,
furcsa fantomok:
száz álmom suhan
s tűnik és lobog,
mint most a homok-
rónán nap zuhan...

Tóth Árpád fordítása

MISZTIKUS ALKONYAT

Az Emlék s az Alkony a láthatáron
piroslik, messze, hol tűzbe csap át
a fölgyúlt Remény és tündéri szárnyon
hátrál s kitárúl, mint ingó csodák
függönye, melyen sok gonosz virág
- tulipán, liliom, dália, mák -
kavarja a hímzést s az illatáron
beteg párázatoknak langyos álom-
ízét ontja, mérgek nehéz szagát
- tulipán, liliom, dália, mák
parfűmjét - hogy érzékeimbe szálljon
s ájúlt agyamba lángoljon tovább
az Emlék s az Alkony a láthatáron.

Szabó Lőrinc fordítása

ÉRZELMES SÉTA

Húnyó alkony nyilai bíborozták
a szélringatta sok-sok tavirózsát,
s a nagy, bús, sápadt rózsák csöndesen
tündököltek a nád közt a vizen.
Árván bolyongtam, fájó sebem égett,
a tó partján, ahol, mint felidézett
nagy, tejszinű rém, a füzek mögött
kétségbeesve imbolygott a köd
és sírt, oly hangon, mint a vadkacsák, ha
egymást hívják, csapkodva, kiabálva,
a fűzek közt, hol égő sebemet
hordoztam árván; de a szürkület
elfödte a nád közt a tavirózsát
s a nap nyilait, melyek bíborozták -
a sok rózsát, elfödte, csöndesen,
a sok nagy sápadt rózsát a vizen.

Szabó Lőrinc fordítása

HOLDFÉNY

Különös táj a lelked: nagy csapat
álarcos vendég jár táncolva benne;
lantot vernek, de köntösük alatt
a bolond szív mintha szomoru lenne.

Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
életművészet! Ámor győztes üdve!
De nem hiszik, amit a száj dalol,
s a holdfény beleragyog énekükbe,
a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
melyben álom száll a madárra halkan,
s vadul felsírnak a szökőkutak,
a nagy karcsú szökőkutak a parkban.

Szabó Lőrinc fordítása

A REGGEL LANGYOS ÉS ARANY FÉNYÉBEN ÚSZVA

A reggel langyos és arany fényében úszva,
harmattól nedvesen ragyog a rozs s a búza,
s még őrzi az azúr az éj hűs illatát.
Kószálni indulok most céltalan: tovább
a part mentén, ahol rőt gyom virít, szegényes,
a pázsitos uton, melyet éger szegélyez.
Szél leng. Nagynéha jő csak erre egy madár,
csőrében csöpp bogyó vagy szőke szalmaszál,
s a víztükör fölött árnyéka fut tovább még.
Mély csönd.
            Az álmodót úgy vonzza itt e tájék
szelíd derűje, mely el-eldajkálta rég
ábrándos álmait s ringatta kedvesét,
a fiatal leányt, kinek emléke - gyengéd,
hótiszta látomás - megzendül s földereng még,
s kit költő álmodik s a férfiképzelet
idéz rajongva, bár tán a világ nevet,
s kit végre megtalált, a Társat, Őt, a lelket,
kit lelke visszasír s azóta sem felejthet.

Szegzárdy-Csengery József fordítása

ÉRZELMES PÁRBESZÉD

A vén parkban didereg a magány,
s két árnyék suhant át az éjszakán.

Ajkuk puha, szemükben semmi élet,
alig érteni, halkan mit beszélnek.
A vén parkban didereg a magány,
s multat idéz két boldogtalan árny.

- Gondolsz régi mámorunkra szerelmem?
- Mi köze hozzá? minek érdekeljen?

- Arcom álmodban ma is megjelen?
Feldobog szíved a nevemre? - Nem.

- Óh szép napok! milyen forró s igaz volt
csókunk és gyönyörünk! - Lehet, hogy az volt.

- És kék az ég s a remény végtelen.
- A remény eltünt, egünk fénytelen.

Riadt bokrok közt jártak, két kisértet,
és csak az éj hallotta, mit beszéltek.

Szabó Lőrinc fordítása

MIVELHOGY NŐ A FÉNY

Mivelhogy nő a fény, mivelhogy itt a hajnal,
mivel, bár eddig úgy bújt tőlem, a remény
fordul megint felém, ki hívom bús ajakkal,
mivel, úgy látszik, mind e boldogság enyém,

vége most, vége a gyászos gondolatoknak,
vége a lidércnek, s főképp, ah! vége a
szájbiggyesztő gúnynak, s a szavaknak, melyek csak
a léleknélküli szellem diadala.

El veled, feszülő ököl s harag a sok rossz
s buta ember miatt, aki belénk botol;
el, bosszú s rágalom, te gyalázat, te mocskos!
el veled, feledést hazudó alkohol!

Mert, hogy egy drága Lény áldásában felém tör
újra a fény s áthat éjsötét kínomon,
az első és örök szerelem szent kegyéből
csak a jóságot és a mosolyt akarom,

azt, szelíd tűz-szemek, általatok vezetve,
s általad, kéz, melyben remegni fog,
hogy büszkén léphessek jövő utamra, fedje
bár moha, vagy fedjék sziklák és kavicsok;

igen, büszkén s csöndben akarom róni végűl
s máris, mely vezet, a jó cél ösvényeit
vad vágyak s omlások dühe és kínja nélkül:
ez a dolgom s a sok víg csata boldogít.

És mert könnyebb, ha zeng, a lassú út s az élet,
egyszerű dalokat dalolok majd, s hiszem,
hogy Őneki se lesz ellenére az ének;
s más Éden igazán nem kell többé nekem.

Szabó Lőrinc fordítása

A HOLD A FÁK KÖZT

A hold a fák közt
szikrázva süt;
gally moccan, ág zörg,
és mindenütt
hangok remegnek...

Ó, hogy szeretlek.

A tó sötéten
őrzi hideg
tükrén az ében-
árnyu füzet;
szél jaja rezzen...

Álmodj, szerelmem.

Maga a kék menny
ereszkedik
a csillagfényben,
mely gyöngyeit
szikrázva szórja...

Isteni óra!

Szabó Lőrinc fordítása

KANDALLÓ S ESTI FÉNY

Kandalló s esti fény, szűk s meghitt lámpakörben;
felkönyökölni és álmodni, elbüvölten;
egymásba mélyedő szemek szent mosolya;
a könyv becsukva, és gőzölög a tea;
érezni, boldogan, hogy az est elköszön már;
a zsongó kábulat; és várni, tudni: jön már
a mennyegzői árny s az édes-édes éj -
annyi halogatás után a szenvedély
óh hogy kergeti már lelkem e messzi vágyhoz:
únja a heteket s minden napot megátkoz!

Szabó Lőrinc fordítása

+++++lap tetejére+++++